7/10 Cillian Murphy és Brendan Gleeson miatt felkerekítem picit, de összességében az átlagosnál csak egy árnyalattal jobb.
Maga a történet bűnözős-uzsorás-adósos, van benne piff-puff és csihi-puhi. Nekem kissé Guy Ritchie által inspirálnak érződött. A figyelmemet az elején megkapta, de később már csak fél szemmel figyeltem oda.
Sikerülhetett volna egy picivel jobban, nem sok hiányzott. Esetenként kifejezetten szórakoztatott, de a jó részek között sokszor érdektelen és/vagy kaotikus volt, főleg a második fele (de lehet, hogy csak azért éreztem úgy, mert addigra nem figyeltem).
5/10 – építsünk repülőt a sivatagban A filmet megengedően közepesre értékelem, mert figyelembe kell venni, hogy húszéves, és akkoriban azért még máshol tartott a szakma. Ez egy 1965-ös film remake-je, az eredetit már meg se merném nézni.
Nagyon átüt az 59 évvel ezelőtti korszellem, az akkori elképzelés hősiességről, férfiasságról meg egyéb ilyen magasztos dolgokról. Mai szemmel kicsit furák ezek. Már nem a hősiesség meg férfiasság, hanem ahogy akkoriban gondolkodtak ezekről.
Nem meglepő módon persze még mindig jobb valamivel, mint a feláldozhatók, feláldo2hatók, f3láldozhatók, fel4ldozhatók, feláldo5hatók, feláldoz6ók, feláldoz7ők és társai. Valamivel... Helyenként annyira mesterkélt és modoros, hogy az ember szinte látja a muz... több»
7/10 – nagyon fura Hát gyerekek, ez egy igencsak elborult alkotás. Ne úgy nézzétek, mit egy szokásos filmet, mert úgy nem fog működni. Én egy szokásos Jack Black vígjátékra számítottam, és fél óra után majdnem le is kapcsoltam, de aztán rájöttem, hogy ezt teljesen másképp érdemes nézni. Nagyon fárasztó és nagyon vicces, ha sikerül elkapni a hangulatát.
A beugró szerepek némelyike egészen agyament: Ben Stiller mint bozontos hangszerbolti eladó, vagy Tim Robbins mint akcentusos, rohadó fogú mániákus hajléktalan nem mindennapi. Az itteni stáblista néhány ponton kicsit félrevezető azért – Amy Adams például 2 (kettő) másodpercig látható, és akkor se lehet ráismerni, utólag úgy gugliztam ki, hogy hol tűnt fel, odate... több»
Én akartam élvezni Lépre mentem a cannes-i legjobb rendező díj és a két főszereplő, Adam Driver és Marion Cotillard jóvoltából, és még akkor se ijedtem meg (nagyon), amikor még a legelején kiderült, hogy ez egy musical, mert úgy nézett ki, hogy elég friss és laza lesz, nem amolyan Fred Astaire-ös színpadias őrület. Na, akkor remélhetőleg nézhető. Aztán pillanatokon belül jött a cáfolat, mert olyan zavaros és összevissza ugráló dinamikájú káoszsaláta kerekedett, hogy csak néztem ki a fejemből. Nagyon sajnálom, mert a két főszereplő külön-külön és együtt is nagyszerű, de a film gáz.
7/10 – sponsored by Google Ez a film hűen követi a teljesen szokványos hollywoodi tucatvígjátékok kliséit, így alapesetben csak 3 csillagra lenne hitelesítve nálam, de Vince Vaughn és Owen Wilson nálam jól fekszik, így kicsit felkerekítem az értékelést.
Különben az egész egy óriási termékelhelyezés, ami alapból elég necces volna, de enyhítő körülmény, hogy itt egy olyan cégre lehet rálesni, amelyikre a legtöbb ember azért kíváncsi. Jó pár éve a családdal bebringáztuk a campust ilyen piroszöldsárgakék bicikliken, úgyhogy nekem volt benne egy kis nosztalgia extra élmény is.
Semmi extra, de nagy kólával és popcornnal nem rossz.
