4/10 – Anyacsavar Alaposan lépre mentem, megtévesztett a két kiváló főszereplő színésznő a szereposztásban. Azért őket annyira nem értem, Chastain és Hathaway manapság elég jó filmekben szokott szerepelni, erre semmi szükségük nem volt.
Ez egy 2018-as francia–belga film (Duelles) remake-je, az eredetit hozzánk nem hozták be, meg az IMDb alapján az se volt különösebben emlékezetes. Nem tudom, az milyen volt, de a mostani verzió nekem iszonyat avíttasnak tűnt, az olyan őspszichotrilleteket juttatta az eszembe, amiket az 1940-es években csináltak, például a Hitchcock-filmek vagy a pszichológiában újabban annyira felkapott Gázláng. Azok jók is voltak a maguk idejében, csak azóta eltelt úgy 80 év, és már többet vá... több»
6/10 – ígéretesen indul, aztán... A film az általam önkényesen generált New York-i műfajbesorolásba tartozik, abból is az egyszobás kamaradarabok közé.
Jól kivitelezett dráma, jól vannak a karakterek összerakva, minden jól alakul, aztán a végén annyira életszerűtlen módon változik a lányok kapcsolata, ami egész egyszerűen így nem lehetséges. Pár év alatt, esetleg. Ez a képtelen fejlemény tönkreteszi az egészet nálam. Kár érte.
Az apának a filmvégi jelenete kreatív megoldás volt, az a rész nagyot ment.
5/10 – B kategória A filmről egy halom véleményt olvastam, hogy az első egy óra sz*r, de utána megindul, meg nagyon sok hasonlót, így türelmesen álltam hozzá. Az első órában elfogyasztottam egy egész emberes adag olaszos tésztaételt, amit én ütöttem össze, elrágtam egy kisebb tál török bolti, enyhén sózott nagy szemű szotyit, aztán csak eljött az a varázsos második óra, és az is sz*r maradt. Eskü, figyeltem pedig.
Még az is lehet, hogy tényleg nézhetővé vált, csak én adtam fel agyban, holnap adok neki még egy esélyt.
7/10 – Pszichológia szakosoknak kötelező Ez a film egy rohadt jó pszichológiai oktatóanyag, benne van egy csomó alapvető dolog, amit lehet mutogatni az orvosi egyetemen a hallgatóknak, tényleg, mint a búcsúban, a bántalmazó anya annyira szabályosan van megrajzolva, hogy az már tankönyvi, a megfélemlített húg, az érvénytelenített bántalmazott, a szelektív emlékezetproblémás fazon, húszórányi kibeszélnivalót rejt; melyik tanár vágyhat ennél többre? Én viszont filmet ültem le nézni, így most csak 4 csillagot adok, mert filmként viszont kicsit parttalan alkotás. Ja, Chastain és Sarsgaard profin játszik, Chastainnek ez már ujjgyakorlat, Sarsgaard meg komolyan megvillant.
8/10 – Identitásról és bátorságról Először is a filmcím magyar fordítása kritikán aluli. Csetepaté, komolyan? Uproar, az zavargás, felkelés, lázadás, minden, de nem „csetepaté”. A csetepaté ezeknek az érvénytelenítő, lekicsinylő elferdítése.
Maga a cselekmény elsősorban az új-zélandiak (főleg a történelmi sérelmet hordozó és kisemmizett maori őslakosok) számára nagy jelentőségű, de az általa körüljárt alapértékek univerzálisak. Ezek közül az identitás felismerése és amelletti kiállás és a bátorság azok, amiket a film a középpontba helyez.
Az 1980-as évek Wellingtonjában járunk, ahol az örökösen szunnyadó őslakos-betelepülő feszültség felszínre jut, még ha eléggé lokálisan is, egy iskola és lakókörzet által behatárolt közösség... több»
6/10 – Indiai tündérmese Az elmúlt években örömmel fedeztem fel, hogy az interkontinentális repülőjáratokon (főleg Ázsia felé) a választható filmek között már van bollywoodi kategória, így extrém szórakozásképpen csodás eredeti indiai alkotásokkal szoktam magamat veretni, többnyire hindi nyelven, angol felirattal. Bármikor rávehető vagyok egy jó kis bollywoodi trash nézésére, mint ahogy a Sharknado jellegű filmekkel is el-elszórakozok néha.
