Mai napig az egyik legfélelmetesebb horrorfilm, aminek számos, kevésbé jól sikerült folytatása is elkészült. A maszkok nagyon hitelesen jelenítették meg az ördög által megszállt lányt, akitől a hideg kirázott minden jelenetben. A főcímzene pedig örök klasszikus.
Sokan leszólják, de nekem valamiért tetszik. Talán azért, mert fiatalon láttam, és teljesen magával ragadtak az új helyszínek, mint a víz alatti város, vagy az új szereplők. Én Jar Jart is kedveltem, számomra nem volt idegesítő. Egyszóval remek szórakozás.
Nagyon valósághűen mutatja be, mi is történne a Földdel egy újabb jégkorszak beköszöntével. Van egy két izzasztó pillanata, például a new yorki cunami elől való menekülés. Sok emberrel megnézetném, mihez is vezethet a klímaváltozás. Tanulságos.
Az egyik legparásabb horrorfilm számomra. Nagyon régen láttam már, de azóta sem bírtam újra nézni, és talán nem is szeretném. Nem is a látványvilágával sokkol, hanem az egész történet nagyon egyedi és ijesztő. A film utolsó képkockája pedig kiverte a biztosítékot.
Klasszikus mesefilm, amit talán már minden ember látott, kihagyhatatlan. Számtalan idézhető egysoros van a filmben, amik közül a hétköznapi életben többet használunk. Érdekes módon közelít a Csipkerózsika témához, de az eredmény vitathatatlan.
Emlékszem még a bemutatókor a moziban mennyire féltem. Nagyon realisztikus ufós film. Az a bizonyos jelenet, amikor a földönkívüli elhalad a kamera előtt, mindmáig a frászt tudja rám hozni. Ijesztő és megdöbbentő az egész film.
Örök klasszikus. Megtekintését kötelezővé tenném, mert remekül mutatja be, mire képes az ember ha hatalmat kap a kezébe. Illett a filmhez, hogy fekete fehérben mutatták be, az egyetlen színes rész egy kislány ruhája, ami piros színű. Aki látta, az tudja miről beszélek.
A Pixartól nem is várhat mást az ember, mint egy tökéletesen vászonra álmodott mesét. A látványvilága egészen forradalmi, Párizs és az ételek megjelenítése egészen elképesztő. Nem ajánlott üres gyomorral neki vetemedni, könnyen megéhezhet az ember a ételek láttán.
Igazán egyedi musical, aminek a látványvilága és hangulata nem valószínű bejön mindenkinek. Szerintem egészen szokatlan. A korabeli Párizs megidézése is elég különös lett. A színészeket nagyon jól választották ki, összeillenek a vásznon.
Számomra a Nemzet aranya testesíti meg a tökéleset kalandfilmet. Többször is láttam már, de sokadjára sem unalmas, mindig valami újat mutat. A zenéje is egész pörgős lett, többször újrahallgatható. Nicolas Cage meg nem idegesítő, újszerű Indiana Jones.
Nem nagyon rajongok a musicalekért, de valahogy ez a film elérte nálam, hogy többször is megnézzem. Talán a fülbemászó daloknak köszönhető, vagy a remek szereplőgárdának, vagy esetleg mindkettőnek. Mindenesetre mindenkinek ajánlható.
Kellemes karácsonyi, romantikus vígjáték, amiben remek színész gárdát sikerült összehozni. Érdekes a története is, a házcserés helyzet sok bonyodalomhoz tud vezetni. A zenéjét én külön kiemelném, ugyanis a mai napig szívesen hallgatom.
Nagyon jó kis akció-vígjáték, amire többen fogadtak volna, hogy elszúrják a készítők, de nem. Külön öröm, hogy nálunk forgatták, és hogy Budapest most valóban önmagát alakította, és nem is akárhogy. Azt hiszem mindnyájan büszkék lehetünk.
Nagyon elborult egy film, ami sikeresen figurázza ki az akciófilmes kliséket, de mégsem bántóan. Érdekes humora van, ami nem mindenkinek nyerheti el a tetszését, de aki rá tud hangolódni, annak nagyon különös élményben lesz része.
Nem véletlenül lett Christopher Nolan az egyik kedvenc rendezőm. Ezzel a filmjével is bebizonyította, hogy az orránál fogva tudja vezetni az embereket, mert ahova kifut a film, az nagyon beteg. Ha lehet senki ne olvasson kritikát a filmről, ugyanis lelőhetik a film lényegét.
Időtlen klasszikus, minden idők egyik legnagyszerűbb alkotása számomra. Szinte hihetetlen, hogy egy egyetlen helyiségben játszódó film az utolsó pillanatig fent tudja tartani a feszültséget, és egy percig nem válik unalmassá.
Számomra tökéletes popcornfilm, többször is láttam moziban, ami nem minden filmről mondható el. Valahogy az volt az érzésem, hogy tud újat mutatni. Ilyen a tökéletes számítógépes animáció, szinte elhittem, hogy léteznek Autobotok.
Csak egy hajszálnyival marad el minőségében a második résztől, de a régi trilógiához képest mérföldekkel jobb. Jót tett a sorozatnak, hogy hozzányúlt Nolan, ugyanis egy új klasszikus született. A hideg kiráz sok jelenetnél.
A mai napig izgalmas, érdekes krimi a mindig fantasztikus Hitchcock rendezésében. Nagyon csavaros a története, az ember az utolsó pillanatokig nem tudja kire gyanakodjon, vagy ki a barát-ellenség. A híres kukoricaföldes repülőgépes jelenet pedig örök klasszikus.
Ernst Lubitsch újabb zseniális vígjátéka. Már a Lenni vagy nem lenni-nél bebizonyította, hogy kiváló rendező, ott is csak lestem a jobbnál jobb poénokat és fordulatokat. James Stewart újabb remek filmben! Már a magyar táblák, nevek, és feliratok miatt is érdemes megnézni, a remek sztori, a szimpatikus szereplők már csak hab a tortán. A rendezőtől már csak a Ninocska van hátra, ami szintén jónak ígérkezik. Látta valaki esetleg? Nem fogok csalódni? Nagyon szeretem a '40-es évek amerikai filmjeit. Ez van.
86 Az ördögűző (1973)