Értékelések (107)

2018. 02. 22.
Láttam az első két részt is, így mindenképpen ahhoz tudok viszonyítani. Az első részhez képest jobb, pörgősebb, eredetibb a film, a második rész viszont nálam a kedvenc. Összességében szórakoztató, aktív, pörgős film, de vannak benne erőltetett poénok és nem természetesnek ható színészi alakítás. Moziban ennek ellenére kellemes élmény volt, jól szórakoztunk rajta, kikapcsolt a film. Humorát tekintve szabadabb szájú, lazább, modernebb az előzőekhez képest, néhány poén viszont átmegy primitívbe. O.Szonja és P.Csaba alakítása tetszett leginkább.
2018. 02. 16.
Hát ez a rész még gyengébbre sikerült mint az előző, pedig azt gondoltam azt már nem lehet „felülmúlni”. A film egy pár – nem mondanám hogy szerelmespár – szenvedése, semmitmondó története. Mondanivalója nincsen, sztorija nulla, az állítólagos „krimi” szálról pedig ne is beszéljünk, mert köze nincs hozzá. Az erotikus vonal? Inkább szánalmas… Pont amit várna az ember a történettől – izgalom, erotika, pörgés – az hiányzik belőle abszolút.
2017. 12. 04.
Magával ragadó, elbűvölő animációs film. Az utóbbi években megjelent animációs filmek közül a Top 10-ben van. Jól összerakott, érdekes történetű, megragadó alkotás. Jókedvre derítő és történetét tekintve nem csak gyerekeknek szóló! Van benne tanulság, színvonalas a történet!

79 A Viszkis  (2017)

2017. 12. 01.
Abszolút korrekt, színvonalas, jól összerakott film. Ideje volt már hogy magyar filmek között is legyen nézhető. Kellemes kikapcsolódást nyújtott, mindenképpen pozitív véleményem alakult ki. Ajánlom!
2017. 11. 14.
Nekem nagyon bejött ez a régi stílusú film új, modern feldolgozása. A szereplők szinte egytől egyik általam kedveltek, alakításuk profi és hiteles. Én ajánlani tudom mindenkinek aki szereti a műfajt! Amellett hogy szórakoztató, izgalmas volt látványra sem utolsó!
2017. 10. 31.
Nem véletlenül az egyik leghíresebb horror sorozat a fűrész. A műfajban kiemelkedő, színvonalasabb az átlaghoz képest. Karakteres, izgalmas a 8.rész is, és annak ellenére hogy az előző részekre hajaz, mégis igazi élmény volt!
2016. 10. 06.
Úgy gondolom hogy ez a film egy igazi időtálló klasszikus. Van egy nagyon is egyedi hangulata, kevés ilyen különleges filmet láttam. Lelkileg nagyon is mélyreható film, de a néző akkor érti és értékeli igazán a filmet, ha az események mögé néz és a mélyebb tartalomra koncentrál. Összetett és érzelmileg megfogja az embert. Ehhez az is hozzájárul, hogy a színészek alakítása profi, nagyon hitelesen alakítanak.
2016. 10. 04.
Nagyon látványos, szép film, a legjobb feldolgozása a híres mesének. A szereplők meseszerűek. Felnőtteknek is igazi élményt és kikapcsolódást nyújthat.
2016. 10. 04.
Imádtam ezt a mesét és ez a feldolgozás a jobbak között van. A zenéje is jó és egy igazán látványos, karakteres szereplőkkel teli film. Korosztálytól függetlenül nézhető!

73 Maci Laci  (2010)

2016. 10. 04.
A Maci Lacinak nagyon jó,talán az egyik legjobb feldolgozása. Nagyon látványosra sikerült a film, és karakteresek , jól kidolgozottak a szereplők, aranyos mese.
2016. 10. 04.
Gyerekként nagyon szerettem ezt a mesét. A zenéje is tetszett. A szereplők nagyon aranyos karakterek, és a történetek is fantáziadúsak, ötletesek, nekem nagyon tetszett ez a feldolgozás.

69 Pán  (2015)

2016. 10. 04.
A Pán Péternek szerintem ez a legjobb feldolgozása. Nagyon is érdekes történet, magával ragadó szereplők és végig történnek az események, egy perce sem unalmas.
2016. 10. 04.
Tetszett a filmben hogy karakteresek a szereplők és illik a rájuk osztott szerep. Jó, humoros családi film, ami minden korosztálynak igazi kikapcsolódás lehet. Laza, szórakoztató film.
2016. 10. 04.
Nekem nagyon tetszett a színészek alakítása a filmben, mert profin alakítják a karaktert, jó választás! Jó dráma, egyáltalán nem sablonos sztori, van egy egyedi hangulata a filmnek.
2016. 10. 04.
Nem annyira ismert film, de nekem viszonylag tetszett. Érdekes a története és jó a sztori is, nem sablonos a története. A szereplők alakítása jó, érdemes megnézni a filmet!
2016. 10. 04.
Színházban is nagyon tetszett a sztori, de a film is jó. Igazi dráma, de emellett nagyon jó a humora is. Profik a szereplők, érdekes a történet, igazi dráma is.

89 A tanú  (1981)

2016. 10. 04.
Méltán az egyik leghíresebb magyar film. Igazi időtálló klasszikus. A hangulata utánozhatatlan. Profi film profi szereplőkkel és profi rendezéssel. Egyszer legalább érdemes megnézni.

89 Vuk  (1981)

2016. 10. 04.
Nagyon aranyos mesefilm. Igazi klasszikus, gyerekként nagyon szerettem és ma is jó mesének tartom. Aranyosak a szereplők és egy tanulságos, nevelő célzatú mese is.

83 Szédülés  (1958)

2016. 10. 04.
Egyedi film, aminek van egy utánozhatatlan hangulata. Magával ragadó, érdekfeszítő thriller, ami egy igazi időtálló klasszikus. Hitchock ebben a filmben is bizonyítja profizmusát.
Szerintem ez egy igencsak gyengére sikerült animációs film. Nagyon gyenge a sztorija és a humora is egyaránt. Unatkoztam a filmen, én nem ajánlom, gyenge alakítás!