Egy fagyos krimi északról Nem sok izlandi film vagy sorozat jut el az ismert és elismert kategóriáig, de ez a széria mindenképp megérdemli a figyelmet. A történet fonala ott veszi kezdetét, hogy egy komphajó kikötése előtt nem sokkal egy helyi halász egy fej nélküli felsőtestet halászik ki. Elsőre valószínű, hogy az időközben épp kikötő kompon történt a bűneset, és onnan dobták a vízbe a csonkot. A nyomozást nehezíti a fej hiánya, a komp kapitányának ellenállása és az épp kitörő hóvihar is. Szóval minden adott egy jó skandináv elemeket felvonultató krimihez, és ezt szerencsére meg is kapja a néző a sorozat készítőitől.
Kívül zombi, belül vámpír Ez a széria azok közé tartozik, melynek a bevezető részében egy ígéretes történet kezd el kibontakozni előttünk. Egy repülőgépen a landolást követően semmi életjel nem mutatkozik. Főhősünk és társa, akik a járványügyiek szolgálatában állnak, elsőként lépnek a gép fedélzetére, ahol nem várt látvány, néhány furcsa, parazitaszerű féreg és négy váratlanul felébredő utas fogadja őket. Nos ez után az erős felütés után kezd igazán kibontakozni az a rendkívül érdekes történetszál, ami a kór megismerésével foglalkozik. Van itt még azonban egy idős vámpírvadász, aki már mindent megtudott a fajról, amit tudni érdemes, illetve egy német üzletember, aki egy nagyobb hatalom szolgálatában a vámpír vírus el... több»
Maya, a harcos hercegnő Maya, a latin-amerikai hercegnő egy hosszú küldetésre indul, hogy megtalálja a három legendás harcost, akik segíthetnek neki egyesíteni a birodalmat és megmenteni az istenek és az emberek világát. Egy igazi kincs ez a kis eposz, mely a latin-amerikai mítoszok világából építkezik. Ez a sorozat meg tudta tölteni értékes tartalommal mind a 9 részt. Mindezt pedig igen látványosan és néhol viccesen teszi, elegyítve a remek látványvilágát, a meseszerű kalandos hőstörténettel. Maga a tálalás főleg a szériák tekintetében kifejezetten igényes és mutatós, az akciók pedig legtöbbször kreatívok és jól megkoreografáltak. Ugyan a témája nem, de a megvalósítás mindenképp családbarát, így aki teheti, az adj... több»
Lélek és bosszúvágy A sorozat egy Edo-korabeli Japánban játszódó, kardozós, történelmi, animációs alkotás, melynek hangulata és képi világa lebilincselő. Azonban nemcsak vizualitását tekintve lenyűgöző, hanem a történetét tekintve is remek alkotás. Viszont csak felnőtteknek tudom jó szívvel ajánlani, mert egyrészt elég véres, másrészt pedig mondanivalóját tekintve sem gyermek lelkületűeknek való, hiszen tökéletesen vázolja azt, amikor egy ember lelkét teljesen felemészti a bosszúvágy.
