Olyan összetett és komplex története van, amit csak sokadik megnézésre lehet megérteni, de mégsem válik zavarossá. Hihetetlen látványvilágával elhisszük, hogy az álmokban járunk. Hans Zimmer pedig sokadjára bizonyított.
Az elejétől a végéig pörög, érdekes, mozgalmas. Ben Affleck már a korábbi filmjével is bebizonyította, hogy amilyen pocsék színész, legalább annyira jó rendező. Bankrablós filmen még nem izgultam ennyire. A film zenéje meg önmagában is hallgatható.
A nem sok akció és történés ellenére el tudta érni, hogy figyelmünk végig a vászonhoz tapadjon. Olyan atmoszférával rendelkezik, ami tényleg ritka a filmekbem. Ryan Gosling ismét bebizonyította, hogy mekkora színész. Kult!
A filmet nézve ismét megerősödött bennem az a tudat, hogy miért is szeretem a filmművészetet. Tette ezt a szép történetével, hiteles alakításaival és Alexandre Desplat zenéjével. Megérdemelte az Oscar esőt!
Az első rész minőségéhez nem ér fel, de még így is bőven ajánlható egy délutánra. Ted, a plüss továbbra is szolgáltatja a felnőtt vicceket. A téma is érdekes, ugyanis azért harcol, hogy embernek ismerjék el, és hozzá tudjon menni egy nőhöz. Elég morbid, de szórakoztató.
Sose értettem az olyan embereket, akik úgy utasítják el a régi filmeket, hogy egyet sem láttak közülük. A Laura is bebizonyítja, hogy igazi csavaros krimik régen is készültek. Remekül vezet minket az orrunknál fogva és folyamatosan találgatjuk, vajon ki van az egész rejtély mögött. Persze a végére kiderül, hogy........ :)
Kétszer kellett megnéznem, hogy minden a helyére kerüljön, és míg elsőre nem tudtam nyugodt szívvel 5 pontot adni neki, másodjára ezt már megteszem. Pörgős, izgalmas, fantasztikus látványvilággal rendelkező mozi. És BB8 méltó társa az R2D2-C3PO duónak.
Nem tudtam mit várhatok egy magát horror-westernnek kikiáltó filmtől, de abszolút kellemes csalódásban volt részem. Inkább egy road-movienak nevezném, de a végére beindul a hentelés, és akad egy két meghökkentően gusztustalan jelenet.
Számomra nem állt össze egy egésszé a film. A téma sem kötött le, és valahogy unalmasnak éreztem az egészen. Többször elkalandozott a figyelmem, ami nem jelent jót egy filmnél. Lehet csak rossz passzban néztem, nem tudom. A két főszereplő azonban mindenképpen dicséretet érdemel.
Nagyon erős dráma, ami méltán kaphatta volna meg akár a legjobb filmnek járó Oscar díjat. A színészek töltik meg igazi élettel a filmet, Brie Larson teljesen megérdemelte a kis aranyszobrot, de a kisfiút alakító színész is igazán kitett magáért. Szem nem marad szárazon!
Egy két izgalmat tartogató, de összességében bugyuta horrorfilm. Az az érzésem, hogy az alkotók nem használták ki teljesen a témában rejlő lehetőségeket. Olyan tág ez a mondakör, hogy még bőven rejlett volna erő a sztoriban. Ennek ellenére egyszeri szórakozásra alkalmas.
Igazi krimi-akciófilm, ami az utolsó percekig tartogat izgalmakat. A két főszereplő tökéletesen alakítja a macska-egér játékban résztvevőket. Sok helyen olvastam, hogy a vége rontja el a filmet, de véleményem szerint erről szó sincs. Mindenkinek bátran ajánlom!
Darren Aronofsky már a korábbi filmjeivel is bebizonyította, hogy hatalmas rendező. Ebben a munkájában is nagyszerű összeomlás történetet mutat be, a csúcsokat elérni akaró balett táncosról. Natalie Portman megérdemelten kapott Oscar díjat.
Igazából nem is lehet mit írni, ember nem létezik aki ne látta volna. Évtizedek múltán is élvezhető és idézhető egysorosok, sodró történet, klasszikus minden elemében. Számomra a legjobb rész a trilógiában.
Nagyon részletes korrajz minden idők egyik legnagyobb hatású zeneszerzőjéről. Nem biztos, hogy minden eleme igaz volt Mozartra is, de a film világában nagyon beleillett. Ez a film szerettette meg velem igazából a klasszikus zenét.
Nagyszerű mese, amelyre az idősebbek is nyugodt szívvel elkísérhetik a kisebbeket. Hihetetlen felépített az egész mesebeli univerzum, Zootopia, az utolsó apró állatig lehet látni, hogy a készítők mindent beleadtak.
Régóta az első olyan horrorfilm, ami napokig nem hagyott nyugodni. Folyamatosan a film képei peregtek a szemem előtt. Nem látványilag felkavaró, inkább az egész történet és az események láncolata az ami kiveri a biztosítékot.
90 Eredet (2010)