elekm90

Az 1971-es filmhez képest brutálisan jól néz ki George Lucas első egész estés filmje. Nagyon egyedi a képi világa, az orwelli hangulatot idézi ez az egész közeg, amit teremtett. Mindenki folyamatos megfigyelés alatt áll, minden uniformizált, a személyiség pedig nem számít. Ebben a világban "ébred öntudatra" főhősünk, aki szembeszáll az elnyomó rendszerrel (Robert Duvall remek alakításában). Mellette érdemes még a másik nagy nevet, Donald Pleasence-t megemlíteni, aki szintén jól hozza a kissé eszelős figura szerepét. A rövid hossza nem véletlen, történetben kicsit kevésnek éreztem, és még így is le tudott ülni néhol, de egy értékes darab.

Szerintem annyival nem lett rosszabb az elődjeinél, mint amilyen értékeléseket kap, úgyis, hogy abban egyetértek, hogy a sorozat eddigi leggyengébbje (a különféle spin-offokat nem számítva). A horrorelemek megvoltak, de sajnos ezek nagyobb arányban voltak jumpscare-ek, mint eddig bármikor. Maga a történet sem a megszokott mederben haladt, ez valóban kissé idegen volt, de igényesen volt megcsinálva. Nálam a "jó" szintet simán megüti.

Egész jól továbbvitték az első részt, kimondottan tetszett, hogy nem volt időbeli ugrás, közvetlenül onnan folytatták, ahol az előző abbamaradt. Egyrészt nagyobb szabású lett, több szálon futó történettel, amit jól oldottak meg. Másrészt pont az a klausztrofóbiás feeling hiányzott, ami az elsőt naggyá tette azáltal, hogy az többnyire egy helyszínen játszódott. Cillian Murphyvel mindenképp több lett a sorozat, jól alakította Emmett karakterét. Az intro jelenet pedig – akárcsak az elsőben – az egész film egyik legjobbja.

Szép fényképezés és egy egész jó kis film, bár számomra kicsit felfújt ez a történet, nem hiszem el, hogy két oroszlánt ennél hatékonyabban nem lehetett kiiktatni. A színészek jók, viszont Michael Douglast kicsit alulreprezentáltnak, a karakterét pedig beleszuszakoltnak éreztem (mi szükség volt rá, ha a Val Kilmer által alakított főszereplő maga is jól bánik a fegyverrel). Nem bántam meg, hogy megnéztem, lekötött, de valószínűleg egy ideig nem veszem elő újra.

Jóféle 90-es évekbeli thriller remek hangulattal. J. T. Walsh remek választás volt a kamionos szerepére, Kurt Russell is hozza a kötelezőt, a vége számomra egy kicsit "túl lett tolva", de ettől függetlenül még egy feszült és jó film.

Azonkívül, hogy az alapja már önmagában egy nyúlás, és az eleje úgy indul, mint valami tinikomédia, szerintem egy teljesen vállalható thriller. Igen, nem egy olyan jelenet van, mikor nem értettem, miért így viselkednek a karakterek (pl. a kukoricásban), ezen túllendülve viszont lekötött és szórakoztatott, az utolsó félórát pedig egyenesen feszültnek mondanám.

Akciódús film valami elképesztően jó látványvilággal és egyedi történettel. Nem kell tőle hardcore sci-fi-t várni, ez egy futurisztikus akciófilm, de a szórakoztató fajtából.

Én Mike Judge-tól ennél azért többet vártam. A Hivatali patkányok szintjét szerintem meg sem közelíti. A társadalomkritikai vonulat dicsérendő, de a hülyülő társadalomra épülő poénoknak csak egy része elmés, olykor meglehetősen egyszerű humorral operál. Egynek jó.

Kicsit értetlenül állok a film pozitív fogadtatása előtt. Rendben van, meg lehet nézni, van néhány ijesztő pillanata, és horrort barlangos környezetben nemigen láttam még. Ezen felül viszont semmi újat nem mutatott számomra, ráadásul a karakterek is alulírtak voltak.

