Az életed kártyavárként összedőlhet! A lényeges politikai cselekményszálakat, összefüggéseket nem mindig tudtam követni. Mármint ez nem a sorozat hibája. Távol is áll tőlem a politikának ez a fajta ádáz, könyörtelen, versengésben, intrikákban és elnyomásban gazdag világa (persze Obama elnök is nyilatkozta a sorozat kapcsán, hogy a valóságban nem ilyen izgalmas az élet a Fehér Házban), aztán inkább az angol nyelv gyakorlása miatt néztem, ami időnként el is vitte a fókuszt a cselekmény mélységeiről. Kétségtelen, voltak olyan karakterek, drámai szálak, amelyeket érdekesnek találtam, tudtam azonosulni morális dilemmákkal; a ridegséget, lelketlenséget tükröző (ál)arcok mögül csak-csak felsejlettek az érző-vérző emberi lelkek.
Vigyá... több»
Amikor a szív megszakad, a valóság széthasad A múltba történő időutazás ősi vágya az embernek, amely lehetőséget adhatna például arra, hogy megakadályozzunk egy tragédiát, egy szerettünk elvesztését, egy általunk elkövetett súlyos vétket meg nem történtté tegyünk vagy egy elszalasztott lehetőséget megragadhassunk. Nem csak nagy döntések, hanem olykor apró, jelentéktelennek tűnő lépések is hosszú távon megváltoztathatják az egész életünket, sőt, a velünk interakcióba lépők életét is. Képzeljük el, hogy naponta temérdek döntést hozunk, és minden egyes döntésből temérdek út nyílik, temérdek lehetséges jövőt, valóságot generálhatunk - ezt fejünkben, a gondolatainkban meg is tehetjük, nem kell hozzá időgép, és ez, ugye, időben visszafelé is... több»
Te más vagy, mert tiszta a szíved! Vigyázz, spoileres beszámoló!
Az ilyen filmekre mondják, hogy "beteg", de valahogy vonzódom ezekhez, tele vannak nagyon is emberi, mély üzenetekkel. Öt-hat évvel ezelőtt láttam, most másodjára nézve is nagyot ütött, talán még nagyobbat. Az Elfeledve (Absentia) sorozat, amit most nézek, juttatta eszembe, hogy újra megnézzem, valahogy a hangulatáról. Kár, hogy ilyen műfajban nem szoktak jelölni, díjazni az Oscaron vagy a Golden Globe-on, pedig James McAvoy simán megkaphatná a díjat mint legjobb férfi főszereplő, de Anya Taylor-Joy is szuperül hozta a karakterét, a történet, forgatókönyv eleve egyedi, hangulatos.
A szörnnyé változás mint horrorisztikus elem már nyilván túlzásnak, a valóságtól j... több»
Hol utazik épp a lelkem? