Értékelések (2396)

2019. 10. 26.
Élő meteor
Még a nagy skandináv krimi „járvány” előtt, 1997-ben magyarul is megjelent Peter Høeg „Smilla kisasszony hóra vágyik” címen ennek a filmnek az irodalmi alapanyaga. Különösen tragikus halálesettel kezdődik, hiszen egy kisgyermek zuhan le öt emelet magasságából. A hősnő (Julia Ormond) szinte pótanyja volt a kisfiúnak, mert az alkoholista anyja és „barátai” elől a kissrác mindig hozzá menekült. A különös viselkedésű Smilla kisasszony, ahogy a kisfiú is grönlandi születésű és megszállottan vonzódik a hó és a jég világához. Minden fenyegetés ellenére elhatározza, hogy kinyomozza a rendőrség által balesetnek elkönyvelt halálesetet. Itt bicsaklik meg a film cselekménye, mert biológiai és fizikai sz... több»
2019. 10. 26.
Krimi feszültség nélkül
Ezt a filmet választottam (bár ne tettem volna!) a nyert mozijegy utalvánnyal, ezúton köszönöm. Húúú, de megráncigálnám annak a bértollnok kritikusnak az üstökét, aki erről a filmről dicsérő véleményt írt. Egy bűnügyi film lételeme az izgalmas cselekmény, a főhősért való drukkolás, hogy sikerüljön neki a gyilkosságok elkövetőjének elfogása. Már az első feltétel is hiányzik, hát még a főhőssel való azonosulás lehetősége. A szakállas, Hüvelyk Matyi kinézetű Krisztik Csaba erre a legalkalmatlanabb. Groteszk látvány, hogy még a női szereplők is legalább fél fejjel magasabbak nála. A casting alkalmával valószínűleg hangpróbát is tartottak, az a színész szóba sem jöhetett, akinek minden szavát leh... több»
2
2019. 10. 26.
Hol a mamánk!?
Mintha egy Ulrich Seidl által rendezett filmet láttam volna. Ezt nem tudva néztem meg, pedig erős elhatározásom, hogy többet ettől az osztráktól nem nézek meg semmit. Kimondottan kamaradarab, egy ikerpárral (Lukas és Elias) valamint a majdnem végig egy kozmetikai műtét utáni bekötözött arcú nővel. Minimális dialógus, az ikrek folyton jelentőségteljes pillantásokat váltanak egymással (mindenki azt gondoljon, amit akar), a nő pedig mint egy kápó viselkedik a gyerekekkel. Steril berendezésű luxusvilla a semmi közepén, nagyon halvány utalás van arra, hogy halálos autóbaleset történt, amelyben az apa meghalt. Nagy előny, hogy nincs tele jumpscare jelenetekkel, viszont sok undorító, gyomorforgató ... több»
Nem bírta a szarka!
A rendező, Alberto Lattuada kissé megváltoztatta a filmvászonra vitt regény cselekményét, de ez nem vált a mozi kárára. A svájci határ közelében fekvő észak-olasz kisvárosban játszódó történet leleplezi az ott élők álszentségét, a szomszédjaik cselekedetein való állandó csámcsogását. A nyugalmas, kényelmes élet reményében megnősülő főhős olyan körülmények közé csöppen, amelyeken a gyakran feltűnő fehér kakas is csak nehezen tudna úrrá lenni. Ugo Tognazzi jutalomjátéka a film. Alakítása méltán sorolható nagy kortársai/kartársai, Mastroianni, Gassman emlékezetes szereplései közé.
2019. 10. 25.
Út a szabadsághoz
Nem szokványos, túlzással fogalmazva eszement vállalkozásba fogott két keletnémet család, hiszen a gyermekeik életét is kockáztatták azzal, hogy hőlégballonnal repülték át a határt. Én nem éreztem annyira izgalmasnak a filmet, mert jobban ki kellett volna domborítani az NDK korabeli viszonyait, ahogy ezt egy korábbi film, a „Mások élete” megtette. Nyugodt, polgári körülmények között éltek, igaz, hogy Stasi figyelő szeme minden lépésüket követte. A mindenhol látható Honecker „elvtárs” arcképe nem érzékeltette a szocializmust építő Németország elnyomásra és terrorra épült rendszerét. Erősebben kellett volna érzékeltetni a korabeli viszonyokat, mert így szinte érthetetlen volt, hogy miért akart... több»
2019. 10. 22.
Egy luxusszálló mindennapjai
A címben szereplő csengők szolgáltatások igénybevételét jelzik. Az egyik a pincért (Jávor Pál) hívja, a másik a szobalányt (Tolnay Klári), a harmadik pedig a londinert (Mály Gerő). A film elején érkező vendég mindhármat elég gyakran használja és ebből adódik a bonyodalom. A cselekmény jóval összetettebb, mint a korabeli filmekben, de azért a végső kimenetel miatt nem kell aggódnunk. Az említett három színész mellett elmaradhatatlanul szerepel Turay Ida is, (tekintve, hogy a férje, Békeffi István volt a forgatókönyv írója) aki mindig ugyanazt a karaktert alakítja, ami számomra rettenetesen unalmas. Nem írhatom, hogy a darab a korabeli filmgyártás gyöngyszeme, de egyszer megnézhető. Nagyon hiá... több»
2019. 10. 21.
Tisztességes feldolgozás helyett állandó danolászás
Serdületlen koromban válogatás nélkül faltam a könyveket. Így került hozzám Zsigray Julianna kötete is, aminek két folytatását is elolvastam. Irodalmi ízlésem akkor még kialakulatlan volt, tetszettek is a kötetek. Ma már hasonlókat véletlenül sem vennék a kezembe. Próbát tettem a filmmel, de a rendező, Kalmár László valóságos operettet csinált belőle. Lehet, hogy a korízlésnek ez kellett, de nekem túl sok volt. Az alig élvezhető és kiszámítható habkönnyű történeten túl csak a szereposztás volt számomra élvezhető. Szörényi Éva nyomokban emlékeztetett a regény legszimpatikusabb figurájára, Ko(rnéliá)ra, Simor Erzsi pedig kellően ábrándos volt, mint a címadó hősnő. Minden tiszteletem Páger Anta... több»

58 Secuestro  (2016)

2019. 10. 21.
Anyai gyötrelmek
Ritkán lehet csalódni a spanyol thrillerekben. Ez is egy izgalmas, váratlan fordulatokban gazdag film. Egy híres, szakmájában elismert ügyvédnő harcol az emberrablók ellen, védve Victor nevű kisfiát, aki hallássérült. A kisfiáért mindent feláldoz, de csak felemás eredményt ér el. A filmben volt egy igen nevetséges nyomozó figura, aki szinte minden jelenetben nyalókát szopogatott. Valószínűleg a közelmúltban szokott le a dohányzásról, ezzel akarta pótolni a cigarettát. Ugyanakkor a fontos kihallgatások, vagy a helyszíni szemlék közben a gömbnyalókát szopogató nyomozó látványa ellenállhatatlanul komikus volt. Nem is értem a főnöke tűrő magatartását. Igaz, őt küldte a nyomozó nagy bánatára a sz... több»

67 Vérvonalak  (2010)

2019. 10. 15.
Farkas bárány képében
Tévedésből, a cím hasonlósága miatt választottam ezt a megtörtént bűnügyről szóló filmet (egy S. Sheldon adaptációra számítottam, majd az is sorra fog kerülni.) Egy pszichiáter ölte meg harmadik feleségét. Eléggé elítélhető módon „csak” 15 évet kapott, pedig az esetében még az életfogytiglan is – szerintem – túl enyhe büntetés. A szerető férj szerepét játszva apró dózisokban adagolta az inzulint, így okozva a felesége halálát. Nem igazán körömrágós, karfaszorítós film, lassan csörgedezik a cselekmény, az ilyesfajta filmekből 12=1 tucat. Unaloműzőnek azonban megjárta. Egzotikus a helyszín: Új-Zéland, azonban az ottani rendőröknek is helyén van eszük, rájöttek arra, hogy gyilkosság történt, ső... több»
2019. 10. 15.
