Az első évad tökéletes, ezért az öt csillag. A második sajnos lassúbb és ötlettelenebb, főleg csak érzelmi húrokat penget. A főszereplőknek köszönhetően azért élvezhető, a humora is hozza az első évadét, de az izgalom, az hiányzik belőle, a történet is lapos.
Abszolút szubjektív az 5 csillag, megértem, hogy nem mindenkit varázsol el úgy, mint engem. Bizonyára vannak hibái, de én csak a fiatalos stílust, a jó humort, a szépen ábrázolt érzelmeket és a remek karakterszínészeket láttam. Kétszer néztem végig. Folytatása nem lesz, amit sajnálok.
Felszínesen kapargat csak egy nem túl izgalmas témát, gyerekes gondolatisággal, de akciófilmnek is túl kevés. A színészek nem ragadtak magukkal, a karakterek sablonosak és unalmasak.
Komor hangulatú, klasszikus tanmese választásokról és felelősségről. Jól felépített, tanulságos. A tehetetlenségükben vétkessé váló, bukásra ítélt főhősök bosszantóan ostobák, de nem mindenkinek erőssége a problémamegoldás, így nem mondanám, hogy a történet nagyon elrugaszkodik a valóságtól. Egy pár másodperces snittje egészen kiemelkedő: a sötét szobában először egy maszkot, majd a főszereplő maszkszerű arcát látjuk. Lassan rávetül a reggeli napfény, amitől az arca fokozatosan kel életre, egészen addig, amíg a mosolyát és a könnycseppet is megláthatjuk a szemében. Emlékezetes kép.
Jó kis akciósorozat, sok verekedéssel, semmi extra, de jó szórakozás. Érthetetlen, miért nincs lőfegyvere a bűnözőknek, de persze így sokkal élvezetesebbek az összecsapások, mintha csak puffogtatnának.
Tökéletesen összeállított és felépített dokumentumfilm. A hangsúlyos queer téma mellett a náci hatalomra jutásról is átfogó képet ad. Három egyéni történet mentén halad, így emberközelivé válnak a történelmi események. A korabeli felvételeket ügyesen válogatták össze, a rekonstruált színészi jelenetek pedig szavak nélkül is pontosan adják át a korhangulatot, az érintettek érzéseit. Ügyeltek az arányokra, a megszólalók sem foglalnak a filmben túl sok időt, a lényegi információk a hangsúlyosak. Ami igazán tetszett: egyszerre rezignáltan objektív és művészien lírai tud lenni, megint csak az arányok pontos és ízléses betartásával. Tartottam kicsit tőle, hogy erőszakoltan propaganda-ízű lesz, de ... több»
Az új sorozat jobb, mint a régi Nekem sokkal jobban tetszik, mint a ’94-es első sorozat. Már akkor is éreztem, hogy valami nem stimmel azzal, bár még nem ismertem a regényt. A történet vége furcsa volt, értelmetlen, és az egészet átlengte a számomra visszatetsző, álságos (és unalmas) szenteskedés. Persze, így is többször megnéztem, köszönhetően a témának és a karaktereknek. Azt is elismerem, hogy a nyitása zseniális volt, aki látta, nem fogja elfelejteni.
Azóta elolvastam a regényt, majd jött az új sorozat, ami a regény eredeti cselekményét követi végig. Helyére kerültek a történet elemei, és kaptunk egy értelmes befejezést, vakhit és szentimentalizmus nélkül. Megérdemelt ez a nagyszabású sztori egy ilyen feldolgozást.
N... több»
88 Elveszett próféciák (2019)