Megszépítette az idő: a kortárs felhozatalban tarolna Annak idején csúfos pénzügyi bukásként vonult be a Disney-könyvelés lapjaira, pedig a film maga… nos, nem volt rossz..., mondhatni egész jó. Sőt, azóta csak egyre jobbnak tűnik. Nem mintha klasszikus volna, de a kortárs mezőny bűzlő posványához viszonyítva szinte már-már filmként működik.
A Jake Gyllenhaal vezette kaland ezerszer sablonosabb volt, mint amit a Prince of Persia videojáték rajongói reméltek – viszont a rendezés, a tempó, a látvány és a színészi játék összessége egy abszolút nézhető mozit eredményezett. Olyat, amit még filmként is lehet értelmezni. És ez ma már bőven a dicséret kategóriája. A netes streaming szolgáltatók „made in green screen” förmedvényeihez képest ez ma Os... több»
Már megint egy dilis (vagy inkább semmitmondó) amcsi film Ez egy újabb marketingcélokra optimalizált, biztonsági játékká silányított tartalomcsomag, amit "filmnek" neveznek, mert a Netflixen legalábbis nem szokás mást csinálni. Mindenki csillog, mindenki jól néz ki, mindenki érthetetlenül sebezhetetlen, és mindenki úgy viselkedik, mintha egy Vogue-fotózásról esett volna be a forgatásra. Ez itt a Halhatatlan Gárda 2, vagyis a posztmarvelizált akciófantázia következő fejezete, ahol a dráma csak addig tart, amíg a következő bullet-time vágás el nem nyeli.
Charlize Theron, a hollywoodi szürkeség fekete özvegye ugyanazt a ridegen vagány, poszttraumás tekintetet hozza, mint az elmúlt 15 évben minden második szerepében. Pedig valaha nemének egyik legtehet... több»
Gyatra A japánok az animációs filmek igazi királyai, de ezt a beteg, mégis szatirikus és intelligens agymenést, amilyen a Rick és Morty, csak az amerikaiak tudják összehozni. Valahogyan nem tudják megfogni a nyugati szatírát, erre a stílusra egyszerűen nincsenek berendezkedve, nem illik bele sehogy a modern japán kultúrába, és ez a végeredményen is nagyon látszik.
Az utóbbi idők legalulértékeltebb sorozata Ez a sorozat egyetlen dolgot csinál hibátlanul, de azt olyan finoman, hogy a néző észre sem veszi: elismeréssel bánik a néző idejével. Nem néz hülyének. Nem tapicskol a nosztalgiában, hanem felöltözteti, finomra vasalja, majd saját történetébe helyezi. És ez már önmagában olyan ritka a kortárs sorozatiparban, mint jó ízlés egy TikTok-videóban.
Stephen King neve legtöbbször a horrorral fonódik össze, itt viszont a történet a lélek mélyebb, érzelmesebb bugyraiba vezet. James Franco – akit a fél világ már leírt, vagy soha meg sem írt – most végre megmutatja, hogy képes eljátszani valakit, aki nem saját magát játssza. A tanár, aki visszamegy a múltba, hogy megakadályozza Kennedy meggyilkolását,... több»
Ez nem film – ez egy kompromisszum A magyar filmgyártás utóbbi két évtizedét tekintve nem kérdés: az 5/10 már a dicséret határát súrolja. Ez a film nem jó – de legalább nem kínosan rossz. Ez a legsötétebb bók, amit egy hazai vígjáték ma kaphat. Mert mitől is magyar vígjáték egy magyar vígjáték? Hogy van benne egy lúzer főhős, egy baráti társaság, pár kínos szóvicc, egy nő, aki elérhetetlen, de végül mégis, meg persze egy poén, amit harminc percen át magyaráznak.
