Értékelések (43)

82 Harag  (2014)

2025. 10. 14.
Háborús atmoszféra egy patetikus sztoriban
Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznom David Ayer 2014-es tankos filmjének a lényegét, azt mondanám: háborús atmoszféra, patetikus sztoriban. A második világháború utolsó hónapjában járunk, 1945 áprilisában, amikor az amerikai katonák már mélyen német területeken járnak. Wardaddy (vagy Vén róka) a sokat próbált harckocsizó törzsőrmester (Brad Pitt) egyben próbálja tartani kis csapatát, melybe újoncként érkezik Norman, egy nagyon fiatal katona (Logan Lerman). A többiek tapasztalt harcosok: a Káplán (Shia LeBeouf), Tuskó (Jon Bernthal) és Gordo (Michael Peña). Tankjuk neve: Fury azaz Harag és egy M4Sherman, amiből sok ezret vetettek be akkoriban az amerikaiak a németek ellen. Apropó né... több»
2025. 10. 14.
Nem igazi Alien-élmény
Jól indul az egész sorozat, és az első két rész alapján az ember felkészül arra, hogy kap majd egy izgalmas, xenomorfokkal teli horrort, hasonló színvonalon, mint az 1979-es és 1986-as klasszikus részeknél. Aztán kb. a harmadik résztől szembesülünk azzal, hogy itt bizony nagyon más színvonal lesz várható. A sztori beszűkül, a címben szereplő Föld helyett a xenomorfok csak egy bizonyos szigetre korlátozódnak (és az egyes részek többsége is csak itt játszódik). Ráadásul a fókusz is lekerül az Alienekről: egyrészt az úgynevezett hibridek kerülnek előtérbe, mint a legfőbb karakter, Wendy (Sydney Chandler) esetében, másrészt új lények kapnak fontos szerepet, mint a sokszemű poliplény, az űrlegye... több»
2025. 10. 11.
A Mission Impossible-franchise egyik legjobbja
Bár én leginkább a 3. és 5. részeket szeretem, a 6. fejezetet, vagyis az Utóhatást is a kedvenceim közé sorolom. A Fallout legnagyobb előnye, hogy hihető az alapsztorija, és Henry Cavill hiteles a főgonosz szerepében. Ezúttal Ethan Huntnak (Tom Cruise) és csapatának az úgynevezett Apostolokkal kell szembeszállniuk, akik Indiában egy bomba felrobbantására készülnek, új világrendet alkotva. Támogatja őket az előző részben elfogott Solomon Lane (Sean Harris) és a CIA-be beépült Larkin (Henry Cavill). Ám Hunt túljár az eszükön, és Ilsa Faust (Rebecca Fergusson), illetve csapata segítségével - Benji (Simon Pegg) és Luther (Ving Rhames) révén - eljut odáig, hogy Indiában a bomba keresésére induljo... több»
2025. 10. 11.
Nem épp a legjobb Stephen King-adaptáció
Stephen King-regény és Francis Lawrence-rendezés. Mi tagadás, mindketten alkottak már jobbat: utóbbi az Éhezők viadala-filmekkel, előbbi a Remény rabjai megírásával (többek közt). A főszerepben a 22 éves Cooper Hoffman és a Romulusból ismert 32 éves David Jonsson. A sztori egy disztópikus jövőben játszódik, mégpedig egy diktatúrában. Az USA kormánya évente rendez egy nagy maratoni élet-halál gyaloglást az 50 tagállam egy-egy kiválasztott (kisorsolt) fiataljával, és a megpróbáltatáson 49 résztvevő búcsúzhat el az életétől (ha lelassít vagy megáll a kimerültségtől), és csak egyetlen győztes születik, aki viszont meggazdagszik, és akinek teljesítik egy kívánságát is a végén. A tortúrát egy re... több»
2025. 01. 17.
Izgalmas, realisztikus és drámai
Szerintem különleges sorozat a Vadnyugat születése Peter Bergtől. Az alapja valós: utánaolvastam az 1857. szeptemberi történéseknek, és valóban zajlott Utah államban egy komoly konfliktus a mormonok, illetve az arkansasi utazók között, mely a Mountain Meadows-i mészárlás néven vonult be a történelembe. A sorozat központi karakterei azonban kitaláltak: Isaac (Taylor Kitsch) és Sarah Rowell (Betty Gilpin). A cselekmény középpontjában egy kamaszkorú fiával nyugatra utazó nő áll, akit temérdek viszontagság ér, de segíti őt a rejtélyes, indiánok nevelte Isaac (Taylor Kitsch). Aki romantikusan vidám zárásban reménykedik, kicsit csalódni fog. Az utolsó rész amúgy is kicsit leül, és persze igazi hap... több»
2025. 01. 14.
Csak fantáziával megáldottaknak
Nagyon érdekes az alapfelvetés: milyen kilátásai vannak az emberiségnek akkor, ha egy sokkal fejlettebb, idegen civilizáció jön el hozzá hódító céllal és bár évszázadokig tart nekik az utazás ideküldik szuper-számítógépeiket, hogy lassítsák fejlődésünket. Ha belegondolunk egészen biztos hogy nincs 400 évünk, mert a közelgő atomháború visszaveti az emberi túlélőket a középkor szintjére (ha lesznek egyáltalán túlélôk) és az oroszok illetve kínaiak 5-10 éven belül úgyis elkezdik a háborút. Mi vagyunk (akik ezt olvassuk) az utolsó béke-generáció. De mégis érdekes eljátszani a gondolattal, hogy mi történne. A 3 test probléma rdmek sorozat de csak fantáziával megáldottaknak való. Eiza Gonzalez, Be... több»
2025. 01. 10.
Majdnem ugyan olyan jó, mint az 1982-es eredeti
Nagy kedvenc nálam az egész Blade Runner franchise, mivel már az eredeti, legelső, 1982-es film is nagyon tetszett. Ezúttal is kap némi szerepet Harrison Ford, de ami miatt jó, az igazából az egész film atmoszférája, stílusa, alaphangulata. A történet középpontjában az az eset áll, mely egy replikáns egyed teherbe esése körül forog. Ebben az ügyben nyomoz „K” (Ryan Gosling), aki maga is mesterséges személy. A nyomozás során kiderül, hogy utód is született, akivel fel is veszi a kapcsolatot K. Értékelésem: 4 csillag, az 1982-es 5 csillag.
2025. 01. 10.
2025. 01. 10.
Banalitás nagy kanállal adagolva
Demjén Ferenc dalai és dalszövegei eleve banálisak, de ezekhez most készítettek egy stílusban passzoló banalitáshalmazt film formájában. A sztoriba több klisét nehéz lett volna belepakolni: a szende kislány (akit egy bőven 30 feletti színésznő alakít, így a szendesége kissé megkopottan hat) a Balatonon megismeri a vagány zenész-macsót, így szembekerül az atyai szigorral és elcs*szi az egész életét. Kábé ennyi a lényeg történésileg. És közben kíméletlenül tolják a Demjén slágereket, kb. az összeset. Pusztító.