Jelen film is hozza a futószalagon készülő indiai filmek egyszerű mesevilágát, szimplább az egész, mint egy Barátok közt-epizód. Ez a film azoknál a tömegprodukcióknál egy fokkal jobban kivitelezett, de kábé azokkal kompatibilis továbbra is.
A recept a szokásos, ami minden ötödik... több»
10/10 – Nagy érzelmi dráma Fú, nagyon sűrű film, tele elfojtott és feldolgozatlan érzelmekkel. Írország nyugati, csipkézett oldalán az egyik szigeten vették fel, a tájkép a maga zord időjárásával és a végtelen óceán közelségével fokozza a helyzet drámai súlyát.
Van egy öreg csóka, aki mellé a lánya házvezetőnőt fogad, akit az öreg először elüldöz, aztán nagy románcba bonyolódnak, már persze amennyire az öregeknél ez polkorrekt egy film keretei között.
Az öreg lánya ellenségesen viszonyul ehhez a kapcsolathoz, mert az apjával sose volt feldolgozott a kapcsolata, nehéz terheket cipelnek mindketten, és az apa új barátnőjében egyfajta riválist lát. Az öreg se siet a lányának megkönnyíteni a helyzetét, eléggé rosszul bánik... több»
6/10 – Különleges hangulata van A film egy pár mondatban összefoglalható egyszerű, de súlyos érzelmi helyzetet ábrázol. A hangulata nagyon sajátos, és valahogy annak ellenére, hogy rettenetesen elhúzták az egészet, arra kényszerített, hogy végignézzem, odaszegezett a képernyő elé.
Van egy lány, akiről a koreai szülei lemondtak valamikor a koreai háborút követő időszakban, amikor nagyon sok hasonló eset történt, és sok koreai gyerek került külföldi örökbefogadó szülőkhöz. Ez volt Frédérique-kel is, és úgy tűnik, hogy igazán jó családhoz került, mindent megadtak neki az új szülei.
Frédérique értesítés nélkül Szöulba utazik, mert találkozni szeretne a származási szüleivel. Végig zűrös a viselkedése, láthatóan nincsenek megdol... több»
7/10 – Bepillantás egy fura világba Érdekes, modern és pörgős vágású, mindamellett kicsit olcsón kivitelezett hatású film, amelyben egy csapat szélsőbalos klímaterrorista mikrouniverzumába kapunk bepillantást, akik egy texasi olajvezeték felrobbantásában látják a meggyőződésük érvényre juttatásának eszközét.
A csoport fiatalkori idealizmus hevében lángoló tagjainak menet közben megismerjük a motivációját, de fel kell készülni rá, hogy némelyik röhejesen valószínűtlen, a filmesek kicsit keveset dolgoztak ezen a részen. Például van, aki elmeséli, hogy amikor gyerekkorukban kimentek játszani, és esett az eső, utána mindig rettentően égett a bőrük a környékbeli vegyi üzem miatt. Ez nyilvánvalóan nonszensz, oké, hogy van ipari szen... több»
6/10 – Kreatív A forgatókönyv kreatív, a történet tetszik, a kivitelezés egészen fapados és amatőr, de a sztori miatt ki lehet bírni. Ja, a filmzene is okés.
7/10 – mennyire ártatlan világ Szeretnivalóan rosszcsont olasz emberek közötti ellentétet mutat be ez a film, temperamentumosan gesztikulálnak a bíróságon, miután leöldösték egymást. Mennyire romlatlanabb világ, mint a mi magyarisztánunk! Nézem, és elfog az irigység. Ezek legalább visszaosztottak a népnek.
A valódi Buscettának (akit állandóan bruszkettának láttam) a Google képkeresés szerint iszonyúan Adam Driver-es frizurája volt, de ezen nem akadunk fenn. Csodálatos szemüvegkereteket és egyéb kordokumentumokat láthattunk ebben a remek televíziós filmdarabban.