10/10 – Adnék rá többet is Most kellett rájönnöm, hogy Kaurismäki mennyire jó rendező. Életemben először tavaly láttam egy filmjét, a Kikötői történetet. Akkor elsőre teljesen kiakadtam, idiótának neveztem, és kissé háborogtam a szélhámos vakmerőségén. Aztán ventiláltam erről 1-2 filmértő barátomnak, a kialakult beszélgetésünk hatására pedig új esélyt adva újranéztem: hálát kell hogy adjak ezért, mert kiderült, hogy elsőre totál vakon voltam.
Most ennek az évtizeddel korábbi filmjének már úgy láttam neki, hogy fel voltam készülve arra a meghökkentő világra és hangulatra, ami ezúttal is megbízhatóan jelentkezett. De most, hogy erre már számítottam, kiélveztem minden képkockát. Ritkán fordul elő, hogy egy film az első m... több»
7/10 Második nekifutásra vicces volt UPDATE:
tegnap ezt bírtam írni: "Tartok tőle, hogy 10-20 évvel ezelőtt én is élveztem volna ezt a filmet. De most nincs 10-20 évvel ezelőtt, hanem most most van.
És most ez a film egy tipikus húsz évvel ezelőtti gagyi vígjáték. Elképesztő, hogy rohan az idő."
Nos, rossz passzban lehettem, ma adtam neki egy újabb esélyt és jókat szórakoztam, igazán (jó értelemben) agyament filmnek tűnt ezúttal.
5/10, látatlanban Na most az van, hogy lement a bő fele, és kiszálltam. Azaz nem szálltam ki, mert életem párja még nézi, ő nem feladós alkat.
Amiket megtanultam ez alatt a fél film alatt:
1. A világban sokkal több hentelős ZS film van, mint amire a világnak szüksége lenne.
2. Nem mind arany, ami Anton Yelchin. Sajnos, mert amúgy kifejezetten szerethető és jó színész volt, ki tudja, mire vihette volna még. De nyilván ő is adta néha sz*rhoz a nevét. Nem tudatosan, csak mert nincs ember, aki egy forgatókönyvből 100% biztonsággal meg tudná mondani, hogy a végeredmény vállalható lesz. Bár aki benne van a szakmában, annak támpontot ad, ha megnézi, ki írta és ki rendezi. És Jeremy Saulnier, a jelenlegi elkövető még... több»
5/10 – aki nem lép egyszerre Hát, kicsit halványodik így a film közepe felé, hogy milyen hatások értek mostanáig, mire leállítom, de megpróbálom elkapni a lényeget.
Szóval van egy vietnami behívós Amerika, mennek a fiatalok bele a háborúba. Kiképzés van, indokolatlan ordítozós korán keléssel meg minden kötelező idevágó kliséelemmel. A részleteket totál elvesztettem, bocsánat.
Colin Farrell az egyik főszereplő, ő és a másik alapján le is gugliztam kapásból, hogy van-e Hair kapcsolat, mert hát volt kicsit Bukowski és Berger beütésük, de benéztem, nincs kapcsolat a két film között. Sajnálatos. Colin Farrell pedig jó, legalábbis a Banshees of Inisherin kapcsán beírta magát nálam a filmtörténelembe, De ez még rohadt régen vo... több»
6/10 – Black Sabbath rajongó késői boomerek figyelmébe Nem tehetek róla, de Jack Black hülye vígjátékaira nyitott szoktam lenni (nyugi, tudom, nem ő rendezte, hanem Linklater, mindegy a szereplőre gondoltam). Szóval jön a Jack Black, és tudom, hogy nem lesz agysebészet, de el fogunk lötyögni.
Most is biztos így volt, hogy Jack Black, megvolt az elvárt nívó, megkaptuk a pénzünkért a várt produkciót. Viszont 21 év már nem tréfadolog, erősen avult a minőség. Bár az mindenképp feldobta az élményt, hogy rengeteg klasszikus, főleg Black Sabbath slágerhez nyúlt vissza a cselekmény.
Egy nézésre jó produkció, de tisztelni kell az avulás hatását.
2/10 – azt' nem mondjátok, hogy ennek van második része? Na besz*ptam a hozsannát, leszedtem és nézem. Fele még megvan, de szerintem megvolnék a lényeggel.