Volt ebben potenciál, de sajnos benne is maradt Már az elején leszögezem, hogy bár korábban hallottam róla, de soha nem játszottam a széria alapjául szolgáló számítógépes játékkal, így az nem tudott befolyásolni a sorozat megítélésében. Ebben a szériában az emberi faj és a több idegen fajt tömörítő Covenant Birodalom harcol egymás ellen, egy a peremvidéken lévő szakadár kolóniabolygón. Egy kibernetikusan feljavított Spartan szuperkatona egy rejtélyes ősi eredetű tárggyal kerül kapcsolatba, amely hamarosan a két szemben álló hatalom érdeklődését is felkelti. A szériában minden adott volt egy nagyszabású sci-fi eposz elmeséléséhez, de ezzel a készítők sajnos nem sokat tudtak kezdeni. Összegezve: az akció lehetett volna több is és látványosa... több»
Szuper(hős)nők egy korántsem szuper szériában A viktoriánus Londonban a kitaszítottak saját intézményt hoznak létre a fiatal és otthontalan Érintettek védelmére, amit ők árvaháznak neveznek. Itt mindenki más és más, sokszor igazán szuper képességgel rendelkezik, de ettől függetlenül maguk a karakterek sajnos meglehetősen sablonos formát öltenek. A megvalósítás rendben van, bár kissé szürkés és egyhangú a képi világa, és a epizódok is indokolatlanul hosszúnak érződnek. A színészgárda sem különösebben acélos, és a megfilmesített világ sem túl eredeti, de ettől még szerethető, vagy legalábbis elfogadható. A készítők talán többet is kihozhattak volna a szériából, mert az alapötlet jó, és vannak benne egészen szerethető momentumok, de összes... több»
Nekem nem okozott eufóriát Ez a sorozat egyetlen szóval leírva: érdekes. Ugyanis egyszerre keltette fel az érdeklődésemet és taszított el magától. Egyszerre volt felemelő jó néhány színész alakítása és letaglózó, a problémás és több sebből vérző társadalom, illetve az azt alkotó karakterek. Eddig nem sok szériánál tapasztaltam ezt a fajta kettősséget és bevallom, nehezen birkóztam meg vele. Az értékelésem így nem is lehet más, mint: közepes.
Columbo után szabadon A sorozat legelején az első részben és az évad utolsó, tizedik részében halad valamit a főcselekmény, a köztes részek nem ezt támogatják. A köztes időszakot egyfajta krimibe oltott road movie-nak tekinthetjük, ugyanis hősünk menekülése közben csöppen bele helyzetekbe, melyeknek nyomozás lesz vége. A sorozat hangulata és miliője a 80-as évekre hajaz, de ez jól áll neki. Összességében érdekes és nem hétköznapi forgatókönyvvel rendelkező szériáról van szó, mely végül megnyert magának, így ajánlani tudom másoknak is.
Jött a köd, és homályba szökött A The Mist szereplői egy kisvárosban rekednek, mert egy mindent beborító köd zárja el őket a külvilágtól. A sorozat nem viszi túlzásba, csak a kisvárosra fókuszál, mindössze három helyszínen játszódik a történet, amelyben az újraegyesülni vágyó főhősök szemszögéből mutatja be a történetet. Bár a széria végig lebegteti a háttérben a misztikumot, racionális magyarázatot találni ezekre a kérdésekre végül nemigen fogunk... Így nem is lehet más az osztályzatom, mint: hármas alá... háromszor.
Ten/Six, és ez fix! Nem akarok igazságtalan lenni ezzel a szériával kapcsolatban, de lényegesen többet vártam tőle, pedig sejthettem volna, hogy nem egyszerű egy ilyen elit kommandós sorozattal meglepni engem. Ennyi klisét összepréselni és beleerőltetni nyolc részbe, nos ez még engem is meglepett. A klasszikus, ezerszer látott bajtársias karakterekkel, a már számtalanszor átélt helyzetekkel, borzasztóan elcsépelt lett a Six. A széria végkifejlete már tényleg csak hab a tortán, így mivel semmi eredetiség vagy igazán kreatív megoldás nem szorult bele, nem is adhatok rá többet, mint egy gyenge közepest.
A pénzmosó apuka Főhősünk a családja anyagi biztonsága érdekében illegális munkát végez, amelynek során önmagát is igazolni kívánja. Mindezt izgalmasan és erős légkört megteremtve teszi a sorozat. Az egyre bonyolódó cselekmények valósággal nézetik magukat, és kíváncsian várja a néző, hogyan keverednek ki a szereplők a slamasztikából. A környezet telitalálatnak bizonyult, és a fényképezés is magával ragadó, ugyanakkor bár tudatosság van benne, de néha már-már nyomasztó a táj. Messze nem hibátlan a sorozat, mert vannak benne logikátlanságok, és időnként lassú, sőt kissé vontatott is. Mindent összevetve elismerem, hogy a műfajában erős darab lett az Ozark, de számomra ennél nem volt képes igazán több lenni.