4/10, tinédzser lamúr A tenisz világába kapunk betekintést, kár, hogy sose érdekelt. Három, számomra egyáltalán nem szerethető szereplő közötti fura románcot láthatunk kifejlődni addig (a film fele), ameddig kitartóan néztem. A szexualitás körüli témákból nem öregedtem ki, valószínűleg soha nem is lehet, de ez annyira pubertáskori sztori volt, hogy nem tudtam rákapcsolódni. Két központi mondanivalót azonosítottam az alibiszerű teniszvilágba keretezve, az egyik a Parti Nagy Lajos zseniális nyelvújításának köszönhető szavunkkal körülírható ún. baszdüh, a másik hogy Zendaya kisasszony remek formába tornázta magát, és ezt kár lett volna nem dokumentálni, mielőtt túlér a fizikai pályájának csúcsán. A film első felét v... több»
3/10 – Angol kisasszonyok a fonóban Ritkán látok ennyire lehangoló történetet. Van egy halom katonáné foglalkozású angol nő, az életük a laktanya és a férjeik köré szerveződik. Amikor a férfiak elmennek a háborúba (Afganisztán, azt hiszem), ott maradnak katonánéék. És akkor kezdeniük kell magukkal valamit, hiszen mik ők az uraik nélkül, semmik ugye. Úgyhogy pánikszerűen igyekeznek lefoglalni magukat, megpróbálkoznak a kötéssel, meg még 1-2 további hülye ötlettel is előállnak, de végül nyer az, hogy csináljanak kórust. És akkor csinálnak. És akkor van értelme az életüknek addig is, amíg visszajönnek az uraik, amikor majd már tényleg megint lesz értelme az életüknek. Az utolsó 40 perc környékén vannak valamiféle jellemfejlődéses... több»
10/10 – Rettenetes. A téma, nem a film. A film annyira valóságszerű és viszolyogtató, hogy muszáj volt utánagugliznom, hogy mennyi a valóságalapja. Arra jutottam, hogy a rendező hosszasan tanulmányozta a francia gyámügyi rendszert, de nem volt konkrét ügy, ami a forgatókönyvet ihlette volna.
Azt nézhetjük végig kevesebb mint másfél óra alatt, hogy egy pedofil apa által félrevezetett, a külvilágtól elzárva tartott és abuzált 12 éves kislány (mennyi lehetett, amikor az apja elkezdte molesztálni?) fokozatosan megküzd a helyzetével való saját szembesülésének terhével. Riasztóan nehéz téma, de mindenkinek látnia kell.
A társadalmi éberség a pedofíliával kapcsolatban ma már egyre előrébb tart, de ez egy olyan folyamat, ami fontos is, ho... több»
7/10 – Hol szeret a cápa A filmre elfogultságból (történelem iránti érdeklődésem okán) négy csillagot adok, de azért nagyon billegett a 3 és 4 csillag között. Sok elcsépelt megoldás volt benne, az agyam ott dobta le majdnem az ékszíjat, amikor az egyik tutaj utas beleesett a tengerbe, nem mértem, de legalább 2 percen keresztül szedték ki (kb. azonnal ki lehetett volna az elején), közben nyilván egy halom cápa keringett körülötte, és a valószínűtlenül hosszú kimentés végén még olyan lassan húzták fel a tutajra, olyan sokáig lógott be a lába, hogy attól már egy ZS kategóriás filmnek is szekunder szégyene keletkezett volna.
Thor Heyerdahl kísérleti tutajútját kísérhetjük figyelemmel. Ő egy 20. századi kutató volt, aki ... több»
3/10 Én igyekeztem A filmnek határozottan egyedi a stílusa, ez jó benne. Más kérdés, hogy nekem nem nagyon jön be. Van neki egy erőteljes egyetemi/főiskolai vizsgafilm jellege, amatőr színjátszással, felolvasásszerű beszéddel meg olyan motyogással, nem feliratozott idegen nyelvű dialógusokkal, hogy a zavarosan ide-oda vágott képekkel együtt ember legyen a talpán, aki befogadja, de úgy, hogy közben se nem cseszi fel magát, se nem fogy el a kitartása. Bogdán Árpád nyilván nem tehetségtelen, meg értem én, hogy nem közönségízlést kívánt kielégíteni, de érdemes volna megfontolnia, hogy vagy öt-tíz emberhez szól, vagy nem tolja ennyire túl ezt az avantgárd-szürrealista biciklit, és akkor talán több nézőnek is megmut... több»
5/10 – Legfőbb erénye a lokáció A filmben játszik pár jól bejáratott színész, és nemcsak vígjáték kategóriások, hanem Jean Reno, Vince Vaughn is. Az alapötletben (néhány ismerős pár a csoportos kedvezmény kedvéért együtt megy egy polinéz turistaparadicsomba nyaralni, ahol úgy tudják, hogy csak a kezdeményező párnak kell részt vennie terápiás foglalkozásokon, ők meg nyaralgatnak) is van potenciál, a kivitelezés viszont nem lett különösebben meggyőző.