Indonéziában (gondolom Jakartában) van egy naaaaaagyon magas (több mint 10 emeletes) ház, azt megrohamozzák a TEK-esek. Folyik a vér, mint a gémeskútból, van fegyverropogás és csökkentett színtartomány is, hogy kiemelje a drámai hangulatot. Az egész ázsiaiasan bugyuta és naiv, miközben a véres jelenetek ketchupban dúsabbak, mint itt a nyugati világban.
Még itt nyögnek meg hentelik egymást, de már pont nem érdekel. Pedig random teszkós machetékkel átszúrják az összes colos deszkát és válaszfalat. Hogy is jöhetnék ahhoz, hogy ebben kételkedjek?
A fiam eljött látogatóba, vele indítottuk el, megvár... több»
7/10 – Szuper vicces Ez egy szuper vicces film, ha valaki rá tud állni a hullámhosszára. Elsőre elcseszett tinihorrornak tűnik, de annál jobb.
Egy 1989-ben játszódó agymenést látunk, amiben egy fura lány és egy feltámadt hulla a főszereplők. A cím Mary Shelley-re utal, de a családi felállás inkább hamupipőkés (közben a gonosz mostoha inkább hófehérkés).
A történet maga nem komplex, de összességében nagyon jó a hangulata, poénosan van megcsinálva (kétségtelenül egyedi stílusban, ami nem mindenkinek fog működni).
A zenék jók!
9/10 – Az anya pokla Ez nem egy vidám film, de Magyarországon sokakat érintő témát dolgoz fel, mert van vagy egymillió függőnk, és nekik jó pár millió közvetlen hozzátartozójuk. Igaz, nálunk nem a kábítószer, hanem az alkohol a legelterjedtebb addikciós szer, de lényegében a kettő egy kutya. Ráadásul a szenvedő többség szemszögéből mutatja meg, hogy milyen egy függővel élni.
Mila Kunis és Glenn Close kiválóan játszik, Stephen Root pedig kellemes meglepetést okozott, mert őt leginkább hibbant lúzer szerepkörökben láttam korábban, itt meg ő volt a normalitás egyik sarokköve.
Tehát van egy lánygyerek (Kunis), aki egy igazi hazug tolvaj, sunyi függő, minden romanticizálás nélkül ábrázolva, egy lepukkant, sarokba szo... több»
6/10 – Szórakoztató Az 1980-as-1990-es évek Chevy Chase és Bill Murray vígjátékainak hagyományát és megoldásait követő, azok hangulatát nosztalgikusan megidéző, egyszerű, de szórakoztató vígjáték, egyszeri alkalomra. A retró visszanyúlás részeként Milton (Root) itt is eljátssza az Irodapatkányokból (Office space) megismert szemüveges hibbant lúzer figurát, csak most nincs neki tűzőgépe, és nem költöztetik a pincébe.
A történet igen szimpla: Vince Vaughn egy béna konditerem tulajdonost (Peter) játszik, akinek az ingatlanát be akarja szántani a fitnesznáci vállalkozóhiéna, akit Ben Stiller alakít. Peternek pénzre van szüksége, hogy megvédje magát az ellenséges kivásárlástól, és barátaival arra a tervre jutnak, ho... több»
3/10 – Különös időutazáson jártam Ez a film nekem az 1980-as éveket hozta vissza, az érzetét tekintve: ismert múlt századi színész főszereplők vannak benne, és a letűnt korra jellemzően kissé gyermeteg a története.
Úgy indul a sztori, hogy beköltözik egy új család a sznob környékre, aztán elkezdjük érteni, hogy ők annyira nem is azok, akiknek mutatják magukat. Az ember elkezd kombinálni, hogy hú, biztos valami nagy ingatlanügyi szélhámosok (tudniillik a környéken az átlag házméret és azok kicsicsázottsága a városligeti Vajdahunyad vára replikáéval egyezik meg), aztán kiderül, hogy dehogy, ők valójában csak valami kertvárosi népekre specializált offline influencer marketing vállalkozás tagjai, akik a konzumásási szokásaikkal ... több»
6/10 – Kicsivel több mint csajos limonádé Tipikus csajos film köntösbe bújtatott történet, de van benne egy plusz réteg, ami ha nem is túl magasröptű, de azért többről szól, mint az ilyen filmek többsége szokott. Nevezetesen az önfelvállalásról. Kicsit sajnálatos, hogy a végét elmaszatolták, és nem láttuk, hogy a történet közben végig fennálló dilemmából születik-e személyiségfejlődés.