Nem kimondottan pörgős, de egy igazi csemege ez a film. A hétköznapi vacsora hamar egy fordulatos sci-fi/thriller egyveleggé válik, jól megkavart cselekménnyel, rendesen oda kell rá figyelni. Ötletes, kis költségvetésű alkotás.

A yakuza is ember
Meglehetősen érdekes módon közelíti meg a gengszterfilmet Takeshi Kitano. Nem egy kőkemény akciófilm, és nem egy erőszakos bosszúfilm, bár mindkettő elemei nyomokban megtalálhatók benne. Sokkal inkább az emberi oldalt akarja bemutatni egy olyasvalaki szemén keresztül, aki már belefáradt abba, amit csinál, és nem találja az értelmét. Murakawa és emberei egy támadást követően egy tengerparti házban húzzák meg magukat, és nagyrészt az itt töltött időt láthatjuk. A gengszterekből előtör gyermeki énjük, játékokkal és bohóckodással ütik el az időt, ami olykor vicces volt, máskor kissé komolytalan. Ezek a jelenetek lassú és meditatív képsorokkal vannak vegyítve. Látom, hogy mit akar közölni a film,... több»

Ez a film nagyjából a kétharmadáig működött, jók voltak a karakterek (az egész zsoldoscsapat, főleg Ron Perlman figurája), és néhány "vicces" megoldást leszámítva az akciók is többnyire működnek. Az utolsó félórában viszont nagyon fura irányba megy el a történet, mondhatni egy nagy baromság a vége, ami sokat rontott számomra az összképen.

Remek film, hogyha ezt nyugati pénzből forgatta volna John Woo, akkor simán dobnám rá az 5 csillagot. Már a legelején megvett a nyitójelenettel és Chow Yun-Fat macsó, profi karakterével, ami iszonyatosan jól áll neki. De mondhatnám a teás jelenetet vagy akár a hajós üldözést is, minden akciójelenet kiváló ebben a filmben. A két főszereplő kapcsolatának dinamikája is tetszett, fokozatosan került egyre közelebb egymáshoz a két ellentétes oldalon álló ember. Egyedül a szerelmi szál volt elcsépelt és keletiesen nyálas számomra, ez a cuki romantikázás ebből az egyébként kemény akciófilmből.

Látványos akciófilm, ehhez John Woo nagyon ért, ám a rendező másik kultikus akciófilmjéhez (A bérgyilkos) képest nekem kevésbé tetszett. A beépített ember/kemény zsaru páros remekül működött, mindkét színész hozza a laza csávó figurát, egyenként is jó karakterek, és a kettejük közötti párbeszédek a film legjobb részei. A sztori alapja jó, viszont a drámázás itt is nagyon "ázsiai", és ez nyugati szemmel meglehetősen furcsán hat. Az utolsó félóra pedig óriásit rontott számomra az élményen, nem az akciók szintjén, hanem mert egy agyatlan káosz az egész.

Nagyon kedvelem ezt a filmet, egy igazi energiabomba a 90-es évekből. Sajnos a három harmadra osztott cselekményből következik, hogy ezek nem azonos minőségűek, az eleje (Ronna története) kifejezetten erős, és számomra messze a legjobb szegmens. A színészek jók, különösen Sarah Polley és Timothy Olyphant.

Borzasztó filmélmény volt. Winding Refn egyébként is hajlamos "elművészieskedni" a filmjeit, a rendezőtől megszokott vizuális megoldásokon kívül semmi pozitívumot nem tudok felhozni. A történet szűk egy órányi filmet igényel, de a folyamatos lassítások és indokolatlan kamerabeállítások (pl. karakterek arcára közelítés, miközben ők bambán merednek maguk elé) másfél órásra nyújtják. Van benne kb. 2,5 jó akciójelenet, de ez édes kevés, ha ezek között alig halad a cselekmény, a kevés párbeszéd pedig nevetséges.