Amiért leginkább megfogott ez a sorozat az a két főszereplő alakítása. Emellett ha valaki kedveli a jogi témájú történeteket akkor ennek már nyert ügye is van.A legjobb benne hogy van egy alaptörténet és azon belül mindig változó kisebb történetek/ügyek. Érdekes, jól felépített és emellet még szórakoztató is.
Hát én imádom ezt a filmet, számtalanszor láttam már. Tisztában vagyok vele, hogy a témában sokkal jobb filmek is készültek, de mégis ennek az egésze annyira megfogott ahogy a többi nem. A zenéi, a hangulata és az érzékisége.
Kiemelkedő sorozat. Nagyon eltalálták a hangulatát és valahogy sikerült úgy megoldaniuk, hogy minden korosztály élvezni tudja, nagyon jók a zeneválasztások és a szereplők valamint a történet is.
Ez a story kicsit undi, ha ezen túl tudom tenni magam akkor talán közepesre értékelem maximum a sötét hangulat miatt, amit a hanghatások és a képek érnek el.
Szeretem az ilyen érdekes elgondolásokat, ugyanakkor végig idegelt ez a film a tehetetlenség érzete miatt. Elképzelhetetlen számomra egy ilyen világban élni. Sokat kihoztak belőle ahhoz képest hogy nem tűnt túl magas költségvetésű filmnek.
Kicsit lehetett volna eseménydúsabb, így fennáll a veszélye, hogy aki nem tudja pusztán a történet miatt beleélni magát az 2-3 rész után megunja. Nekem sikerült szerencsére és örültem, hogy végig tudtam nézni. Nagyon tanulságos és mélyen elszomorító.
Általában azért nem szeretem a hírhedten brutális filmeket, mert ennyi amit tudnak. A rengeteg vérrel és kínzással próbálják sokkolni a nézőt míg semmi értelem vagy normális mondanivaló nincs mögötte. Ez mind szerencsére nem volt igaz ennél a filmnél.
Nem technikailag érdemli meg az 5 csillagomat, de ez a film annyira aranyos és kedves, hogy legszívesebben magamhoz ölelném. Bár megtörténhetne mindaz amiről szól.
Sokkoló ez a film és az is hogy ez tényleg megtörténhet, illetve meg is történt. Az emberben annyi indulatot ébreszt, de nincs mit tenni, van hogy egy ilyen későn derül ki vagy egyáltalán. Ez a film szerintem valahogy sokkal jobban mutatja be ezt a történetet mint a Girl next door.
Ez volt az első horror amit moziban láttam. Napokig próbáltam feldolgozni és értelmezni, hogy minden a helyére kerüljön. Azon ritka kivételek közé tartozik, amik túlnőttek az eredetin. Szerintem. De azért kellett a japánok hihetetlen zseniális alapötlete, mert náluk ebben nincs hiány.
Ebben a filmben az a legdurvább ahogy a főszereplő nő játszik anélkül hogy egy szót is szólna. Félelmetes! Emellett is nagyon szép film és elgondolkodtató, csodálatos zenével.
Tornatore filmjei annyira csodálatosam egytől egyig, kár hogy sokat kell várni míg kijön egy új. Egy egész másvilág a többi filmhez képest. Ez mind közül a kedvencem, ahogy az ember nézi kicsit újra gyermeknek érzi magát.
Nolan is azok közé tartozik akik nem nagyon tudnak hibázni. Látszik a sok munka a filmen és tényleg nem lehet rossznak mondani, de nekem nem lesz a kedvencem. Nem az én világom és túl hosszú is lett. Viszont amit imádtam benne az a zene.
Nekem lehet akármilyen jó egy film ez már túl hosszú. Ettől függetlenül nagyon tetszett, erdekes volt a különböző korokat végignezni és a színeszek nagyon jók voktak, külön meglepődtem Jennifer Conellin.:)
Tudom, hogy az ilyen jellegű filmek már kisebb rétegnek nyerik el a tetszésék. Nem is számítottam másra. Viszont a hiba nem a filmben van. Szerintem zseniális a rendező korábbi filmjeihez hasonlóan. Meg kell érteni, át kell érezni aztán lehet még aludni rá párat hogy kialakuljon a végleges vélemény.
Nem rossz de láttam már jobbat is. A látványvilága valóban magával ragad, de moziban ez is ütősebb lett volna. A hanghatások tetszettek, de sem a történet sem a színészek nem nyűgöztek le.
Nem volt benne sok hitem, mert hogy engem egy bohóc nem ijeszt meg, hát aztán meglepődtem. Nagyon durva hangulata lett és igenis izgultam rajta. Jól megcsinálták.
Az igazi Star Wars fanoknak nem tetszik és valahol megértem őket, de emellett szerintem nagyon jól sikerült. Az újak közül eddig ez tetszik a legjobban.
Ezt a filmet próbálja meg valaki überelni. Izgalmas végig pedig ki sem mozdulnak a szobából. Kevés ilyen film van manapság ami megdolgoztatja az ember agyát.
92 Briliáns elmék (2011)