78 A kém  (2015)

2025. 01. 10.
Szellemes és szabadszájú, nekem nagyon bejött
A kém egy nagyon szórakoztató vígjáték, melynek legfőbb erősségét a vicces és szabadszájú párbeszédek adják. Jason Statham itt új oldaláról mutatkozik be, bebizonyítva, hogy tud nagyon laza és idétlen is lenni, miközben mégis megmarad akcióhősnek. A legelső megtekintéskor egy-két jeleneten könnyesre röhögtem magam, de később az újranézésekkor is mindig remekül szórakoztam. Az alig 157 centis, ellenben legalább 90 kilós Melissa McCarthy óriási alakítást nyújt. Igazi vígjátékkarakter a nő. Értékelés: 4,5 csillag, 85%.

94 Csernobil  (2019)

2024. 12. 15.
Sokszor újtanézős, zseniális sorozat
Ez az a sorozat, amit többször is újranéz az ember, annyira erős hatást gyakorol rá. Teljesen hitelesen dolgozták fel ugyanis a csernobili Lenin atomerőmű 4-es reaktorának 1986-os felrobbanását és az azt követő eseményeket: az eltussolási kísérleteket és Legasov professzor nyomozását. Jared Harris hihetetlenül jó alakítása, illetve az autentikus helyszínek, a korabeli viszony megidézése, bemutatása teszik kivételessé a sorozatot. Megismerjük azt a bizonyos kritikus éjszakát 1986. április 26-án, szinte percről percre. Kiderül, hogy az aznapi kísérletet elrontja Anatolij Gyatlov, és túlterheli az eleve konstrukcióhibás RBMK reaktort, ami így mégis felrobban. A kiérkező tűzoltók közül sokan hal... több»

