Értékelések (85)

2016. 05. 08.
Egyik kedvencem. Szívet melengető, vicces, drámai, megható, izgalmas. Nem tudom, mi ütött az amerikaiakba, hogy ott bukás lett. Sajnos, aktuális ma is. Mindenképpen ajánlom.
2016. 05. 08.
Jane Austent igazán a britek tudják jól filmre vinni (na jó, egy-két kivétellel). A jellemábrázolásban utolérhetetlen volt az írónő, itt is méltón követik a hagyományt. Aki nem ismeri a történetet, biztosan szorít majd szegény Miss Anne Elliottnak.
2016. 05. 08.
Kedves, kissé bugyuta, de vicces történet. Nem olyan, mint a többi családi animáció, ami a felnőtteknek is egyenértékű szórakozás, de egy álmos délutánon minimális agymunkával is kuncoghattam néhány jóízűt. Gyerekkoromban is szerettem az ilyen meséket, nosztalgiáztam egy olyannal, amit akkor nem láttam :)
2016. 05. 08.
Remek musical. Érdekes, hogy Webber együtt dolgozott a rendezővel, főleg a szereplőválasztásokba szólt bele, szerencsére :) Fantomnak kifejezetten rockosabb hangot akartak, hogy ellenpontozza Raoul kifinomult hangját. Emmy Rossum gyönyörű és csodálatos, a debütáló jelenetében olyan, mint Sissy királynénk. A film csodálatosan egyensúlyoz a tobzódó látvány és a giccs határán, és nem esik át rajta. Az álomszerű jeleneteket csak filmen lehet ilyen tökéletesen megvalósítani, ezért ezt a darabot színházban már bajosan tudom majd ennyire élvezni.

71 Hamlet  (1996)

2016. 05. 08.
Ó igen, a nyerő párosítás: Shakespeare és Kenneth Branagh! A rendező stílusjegyei: háromszög alakban felsorakozó udvartartás, nagy, szimmetrikus terek, virágsziromeső az emeletről mind láthatóak. A hideg fény skandináv atmoszférát teremt. Itt döbbentem rá, miért nem jó Shakespeare-t olvasni: mert csak egy rendező tudja nekem elmondani, mi van a szereplők kimondott szavai mögött, láttatni a ki nem mondottat. Nekem ez a feldolgozás tetszett a legjobban (bocs Zefirelli és Mel Gibson)

74 Steve Jobs  (2015)

2016. 05. 08.
Nos, bevallom, a szakmai részét egyáltalán nem értettem (sem az informatikait, sem a marketinget), ezért nem kötött le igazán, mivel elég nagy részben erről volt szó. Az emberi oldala érdekes, mondhatnám tanulságos. Volt benne 2 db poén is, de csak az egyikre emlékszem. Tetszett, hogy a kor filmtechnikájának megfelelő volt a látványvilága a különböző időkben játszódó részeknél.
2016. 05. 08.
Musical formában harmadik feldolgozás, amit láttam (kétszer színpadon). Határozottan jó. Hiteles alakítások, zeneileg is rendben van, nem baj, hogy nem mindenki képzett énekes. Hozza a hatást, amit ennek a műnek kell. Könnyezős, több rész miatt is.
Különleges, bizarr, nem gyerekmese! Azért van benne poén és történet és betétdal (!). Ilyen is kell néha. Szarkasztikus hangulathoz ajánlom.

84 Brooklyn  (2015)

2016. 05. 08.
Finom, elegáns, szerethető film. Szerintem jól ábrázolja a kort, a szokásokat, a problémáikat, a kulturális különbségeket. A főszereplő okos, ambíciózus nő, de nem férfiellenes. Teljesen megértem a dilemmáját, két ilyen férfi... :)

77 Hamupipőke  (2015)

2016. 05. 08.

83 Match Point  (2005)

2016. 05. 08.
Nagyon igényes film, lebilincselő történet, de nekem nyomasztó a vége. Meg a többi is, ilyen emberi lelkek, életek... Hát ez van. Tanulságos.
2016. 05. 08.
Akárhányszor megnézem, nem fogom megunni, az biztos! Igaz, hogy romantikus, meg sokszereplős, de a britek pontosan tudják a MÉRTÉKET, ezért nem lesz giccs. Martin Freeman egyszer megkapta a kérdést: karácsonykor Karácsonyi ének vagy Igazából szerelem? Azt mondta, hogy a Karácsonyi ének igazán remek, de abban ő nem szerepel, ezért Igazából szerelem. Vagy esetleg ennek Muppet Show feldolgozása. Hozzáfűzte, hogy nagyon kíváncsi az ő jeleneteinek Muppet-változatára :D
2016. 05. 08.
Látványos, ötletes, mulatságos, bizarr, remek. Micsoda színészek, micsoda alakítások, micsoda díszletek, micsoda minden! Emiatt fogok Wes Anderson filmeket nézni ezentúl.
2016. 05. 08.
Vicces volt, szórakoztató. Örülök, hogy maradtam a moziban a stáblista végéig, így nem maradtam le a slusszpoénról. :D A mosómedve remek alakítást nyújtott :D, a 80-as évek zenéjére kevés önjelölt szuperzsoldos táncikál manapság, és hogy került ide Howard, a kacsa??? Várom a folytatást!
2016. 05. 08.
Különleges, sajátos, sötét hangulatú, kissé (?) nyomasztó, elgondolkodtató film.AZ jut eszembe róla, hogy pengeéles. Szinte tárgyilagos. Egyszer mindenképp ajánlom megnézni.
2016. 05. 08.
Annyira jól indult, de sajnos az én ízlésemnek az akciójelenetek túl véresek és naturálisak. Nem gondoltam, hogy egy Tarantino-szerű filmre ülök be. Akinek ez nem gond, az nézze bátran, remek kémparódia.
2016. 05. 08.
Királyfinak lenni nem tündérmese, néha rémálom. Örülök, hogy az alkotók vállalták a kockázatot és leforgatták, pedig a királyi család egyetlen szavára a dobozban maradhatott volna. Szeretnivaló, szívszorító és -melengető film.

91 Gladiátor  (2000)

2016. 05. 08.
Látványos akciófilm, a Ben Hur modern rokona. Egyetemi vetítésen láttam először, feliratozva. Amikor az özvegy anyakirálynő (?), szóval a jó csaj úgy szólította Lucius nevű fiát, hogy: "Lúsösz", egyszerre szisszent fel a terem. :D Kár, hogy Crowe megkapta érte az Oscart, így nem adták neki a Csodálatos elméért, amiért jobban megérdemelte volna.
2016. 05. 08.
Szép film, jól ábrázolta a feladat nehézségeit. Megszakadt a szívem szegény Turing sorsán....
2016. 05. 08.
Annyi minden van benne! Az agyatlan "hívők", akik saját maguknak kreálnak gurut, a gyűlölködő politikai pártok, a férfi emancipáció élharcosa, Loretta, Poncius, Brian anyja, a szakállbiznisz.... Felejthetetlen filmtörténeti szösszenetek :D