Máig felderítetlen elkövetők Belga (flamand) alkotás az úgynevezett Nijvel-banda által elkövetett, a sok közül egy tömeggyilkosságról. A belga nyomozóhatóság (rendőrség, csendőrség) szégyene, hogy annyi eltelt év után sem jutottak a tettesek nyomára. A film nyíltan utal arra, hogy a sikertelenség oka a legmagasabb körök szándéka szerint alakult így. Egy érintett családot állított a film a középpontba, a család három tagját megölték, egyetlen életben maradt kilenc éves fiúk, David műtétek tömkelege után is mozgássérült maradt. Nagy szerencséjére szerető nagyszülei vették gondozásba, a Papus pedig ígéretet tett az unokájának, hogy a tettesek meg fognak bűnhődni. Az ígéretét azonban nem tudta teljesíteni, pedig sok mindenn... több»
A legkiválóbb rövid játékfilm Egy rövidfilm trilógia legismertebb darabja. A másik kettő is Ambrose Bierce (1842-1914?) író, újságíró, polgárháborús veterán novellái alapján készült, A zseniális novella alapján Robert Enrico fantasztikus 28 perces filmet rendezett, visszaadva az amerikai irodalom egyik leghíresebb írásának gondolatiságát. Egy déli polgárt a vasúti híd sikertelen felgyújtása miatt kötél általi halálra ítéltek. A kivégzés előtti és utáni események bemutatásával az Élet szépségei és a Halál mindennek véget vető hatalma tárul a nézők szeme elé. A jelentős fesztiváldíjak mellett a népszerű amerikai sorozat a „Twilight Zone” is bemutatta, ezzel nagyon sokat tett az ismertté válása érdekében.
Molnár, maradj a mesterségednél! Csak a ’45 előtti magyar filmek iránti tiszteletből kap tőlem három csillagot, mert Fekete István forgatókönyve ellenére elég gyenge eresztés. Jószerint csak a szereplők játéka miatt értékelhető. Sulyok Máriát fiatalon látni élmény volt, a „céda” fogadósné szerepében, ahogy az asztalon táncolt meglepetésként hatott. Eddig a vasakaratú Baradlayné, aztán később a színházban látott Orbánné szerepében volt emlékezetes számomra. Páger a megtévedt molnárlegény szerepében nem mutatott különösebb kvalitásokat. Szellay Alice a szende lány szerepében a térdig érő copfjával mai szemmel eléggé komikus jelenségnek tűnt. A fülhasogató kísérőzene sokat rontott a film színvonalán.
Szegények és gazdagok Nem ismerem a fesztiválon bemutatott filmeket, de abban biztos vagyok, hogy ennél akadt sokkal jobb film is, amit díjazhattak volna. Maró társadalmi szatíraként indult, végletesen túlrajzolt karakterekkel, aztán átváltott teljesen más műfajra, amely nem tett jót az egész filmnek. A kertben megtartott születésnapi ünnepség vérgőzös, kaszabolós slasherré változott. Ez sok nézőnek élvezetet jelent, de én nem tartozom közéjük. Az IMDb 8,5-ös értékelése az idők múlásával valószínűleg csökkenni fog, mert a „bezsebelt” Arany Pálma-díj erősen befolyásolta az értékelőket.
Merénylet az Elnök ellen Feszült krimi, Frank Sinatra remek "rossz fiú" alakításával. John Baron bűnöző társaival együtt egy Váratlan nevű kisvárosban merényletet tervez az amerikai Elnök ellen. Egy a pályaudvarra jó kilátással rendelkező dombocskán lévő házat választ ki terve végrehajtásához. A ház lakói, egy volt idős titkosrendőr, az elözvegyült menye és a kisfiú unokája a ház lakója. Őket fegyverével sakkban tartva készíti elő a merénylet végrehajtását. Fordulatokban gazdag, izgalmas film, természetesen nem marad el a szokásos amerikai befejezés.
Sikertelen rendezői debütálás Erről a filmről semmi jót nem tudok írni. A hazájában valószínűleg celebként működő személyiség kipróbálta a rendezői széket is, sőt azóta egy újabb filmet is készített. Semmi eredetiséget nem vitt a munkájába. Se nem humoros, se nem drámai, a jelenetek cél és értelem nélküli követik egymást, ahogy éppen az eszébe jutott. Egyetlen valamire értékelhető előnye Louise Bourgoin szereplése Alice alakjának megformálásában. Kár volt megvenni a film forgalmazási jogát, ráadásul szinkronizálták is, sőt még DVD-én is kiadták. Szegény balekok (köztük én is), akik abban reménykedtek, hogy láthatnak egy jó francia filmet.