Tibor, a címszereplő nem karakter. Ő egy halmazállapot. A lúzerség halmazállapota. Egy ember, aki nem is akar már igazán hódítani – csak ne maradjon észrevétlen. A történet se több: szándékolt kispolgári groteszk, mely inkább lakótelepi stand-up, mintsem mozgókép. De ... több»
Régen ezt hívták akciófilmnek A ’90-es évek közepén járunk. Az akcióthriller még nem szuperhősökről szólt, nem metakommentárról, nem identitáspolitikáról – hanem arról, hogy valakinek van múltja, amire nem emlékszik, és amit aztán visszarántanak a torkán keresztül. Shane Black forgatókönyve egy adrenalinnal fröccsentett amnéziabomba, amit Geena Davis jéghideg precizitással és Samuel L. Jackson sárga bőrkabátos retorikai tűzijátékával visz végig.
És itt jön a lényeg: ez a film nem próbál zsenialitást hazudni magának. Nem próbál posztmodern gesztusokkal kikeveredni a saját középszerűségéből. Ehelyett okos, elegáns és véresen szórakoztató, mert tudja, hogy a jó akciófilm nem attól jó, hogy állandóan ironizál önmagán, hanem ... több»
A füstszagú VHS korszak/Kulturális trashmementó A ’90-es évek elején, amikor az akcióhősök még izzadtságszagúak és kockás hasúak voltak, Sylvester Stallone – a Rambo és a Cobra fényében – hirtelen úgy döntött, hogy anyakomplexust csinál magából egy középszerű vígjátékban. A „Stop! Or My Mom Will Shoot” egy olyan mozgóképes zárójel a karrierjében, amit ő maga is a legrosszabb döntésének tart. Csakhogy, és itt jön a kultúrtörténeti irónia: nem Stallone volt az egyetlen hülye. Arnold Schwarzenegger szántszándékkal játszotta el, hogy ő is érdeklődik a szerep iránt – csak hogy ráüsse Sly-ra az ajtót. És bejött.
A film maga nem vállal sokat. Ez egy klasszikus „fish out of water” komédia, ahol a kemény zsarut az anyja zavarja halálra. Pont. Egy ... több»
„A maga idejében is közepes film volt, de nem öregedett rosszul” Ez a film nem klasszikus, de nem is vállalja annak magát. Egy olyan mozgóképes középszer, amely tudja, hogy nem fogják poszterre nyomni a nevét filmtörténeti előadótermekben, de ennek ellenére sem szégyelli magát. Bérgyilkos a szomszédom – a cím önironikus túlzás, akárcsak a film maga.
Bruce Willis itt már rég Bruce Willis – egyfajta örökös flegmaság ikonja, akinek minden tekintete mögött ott bújik egy „tudom, hogy tudod, hogy tudom” félmosoly. A szerepe? Egy bérgyilkos, aki nem annyira veszélyes, mint inkább kényelmes. Matthew Perry viszont még próbál. Még nem esett szét teljesen a Jóbarátok Chandlerének reflexeiben, de a mozgása, a gesztusai – mind azt üzenik: „ezt már láttad, de most a fő... több»
„Szórakoztató butaság” a Netflix algoritmusából Ez egy algoritmikus képlet, aminek célja nem a nézői figyelem maximum 1 óra 58 perces lefoglalása. Red Notice, avagy Különösen veszélyes bűnözők – a cím is annyira semmitmondó, mint maga a tartalom: nincs benne se különös, se veszélyes, se bűnöző. Csak Dwayne „The Rock” Johnson, Ryan Reynolds és Gal Gadot – három arc, akik önmagukat játsszák, mert Hollywoodban a karakterformálás már luxus.
Ez egy eldobható élmény. Megnézed – élvezed – elfelejted. A Red Notice pontosan olyan, mint egy chipses zacskó: színes, csörög, ropog, de táplálék nincs benne. Szórakoztató butaság, amit a Netflix mesterséges intelligenciája generált a nézői preferenciák alapján – mintha csak a tartalomgyártást kiszervezté... több»
94 Az elit alakulat (2001)