Szóval az alapötletben vázolt helyzethez képest a párok mindegyikének kötelező részt vennie a terápián, ami változóan, többnyire közepesen vicces helyzeteket hoz létre. Szerintem az emberileg igen szimpatikus Vince Vaughn, a forgatókönyv ötletgazdája némi párkapcsolati mondaniv... több»
8/10 – A témára tekintettel A film nem megy a dolgok mélyére, és nem tudom, miért nem. Azt kizárom, hogy a rendező és forgatókönyvíró érzelmi kapacitásbeli hiányosságai miatt, mert megnéztem a munkásságukat, az ezt cáfolja. Felmerült, hogy talán a család beleszólt a forgatókönyvbe, és megszépítettek ezt-azt, de nem, a források szerint a közelében se jártak.
Amy Winehouse olyan gyorsan lobbant el, mint a hasonlóan óriási tehetségű Kurt Cobain, kitölthetetlen űrt hagyva maga után. A jó értékelésem főleg annak szól, hogy segített visszahozni az emlékeket, amikor még aktív volt, és újdonságként hallgattuk.
Technikai megjegyzés:
A film adatlapján Miley Cyrus a második helyen felsorolt szereplő – miféle b*romság ez? A vége e... több»
6/10 – Azt hiszem, jobb, mint amit én kinyertem belőle. Sokrétegű, sokszereplős történet, aminek a nézése közben igen könnyen elveszti a fonalat az, aki felületes. Én így jártam, mert közben kávét főztem, a konyhából meg képtelen voltam erősen oldalról elolvasni azt a három háttér-információs feliratot, amik folyton jönnek a film közben, az asszonnyal meg nem tekertettem vissza. Ezt bebuktam, de már késő bánat. Újra kellene néznem, de olyat a legritkább esetben és igazán, igazán kiváló filmekkel csinálok magamtól, ez meg azért hiába jó, annyira nem remekmű. Van benne valami szappanoperás számomra. Nem vagyok szappanopera fogyasztó.
Az én tapasztalatomból okulva az a tanácsom, hogy készüljetek fel a megnézésére alaposan. Előtte tessék mosdóba menn... több»
7/10 – érdekes remake A filmen érződnek a skandináv gyökerek (egy közelmúltbeli dán film remake-je), és a maga műfajában jól össze volt rakva, bár én magam nem vagyok ennek a vonalnak a nagy szerelmese. Ez ugyanis egy, az északi népeknél oly népszerű pszichopatás film, ahol a negatív főszereplő becserkészi, az elszigetelt környezetben lévő baljós házába hurcolja vagy csalogatja, majd lehenteli (legalábbis megpróbálja) a gyanútlan, lassan eszmélő és a valóságra döbbenő áldozatait.
James McAvoy masszív alakítása teszi a filmet igazán ütőssé, az összhangot rontja viszont a sok elkoptatott klisé. A családnak azelőtt, hogy beütött a krach, többször fel kellett volna állnia, és el kellett volna húznia, bár akkor nem le... több»
63 Anyai ösztön (2024)
Alaposan lépre mentem, megtévesztett a két kiváló főszereplő színésznő a szereposztásban. Azért őket annyira nem értem, Chastain és Hathaway manapság elég jó filmekben szokott szerepelni, erre semmi szükségük nem volt. Ez egy 2018-as francia–belga film (Duelles) remake-je, az eredetit hozzánk nem hozták be, meg az IMDb alapján az se volt különösebben emlékezetes. Nem tudom, az milyen volt, de a mostani verzió nekem iszonyat avíttasnak tűnt, az olyan őspszichotrilleteket juttatta az eszembe, amiket az 1940-es években csináltak, például a Hitchcock-filmek vagy a pszichológiában újabban annyira felkapott Gázláng. Azok jók is voltak a maguk idejében, csak azóta eltelt úgy 80 év, és már többet vá... több»