A reklám világa Az egész film olyan, mint egy elnyújtott videoklip. Invenciózus munka, meghökkentő, szürrealisztikus képekkel mutatja be az életünket teljes mértékben behálózó reklám tudatunkba beférkőző hatását. A marketingfogások által ellenállhatatlan kényszert érzünk mindig új és új termék megvásárlására. Oliver, a főhős (Jean Dujardin) a drog által felturbózott állapotában eredményesen végzi a shoppingra ösztönző reklámfogások készítését. Örültem amikor a regényből készített filmváltozat írójának a nevét felfedeztem, mert az „Oona és Salinger” című könyve tetszett. Hasonló jellegű művet vártam, de csalódnom kellett. A film üzenetét vastagon aláhúzza a végén hallható összegzés: az UNESCO kutatása alapjá... több»
Vándorlás a nagyvárosban Megrendítő élmény, a néző szíve majd’ megszakad, amíg nézi Jack küzdelmét a mindennapi élettel, ahogy a négy éves féltestvérét, Manuelt „pátyolgatja”. Megdöbbentő, hogy ilyen anyának nem nevezhető perszónák léteznek. Az állatok nagy részénél bekódolt ösztön, viselkedésforma az ivadékgondozás. Sanna esetében ez teljes mértékben hiányzott. Felelőtlen, független lényként élte a világát. Egy bakfislányhoz talán még illik is ez a magatartás, de két gyermeket a világra hozva meg kellett volna változnia. A gyerekszereplők kiválasztása telitalálat volt. A kis szöszi Manuel a szófogadás mintaképe volt. Egy szóra követte testvérét, akármennyire is térdig járta a kis lábacskáit. Jack (Ivo Pietzcker) pe... több»
Eseménydús vonatút Frappáns, szellemes, a végén abszurdba nyúló TV-játék 1980-ból. Görgey Gábornak mozgalmas élete mellett jutott ereje és tehetsége remek oeuvre megalkotására is. Egy vasúti fülkében történő játék során az események beláthatatlan fordulatokkal szórakoztatják a nézőket. A csavaros történet kibontakozását kiváló színészek segítik elő. A jók közül is kiemelkedik a kissé szenilis, folyton éhes államügyész, Páger Antal remeklése. Ilyen alakításra csak a legnagyobbak voltak képesek. Aki nívós, pattogó dialógusokkal operáló tartalmas, kevesebb mint egy órás időtartamú élményre vágyik, az keresse ezt a darabot. Biztos, hogy nem fog csalódni!
Az elképzeltnél is sokkal rosszabb Nem is tudom, hogy mit vártam ettől a filmtől. Az már eleve handicapet jelentett, hogy Rebel Wilson az egyik főszereplője. Az a perszóna zsigerből elviselhetetlen számomra, született antiszínész. Érthetetlen rejtély, hogy egyesek mit szeretnek rajta. Volt egy angol komika, a „Carry On” filmek állandó szereplője, Hattie Jacques. Ő sokkal terebélyesebb volt, mint Wilson, de fantasztikus humorral bírt. A megjelenése mellett remekül lehetett szórakozni az alakításain.
Aztán Hollywood ötlethiánya is szembetűnő: egy olyan filmet rimékeltek, amely már maga is remake volt. Az alapötlet a „Dajkamesék hölgyeknek” volt 1964-ből. Következett „A Riviéra vadorzói” 24 évvel később. Mindkettőben igazi jó s... több»
A rekord hosszúság nem nyújt csúcsteljesítményt Eltelt 27 év, Derry városában újra garázdálkodni kezd Pennywise, vagyis Krajcáros, a félelmetes bohóc. A horrorkirály nem panaszkodhat arra, hogy a filmesek hanyagolják a műveit, idén is ez már a második filmes átdolgozás, sőt még cameo szerepet is vállalt benne. Stephen King kultikussá vált szörnyetege ellen újra felveszik a harcot az immár felnőtt Vesztesek Klubja hét tagja. Maradjon titok, hogy milyen eredménnyel! CGI borzalmak között enyhítésül humoros bemondások, jelenetek sorjáznak a végtelen hosszúságú második részben, amely nálunk joggal kapott 18-as karikát. Én nem tartom jónak ezt az adaptációt, ha lehetne, 2/3-ra értékelném, de végül megkapja a három csillagot. Persze ebben az ese... több»
A flóra birodalmában A megszokott és utolérhetetlen Sir David ebben a sorozatban a kevésbé ismert növények varázslatosan elképesztő életét mutatta be. A földi élet nélkülözhetetlen kellékét, az állatok és az emberiség számára létfontosságú oxigén termelését a növényeknek lehet köszönni. A növények mindegyike vegyi gyárként – szívességből –, a klorofill segítségével, a fotoszintézis révén látja el a Föld légkörét ezzel a pótolhatatlan légnemű anyaggal. Nélküle nem alakulhatott volna ki az élet.