Röviden a sztori: Anne Hathaway egy 40 éves anyukát játszik, aki összejön egy nyálas fiúzenekar 24 éves tagjával. A vonzalmuk kölcsönös és tiszta, a külvilágnak meg mindenféle veretes véleménye van az egészről. Anyukának meg lehet dönteni, hogy akkor most úgy él, ahogy mások szeretnék, vagy, ahogy ő maga.
Egyszerű a felállás, mint az egyszeregy. Sajno... több»
A bubble tea jobb (vagy pláne a kimchi) Néha nekifutok a koreai filmipar alkotásainak, hátha sikerül valamire mennem velük. De mindig arra jutok, hogy annak a különben nagyon tehetséges és szorgalmas nemzetnek nem a filmkészítés az erőssége. Ma egy kisebbfajta győzelmet mégis elkönyvelhetnek: egy félresikerült olasz produkció után kezdtem bele, mert az olyan mélypont volt, hogy felbátorodtam, hogy utána bármi jó lesz. És majdnem úgy is lett, mert amíg az olasz filmet negyed óra után állítottam le, ezt 31 percig néztem. Az dupla annyi idő!
(Eddig általában kicsit noir koreai mozikat láttam, ez most egy kis k-pop jelleggel keveredik, sokat ez se segít, de legalább meglett az 1 csillag a nézhetetlen helyett.)
Rákai Kálmán már könyörög a receptért A képzőművészet és a történelem iránt nyitott, európai filmeket kedvelő nézőként nagy várakozásokkal ültem le megnézni ezt az alkotást. Az első néhány perc alapján azt gondoltam, kapunk egy alternatív képet a bajkeverő Caravaggióról, de aztán hamar elromlott minden. Amikor az ügynök arcot az Angyalvárban megbízták, hogy nézzen utána a festőnek, akkor már el volt veszve a helyzet, a párbeszéd a Szomszédok és Barátok közt dramaturgiai mélységeit karcolta. Ezután jött egy vérbosszúval kapcsolatos diskurzus hasonló színvonalon, és akkor kinyomtam. Valahol nem egészen negyed óránál asszem. Éles váltással belekezdtem egy koreai filmbe (wtf, kerülöm a koreai filmeket, de mikor máskor), majd beszámo... több»
5/10 – Gyorsan halványuló emlék Négy órája ért véget a film a moziban, de már eléggé erőlködnöm kell, hogy felidézzem, miközben véleményt írok róla. Talán ez mutatja, hogy egy igazán felejthető produkcióról van szó. Ennek ellenére egyszeri szórakozásra alkalmas vígjáték, csak nem szabad sokat várni tőle.
Ryan Gosling egy kaszkadőrt alakít, Emily Blunt pedig egy filmes, aki idővel a saját sci-fijét rendezi. A történet, ami köré fel van húzva a több mint két óra játékidő kínosan banális, de elegendő üdítőitallal és kellően nagy popcornnal átvészelhető.
A zenék jók, és pl. van egy jól sikerült karaoke rész, amihez előtúrták Phil Collins Against All Odds című, általam évtizedek óta nem hallott slágerét, melynek drámai építkezé... több»
70 Perrier vérdíja (2009)
Cillian Murphy és Brendan Gleeson miatt felkerekítem picit, de összességében az átlagosnál csak egy árnyalattal jobb. Maga a történet bűnözős-uzsorás-adósos, van benne piff-puff és csihi-puhi. Nekem kissé Guy Ritchie által inspirálnak érződött. A figyelmemet az elején megkapta, de később már csak fél szemmel figyeltem oda. Sikerülhetett volna egy picivel jobban, nem sok hiányzott. Esetenként kifejezetten szórakoztatott, de a jó részek között sokszor érdektelen és/vagy kaotikus volt, főleg a második fele (de lehet, hogy csak azért éreztem úgy, mert addigra nem figyeltem).