62 Az Alkotó  (2023)

2024. 12. 15.
Egy érdekeses témát megjelenítő, különleges film az AI és az emberek harcáról
Nagyon vártam már ezt a filmet tavaly, részint a témája, részint pedig rendezője, Gareth Edwards miatt, aki a Rogue One-t készítette 2016-ban (ami nagyon tetszett és bebizonyította számomra, hogy a pasas konyít valamicskét a rendezéshez). Az Alkotó mégsem lett ötcsillagos mozi, bár kétségtelenül különleges produkcióként vonult be a filmtörténetbe. Egyik oldalon nagyon érdekes témát boncolgat, nagyon látványos képi világgal dolgozik, és képes felmutatni egészen jó alakításokat is, a másik oldalon viszont kihagyott lehetőség, rengeteg ki nem aknázott dologgal. Nézzük előbb a pozitívumokat: tetszett, hogy az elképzelt jövőbe az AI fontos szerepet kap, mi több, a robotok az élet mindennapi részé... több»
2024. 12. 14.
2024. 12. 14.
2024. 12. 14.
Logikátlan és lehangoló
Jól indul a film cselekménye a problémafelvetéssel: az emberiség új bolygót kell hogy keressen, mert a Föld egyetlen generáció múlva lakhatatlan lesz az elsivatagosodás miatt. Hősünk (Matthew McConaughey) részt is vesz egy küldetésben, mely egyetlen (!) űrhajóval indul lakható bolygók után kutatva. Korábban több tudóst is felküldtek több ígéretes égitestre, hogy jelezzék, ha lakható bolygót találtak. Az ő nyomukba indul a friss csapat. A terv azonban kudarcot vall kétszeresen is: egyrészt eltékozolnak vagy 20 földi évet egy lakhatatlan vizes bolygón, másrészt egy olyan helyen is leszállnak, ahol a kiküldött tudós becsapja az érkezőket. Azt hazudja, hogy jó a bolygó, csak elvigyék onnan. Végü... több»
2024. 12. 07.
Történelmi kiruccanás akciófilmes kivitelben
A King's Man: A kezdetek teljesen más, mint a két előző Kingsman-film. Itt egy érdekes történelmi kalandozást kapunk, mely egy nagy európai összeesküvést mutat meg az első világháború küszöbén. Tagjai azok a történelmi figurák, akik alapjaiban befolyásolták akkoriban az eseményeket. Ilyen Gavrilo Princip, aki lelőtte egy merényletben a monarchia trónörökösét (1918. június 28-án), és Raszputyin, aki az orosz cárt irányította a háttérből (szintén 1917. és 1918. időszakában). Mindannyian egy összeesküvő hálózat tagjaként Anglia ellen lázítják az európai hatalmakat. Ilyen körülmények között alakul meg a brit titkosszolgálat magja, a King's Man, melyet Oxford grófja (Ralph Fiennes) alapít meg. Bá... több»
2024. 12. 07.
Utazás a mexikói határvidék drogküzdelmeinek kellős közepébe
Denis Villeneuve egy nagyon belassított tempójú, de egyedi hangulatú és érdekes és izgalmas filmet készített 2015-ben Sicario címmel. A téma 3 szempontból is érdekes: az egyik egy női karakter története, ő Kate Macer (Emily Blunt) FBI-ügynöknő, akinek sztoriját fokozatosan ismerhetjük meg a fimben, a második a mexikói-amerikai határ mindennapjainak bemutatása, ahol a drogkartellek és a hatóságok (DEA, CIA, FBI) folyamatos harcot vívnak egymással, végül a harmadik egy férfi karakter története, ő Alejandro (Benicio del Toro), aki bár korábban egy mexikói drogkartell sicariója (azaz bérgyilkosa) volt, de átállt az amerikaiakhoz, hogy bosszút álljon segítségükkel a családját meggyilkoló drogbáró... több»

76 12 katona  (2018)

2024. 12. 06.
Az USA első csapása 9/11 után
Oszama bin Laden szervezete, az al-Kaida nagyon alaposan tervelte ki a 9/11-es terrorakciókat, melyekhez olyan elszánt merénylőket kértek fel, mint az egyiptomi Mohamed Atta. Ő vezette a gépeltérítőket, akik lerombolták fél New Yorkot, és megöltek 3 ezer ártatlan civilt. Az USA bosszúja elsőként Afganisztánt érte, hiszen a tálibok támogatták leglelkesebben a merénylőket és bin Ladent. A legelsőnek érkező kommandósok bevetéséről szól a 12 katona. Néhol kicsit leül a sztori, de alapvetően izgalmas és érdekes az egész. Nekem nagyon elnyerte a tetszésem, szerintem többször nézős.
2024. 12. 06.
Eastwood egyik legjobbja
Az egyik kedvencem az itt még csak 67 éves (ma már a 94-et is betöltő) Clint Eastwoodtól az Államérdek. Nagyon jó a sztori is, adott egy idős betörő (Eastwood), aki még utoljára kirámol egy gazdagok lakta házat. Ám meglepődik azon, hogy a helyszínen váratlanul nem más jelenik meg, mint az USA elnöke (Gene Hackman) egy kis titkos viszony kiteljesítése céljából. Hősünk elbújik, közben a légyottból dulakodás lesz, és az elnök megöli szeretőjét, aminek így a betörő tanújává válik. Innentől élete meneküléssé alakul, mert államérdek lesz elfogása. Izgalmas végig, és Eastwood kitesz magáért.
2024. 12. 05.
Zseniális film Tarantinótól
Quentin Tarantino egyik legjobb filmje a Becstelen brigantyk. Az alapsztoriban szereplő briganty csoport, melyet zsidó katonákból verbuváltak a II. világháború alatt olyan célból, hogy diverzáns akciókkal gyengítsék a hátországi német megszállókat Franciaországban, a valóságban is létezett. Nyilván a többi már kitalált történet, a vége pedig pláne egy valóságtól elrugaszkodott dolog arról, hogy megölték volna Hitlert egy francia moziban. Ugyanakkor remek karaktereket is kapunk. Ott van például Aldo Raine hadnagy (Brad Pitt) és Hans Landa ezredes (Christoph Waltz), akik különleges figurák, az őket alakító színészek pedig zseniális alakításokat nyújtanak végig a filmben. Főleg Christoph Waltz,... több»