Ahogy a sorozat utolsó részének a végén a bemutatást végző természettudós figyelmeztet: a növényvilág katasztrofális pusztításával az emberiség saját maga alatt vágja a fát. A mostani Amazonas-menti esőerdők égése/pusztul... több»
Igazi feel good movie Számomra voltak előnyei és hátrányai. Egyszerű, de szívhez szóló történet, remek színészi játék, aranyos, Sonny nevű gyerekszereplő (Allan Hubbard), nem csináltak belőle rétestésztát. Amit nehezen viseltem el az a zenei anyag volt, de egy kiégett, szétesett country-énekes milyen más műfajú zenét játszhatna és énekelhetne? Nem mintha számítana ebben a témában a véleményem, de Robert Duvall ezt is jól művelte. Az elmaradhatatlan cowboy-kalap a texasi férfiakon annyira nevetséges! Texast a többi látott film alapján nyugodtan Tahóföldnek is lehetne nevezni. Az ottani lakók nem éppen a magas intellektuális képességükről híresek. Olyanok, mint a zenéjük, szimpla és hétköznapi. Ezzel együtt a film ... több»
Több, mint sok narrátor Nem voltam kimondottan elragadtatva ettől az Oscar-ra gyúrt filmtől. Fontos témákról szól (a földművelők nehéz élete a Mississippi-deltájában a ’40-es években, illetve a szegregáció ugyanott, ugyanakkor), de sajnos jószerint csak a felszínt kapargatta. A darab bő egy órája engem egy szappanoperára emlékeztetett, aztán szerencsére voltak benne drámai jelenetek, bár ezek lezárása is amolyan „amerikai” módon végződött. Amit feltétlenül dicsérni lehet benne az a remek fényképezés, bár kétlem, hogy azon a vidéken folyton-folyvást vihar készülődik, vagy özönvíz módjára ömlik az eső. A feketék mintha a Tamás bátya kunyhójából léptek volna elő, magukkal hozva a rájuk ragadt kliséket. A fehér-fekete ... több»
Egy serdülő lány kálváriája Egy év elmúltával ezúttal nem egy szamár, Balthazár a szenvedő fél, hanem Mouchette, aki nem annyira vétlen, mint az előző Bresson-film címadó hőse. Mouchette dacos, társait megdobálja, de sorsát messze nem érdemli meg. Szikár, szinte cselekmény nélküli film, mégis rengeteget mond el az Életről. Megdöbbentő az a nyomor, amely jellemzi a főszereplő környezetét. A legszegényebb brazil favela is luxus lakóhelynek számít a filmben látható nyomortanyához képest. Időtlen történetnek tűnik, de a teherautók és a templom körüli Vidám Park jelzi, hogy a XX. században játszódik. Feltétlenül ki kell emelni a címszereplő, Nadine Nortier alakítását. Nem is szerep ez, ő teljesen átlényegült Mouchette-té! A... több»
60 éves romcom Újra bedőltem a dicsérő értékeléseknek. Az én hibám, hiszen a pufók pofijú Doris Day-t nehezen viselem el, Rock Hudson pedig nálam a „futottak még” kategória. Ráadásul nem az első szinkron volt alákeverve Mécs Károllyal, hanem Gergely Róbert beszélt magyarul Hudsonként. A kettő között micsoda különbség! Az Oscar Bizottság is alaposan mellélőtt, mert ennek a lufi jellegű forgatókönyvnek ítélte 1960-ban a szobrot. Nem létezik, hogy nem volt jobb! Már a kiindulópont is furcsa, bár nem vagyok telefonszakértő, de nálunk az ikervonal tulajdonosai nem tudták egymást hívni, vagy a másik fél beszélgetésébe belehallgatni, itt meg gond nélkül megtették. Ez volt a történet alapja és ezt az amerikai néző... több»
Részleteiben megrázó, egészében közepes Az üldözött budapesti zsidók ezreinek életét megmentő svéd hős életét és embermentő tevékenységét bemutatni szándékozó film. A botcsinálta diplomata alakja különb emléket érdemelt volna, mert ennek a munkának az érthetőséget megkérdőjelező szaggatott időrendje sokat ártott a „magyar Schindler”-nek is nevezett vértanúnak. Az izraeli Világ Igaza kitüntetést is joggal kiérdemlő személy halálának a körülményei is kérdésesek. A hivatalos moszkvai jelentés szerint „szívroham” végzett vele, ami egy 32 éves férfi esetében előfordulhat, de meglehetősen ritka. A rendező, Kjell Grede törekvése az időrend teljes megkeverésével ugyan nagyon trendi, de erősen hatott a film céljának megvalósulására.
