Egy ismerősöm ajánlotta. Egy darabig tettem ide-oda. A téma tetszett, csak hangulatom nem volt hozzá. Végül, egy jó fárasztó nap után beugrott, és gondoltam adok neki egy esélyt.
Hosszú idő óta ez az első, hogy dokumentumfilmet nézek, és azt kell hogy mondjam, nem bántam meg.
Az első képkockáktól az utolsókig lekötötte a figyelmemet. Szinte észre sem vettem, és az a kicsivel több, mint másfél óra már el is repült.
A látvány lélegzetelállító volt. Mindegyik csúcsot sikerült valami egyedi perspektívából megragadni. Azt mondják, a hegyen istenek laknak. Valóban, odafönt, a világ tetején, mintha nem is evilági lenne. Csodálatos!
A film inkább a hegymászás szépségeit tárja a néző elé, noha a s... több»
Kicsit több, mint semmi A film szuper, egészen addig a pontig, hogy: "aki ismeri a 47 ronin történetét, az egész Japán történetét ismeri" (a film intrójából). Kész, itt elvesztettek engem. Az igaz, hogy a 47 ronin valós esemény, és talán ez a legelterjedtebb japán történet a nagyvilágban. A Chushingura sok feldolgozást kapott szerte a világban. A 47 ronin c. film is egyike ezeknek, és azt kell mondjam, gyenge eresztés. Visszatérve ahhoz a fentebb említett kijelentéshez. Nem, nem és hétszázig nem. Nem lehet megismerni Japánt egyetlen film kapcsán, még akkor sem, ha az valós alapú és történelmi jellegű.
Sógunátus, arról lesz egy pici ismertünk. Szamurájnak lenni - hát még nagyon sok minden hozzátartozik ehhez a beos... több»
Uraim, sportemberek vagyunk, nem gyilkosok Többször is láttam a filmet. Mikor legelőször néztem, olyan első vagy második osztályos lehettem. Azóta is az egyik kedvenc repülős filmem. A vélemények megoszlanak a film kapcsán. Magának a témának sok feldolgozása van. Van róla zene, készült film, és könyv is létezik. Ez különben el is hangzik az egyik jelenetben, mikor Manfred Kate-tel beszélget. A vörös báró saját kéziratáról van itt szó, mely valójában önéletrajz. Ha valami életrajz jellegűt szeretnénk a témával kapcsolatosan, akkor ezt ajánlanám. Mert a film nem kimondottan ezt célozza meg.
Zsünny, megjelentek a németek egy francia temetésen, valaki valamit kidob egy gépből, talán bomba, vagy éppen egy koszorú: "Barátnak és ellenségnek... több»
És mindig van tovább Sok háborús filmet láttam már. Tényleg. Van pár kedvencem, mondanom sem kell, ez a darab közöttük van. Háború. Általában valamelyik fél szemszögéből szemléljük az eseményeket, és értelemszerűen az a fél testesíti meg a jókat, az ellenség meg nyilván a gonosz. Háború. Sok jelentés lehet hozzá kapcsolni. És ez a film valami újat tett le az asztalra.
Más a szemszög. Egy egyszerű katona nézőpontjából tekintünk a csatatér szörnyűségeire. Egy közkatona életét szemlélhetjük a földi pokolban. Ha úgy vesszük, ő egy "senki". Egy a sok közül. Mit számít? És mégis, a neve fennmaradt, és nemcsak. Desmond Doss neve időtálló fogalommá vált, melyre minden ember büszke lehet. Igen, mindenki. Ő nemcsak azokna... több»
Képes volt megváltoztatni... Emlékszem, egy amolyan átlagos estének indult... Rágcsa az asztalon, hűvös szél odakint, a film egy kattintásnyira a kezdéstől, a csillagok meg tisztán ragyogtak. Tetszett a címe: Ihojin no Yaiba/Sword of the Stranger (ihojin = külföldi, idegen; yaiba = penge; no = -nak, -nek). Egy külföldi egy idegen országban, sodródva a történelem áramlásában, karddal a kezében. Igen, ez tetszett. Később kiderült, Nanashinak hívják, ami névtelent jelent. Elgondolkodtató. "Még akkor is, ha különböző szavakat beszélünk, mindketten emberek vagyunk." (Idézet a főszereplőtől, szabad fordításban.)
Miért ne lehetnénk mind emberek? Miért ne élhetne mindenki emberként? Mit jelent embernek lenni? Talán éppen ezekre... több»
Nem volt rossz, de vannak fenntartásaim Nem volt rossz, de vannak fenntartásaim. Ezekkel a szavakkal álltam fel a "film" elől. Nagy Witcher rajongó vagyok. Kiolvastam Andrzej Sapkowski: Vaják című könyvsorozatát, végijátszottam a The Witcher 2: Assassins of Kings című videojátékot, nem beszélve a The Witcher 3: Wild Huntról, amit kétszer pörgettem ki az elejétől a DLC-k végéig. Láttam a sorozatot is, várom már a második évadát.
Így, egészben látva a dolgokat cseppet sem megdöbbentő ez a történet. Mikor megtudtam, hogy Vesemirről fog szólni, EZ AZZZ! – kiáltotta egy belső hang. A könyvekben meg a játékban sok utalás elhangzik, hogy mi történhetett anno: miért nem tudnak több vajákot "teremteni", miért van oly siralmas állapotban Ka... több»
86 Eddie, a sas (2016)