The Bridge made in USA A már-már kultikussá váló skandináv bűnügyi sorozat amerikai remake-je összességében jó benyomást tett rám. Az eredeti sorozat visszafogottsága, kimértsége és sötét tónusa egyedivé tette azt a szériát, és valamivel jobban működött nálam, talán azért is, mert Dánia és Svédország között messze nincs akkora kontraszt, mint az USA és Mexikó esetében. A főszereplők esetében a skandináv kettősben erősebb karakterek bontakoztak ki, de az amerikai páros valamiért mégis közelebb állt hozzám. Az atmoszférája és eredetisége miatt ugyan a skandináv szériát jobbra pontoztam anno, de ennek a változatnak sincs szégyenkeznivalója. A krimi rajongóinak mindkét hasonlónak ható, de korántsem ugyanazt az élményt... több»
A milwaukeei kannibál megrendítő története A tízrészes sorozat Dahmer egész életét feldolgozva mutatja be a súlyosan terhelt gyermekkort, a kétségbeesett tinédzsert, a mindent elveszítő fiatalt és a magányos gyilkost is. A sorozat kísérletet tesz arra, hogy alaposan bemutassa a történet elszenvedőit, így különösen Dahmer apját és annak viszonyát fiával, a szomszédnővel való kapcsolatát, aki éveken át hiába próbált jelezni a rendőrségnek, és az áldozatokkal való kapcsolatát. Ebben a kegyetlenül groteszk és felkavaró sorozatban inkább külső szemlélőként a családtagok, áldozatok és az inkompetens rendőrök szemszögéből ismerjük meg a címszereplőt és történetét. A széria történetvezetése egyébiránt érdekfeszítő, a színészi játékok rendkív... több»
A szemen lőtt hulla rejtélye A négy eltérő korban játszódó, több stílust és műfajt felvonultató sorozatban nyomozóink már-már emberfeletti módon próbálnak felgöngyölíteni egy hétköznapinak induló ügyet. Mely ügy egyre szövevényesebbé válik, ahogy megyünk előre és vissza, majd oda-vissza az időben. Mindeközben helyt kell állniuk magánéletükben és a közügy védelmében is, és több generációs, sok évtizednyi távolságból kellene segíteniük egymást az ügy kiderítése érdekében. Feszült nyomozás veszi hát kezdetét a gyilkosság, majd az egyre különösebb rejtély körül, amire csak ráerősít az idősíkok közötti folyamatos ugrálás. Ez a remek széria egyszerre krimi, thriller, sci-fi és jó adag dráma összefonódása. Az ezen műfajok kedv... több»
Az elbaltázott emberrablás Ez a sorozat véres komolysággal mutatja be, hogy a folyamatos rossz döntések milyen tragikus következménnyel járhatnak a szereplők életében. A kör bezárul szériájának tónusa kissé nyomasztó, de hangulata és a körítés engem nem fogott meg igazán. A történetvezetése sem mondható egyedinek, így a sorozat alapvetően csak egy átlagos, kontinenseken átívelő, nagy ívű sorsdrámát bont ki az alaphelyzetből. Vannak ennél jobbak hasonló témában, de egyszer nézős szériának elfogadható.
Egy pokoli(an) remek széria Ez a sorozat egy remekbe szabott epizodikus antológia. A főcím azonnal beszippant, ebben egy pokoli buszjáratot és annak furcsa utasait láthatjuk, az ő történeteik elevenednek meg részről részre. Az epizódokat abszolút korrektnek mondanám, mert jók az alapsztorik, megfelelő hosszúságúak a részek, és azokból a lehető legtöbbet ki is hozták a készítők, szóval mindenkinek ajánlom.
Mindent alapul véve (csak) jó Leszögezem, hogy nem vagyok valami nagy horror rajongó, ezért is nem szorgalmaztam a megnézését egy jó ideig. Ennek a szériának az első 5 évadáról viszont nagyon jókat hallottam, így mégis tettem vele egy próbát, és összességében nem is csalódtam. Ezek az évadok valóban rendben is vannak, viszont az utána következők már meg sem közelítik az elődeiket, ezért maximum 4 csillag jár a sorozatnak a részemről. Amúgy nekem a Zártosztály és a Hotel a személyes kedvenceim, szóval ezeket nyugodt szívvel ajánlom minden erős idegzetű nézőnek.
85 Star Wars III. rész - A Sith-ek bosszúja (2005)