Tárgyalótermi krimi, meglepetéssel Már évekkel ezelőtt láttam, akkor nem figyeltem fel rá, hogy a Magyarországról való menekülés közben született Joe Eszterhas írta a forgatókönyvét. Sok rosszat lehet olvasni az íróról, de hagyjuk ezeket, igazságukat nem tudom megítélni. Az viszont holtbiztos, hogy a legnagyobb sikerét az „Elemi ösztön” forgatókönyvével érte el, pályafutásának zenitje után folyamatos lejtmenet következett, amit a „Showgirls” Arany Málnája is jelzett. A film újranézése után egy csillaggal emeltem az értékelésemet, nem annyira a történet, hanem Glenn Close és Jeff Bridges alakítása miatt. Mindketten fiatalok és tehetségesek voltak, nem is értem, hogy miért nem váltak később jobban elismertté. Close a hétszeres(... több»
Egy felejthetetlen nap A végét is beleértve a legjobb romantikus, szerelmes filmek egyike. Tegyük hozzá, hogy 1953-ban készült, nálunk öt évet vártak a bemutatásával. Egy tökéletes emberpár (A. Hepburn és G. Peck) szerethető-bús története, amelyik a befejezésével nem rugaszkodott el a realitás talajáról. Amerikai film, de a két főszereplő mellett az Örök Város fontos helyszíne és egyben szereplője. Bárcsak a mai újságírók és paparazzik ilyen gálánsak lennének, mint Joe Bradley és Irving volt. Két epizódszerep után Audrey Hepburn – nagyon megérdemelten – megkapta a filmszakma legtöbbre értékelt elismerését. Milyen ragyogó filmes szerepek álltak még előtte! Számomra a legemlékezetesebb jelenet a szerencsére kivágatl... több»
A legjobb adaptáció Egy kivételével mindegyik feldolgozást láttam, sőt még a regényt is olvastam, de a filmek közül ez tetszett a legjobban. Lehet, hogy azért, mert időben ez áll a legközelebb a regény 1934-es megjelenéséhez. A könyv cselekményének korrekt megjelenítése, fekete-fehér fényképezés, korhűség. Egyedül Cora jelmeze volt feltűnően zavaró; nem hiszem, hogy egy mellékút mentén elhelyezkedő benzinkút és hamburgerfaló kóceráj tulajdonosának a felesége olyan nett lehetett, mintha egy divatlap oldalairól lépett volna ki. Minden jelenetben frissen ondolált szőke hajkorona, makulátlanul tiszta öltözék. Igaz, hollywoodi film, MGM produkció, amelyben Lana Turner a női sztár, nem jelenhetett meg kócosan, zsírfo... több»
73 Ne lőj! (2018)
Belga (flamand) alkotás az úgynevezett Nijvel-banda által elkövetett, a sok közül egy tömeggyilkosságról. A belga nyomozóhatóság (rendőrség, csendőrség) szégyene, hogy annyi eltelt év után sem jutottak a tettesek nyomára. A film nyíltan utal arra, hogy a sikertelenség oka a legmagasabb körök szándéka szerint alakult így. Egy érintett családot állított a film a középpontba, a család három tagját megölték, egyetlen életben maradt kilenc éves fiúk, David műtétek tömkelege után is mozgássérült maradt. Nagy szerencséjére szerető nagyszülei vették gondozásba, a Papus pedig ígéretet tett az unokájának, hogy a tettesek meg fognak bűnhődni. Az ígéretét azonban nem tudta teljesíteni, pedig sok mindenn... több»