Decens úrilány
Elsősorban a színészek miatt ma is szórakoztató vígjáték 1937-ből. A zseniális Kabos Gyula az igazi, ágy alatt cilinderben sétáló papucsférj szerepében, aki nagy buzgósággal „tanulja” a zsákhordás csínja-bínját. Kollégája, Gózon Gyula - akihez ifjúkorától kezdve, a lugosi színtársulatban kezdődött barátság kötötte - kalauz szerepben megtanítja a „kisszakasz” használatára. A feleség, Annie néni (Vízváry Mariska, a Nemzeti Színház örökös tagja) valóságos tűzokádó sárkány a végére a tanultak hatására megszelídül. Alakítása elementáris volt. Vegyük például a hasonló testi adottságokkal bíró színésznőnek csúfolt Rebel Wilsont. Ezt az ordenáré nőszemélyt kétértelmű beszólásaival egy napon sem lehe... több»
2019. 10. 13.
Egy tévedés következménye
A főhős, Eddie egy alapjában jóindulatú, de a társadalmi beilleszkedésre nehezen képes ember tragédiája. Egy éjszakai kóborlása során megtámadják, alaposan ellátják a baját. Puszta hasonlóság alapján megvádol egy ártatlan embert, majd belátva tévedését a bíróság előtt visszavonja a vallomását. A film szereplői közül kiemelkedik Nicolas Duvauchelle szereplése, aki érzékeny módon, hitelesen alakította a főhőst, minden mozdulatával, mimikájával élővé varázsolta a főhőst. Megtekintése az emberi drámákra fogékony, érzékeny nézők számára ajánlható.
2019. 10. 12.
Modernizált Lili bárónő
Huszka Jenő 1919-ben bemutatott operettjét átdolgozva vitte filmvászonra ifj. Lázár István a korszak ismert és kedvelt színészeivel. Az emigrációba kényszerített Kabos Gyulát kitűnően helyettesítette a zseniális komikus, Latabár Kálmán, aki még a tánctudását is bevetette a siker érdekében. Érdemes megemlíteni a szépséges Szeleczky Zitát és a csodálatosan szép világos (talán fehér?) estélyi ruháját. Számomra nagy előny volt, hogy a bonviván szerepét nem a maníros „jávorpali” játszotta, hanem Szilassy László.
2019. 10. 12.
Középpontban az áldozat szülei
Francia TV-film nagyszerű színészekkel. Különösen kiemelkedik az énekesnőként ismertebb Patricia Kaas, aki a 20. születésnapján meggyilkolt lány édesanyját játszotta. A darab bemutatta a hivatalos szervek lélektelen elzárkózását, amely a nyomozás érdekében a hozzátartozókkal sem oszt meg semmilyen információt a bűnügy körülményeiről. A gyilkos kilétére majdnem egy évig nem derült fény, aztán egy véletlen során lelepleződött. A szülők fájdalmát hitelesen megjelenítő film végig leköti a nézők figyelmét.
2019. 10. 10.
A film az amerikai Dél világát mutatja be az 1960-as években, a benne lappangó súlyos fehér-fekete ellentétekkel. Sematizálva ábrázolja a cselédsorba kényszerített feketék és munkaadóikat, a fehér henye és értelmetlen életmódot folytató fehér nők helyzetét. Teszi mindezt úgy, hogy mély ellenszenvet ébreszt a fehér „bagázs” ellen, akiknek a legfőbb tevékenységük egy gazdag férjjelölt lépre csalása, hogy aztán sűrű gyermekáldással magukhoz láncolják őket. A világra hozott gyerekeket pedig a fekete asszonyok gondjaira bízzák, mert nekik sokkal fontosabb teendőik vannak; a különböző nőegyletek gyakori gyűléseire kell járniuk és a „keep smiling” gyakorlatát alkalmazva egymást kell ócsárolni. Néh... több»
2019. 10. 08.
Újra együtt
A negyven éves korában tisztázatlan körülmények között meghalt Jean Seberg még sokkal szebb volt ebben a filmben, mint ahogy az emlékezetemben élt. Az ikonikussá vált „Kifulladásig” rövid hajú rikkancsa, Patricia a csíkos pólójában azonnal világszerte ismertté lett. Ebben a kissé kommersz ízű kalandfilmben a titokzatos Olga nevű hősnőt játszotta, fizikai adottságai holdudvarként ragyogták körül. Nagy távolságokat teljesített Belmondo sofőrsége mellett a nagyon különös jellemzőkkel bíró autó. Jobb lett volna az első szinkronnal megnézni, amelyben Koncz Gábor volt Bebel szinkronhangja, de Rátóti Zoltán teljesítménye ellen sem tudok kifogást emelni.
2019. 10. 06.
A másik Bergman
Ebben a svéd dokumentumfilmben Alicia Vikander hangján hallhatók Ingrid Bergman leveleinek, visszaemlékezéseinek mondatai. Remek választás volt, hiszen Vikander mintegy jelenkori mása Ingrid Bergmannak. Ő is svéd születésű, aki azonban Londonban él és elmondása szerint nem vágyódik Hollywoodba. Így Bergman szavai, meg a családtagokat mutató amatőr filmek és képek gazdag gyűjteménye révén alakul ki egy érdekes kép a mozgalmas életű filmsztárról. Bátor, öntörvényű nő volt, aki a privát életét művészete érdekében kissé háttérbe szorította és ezt milyen jól tette, hiszen filmjei nézők szívének millióit hódították meg.
2019. 10. 03.
Időutazásos zsarufilm
Érdekes ötvözése a titokzatos gyilkosságok utáni nyomozásoknak és a sci-fi-be oltott kalandoknak. Úgy kezdődik mint egy ezerszer látott, elkoptatott rendőrpáros (egy fehér: Boyd Holbrook és egy fekete: Bookem Woodbine) története, aztán meglepő módon, időben elnyújtva, kilenc évenként újra kezdődnek a megmagyarázhatatlan gyilkosságok. A végső csavar nehezen kitalálható. Boyd Holbrook és a többi színész jól játszotta a szerepét, nem volt feleslegesen elvesztegetett idő megnézni ezt a Netflix-en forgalmazott filmet.
2019. 09. 28.
Minden részletében tökéletes!
Állítólag miután Örkény István megnézte a színházi előadást, meg a filmet ezt mondta: „Nem is gondoltam, hogy ilyen jó darabot írtam!” Lehet, hogy nem így történt, de remekül illik az író egyéniségéhez, stílusához. Önfeledten nevetünk a tragikomédián, csak amikor vége, akkor döbbenünk rá az igazságtartalmára. „És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné?” Egy ilyen helyzettel szembesül a Tót család, amikor az őrület lesz úrrá az értelmen. Mindenben alávetik magukat a beteg elme akaratának, éjt nappallá téve dobozolnak. A színdarab Thália Színházi ősbemutatójának szereposztásából (amelyet volt szerencsém látni!) egyedül az Őrnagy alakítója, Latinovits Zoltán „maradt... több»
2019. 09. 25.
Halálos átverés?
Az adaptált könyv ismerete nélkül nem tudom eldönteni, hogy a regény volt-e gyenge önismétlés, vagy a belga rendező, Etienne Périer nem állt-e a helyzet magaslatán? Lassan csordogáló történet, meglepőnek szánt, de szimpla fordulatok jellemzik ezt a filmet, hatása – számomra - nem volt kiemelkedő. Legjobban a 12=egy tucat szófordulattal jellemezhető. Még akkor is így van, ha beszámítjuk azt, hogy majdnem hatvan évvel ezelőtt készült. Meg sem közelíti például ugyanennek a szerzőpár regényének Hitchcock által rendezett „Szédülés” című filmjét.
2019. 09. 25.
A briliánsos zacskó
Bácskai Lauró István kedvelt műfaja volt a krimi, néhányat rendezett is: „Hamis Izabella”, „Rutinmunka”. Ez a filmje is egy rablógyilkosságról szól, amelyben a nyomozó, Cserhalmi György kideríti, hogy ki volt a tettes. Pozitívuma, hogy bár 1981-ben készült nincs benne a szocializmust dicsőítő vonulat, a bűnösök is, meg a nyomozók is minden ideológiától mentesen végzik a dolgukat. Cserhalmi mellett kiváló színészek, Tábori Nóra, Gera Zoltán, Máthé Erzsi et al. szerepelnek benne, sőt a tettes személye és indítéka sem található ki rögtön az elején. A megszüntetett Vidám Park is látható benne, nosztalgiát keltve az ott eltöltött gondtalan órák iránt.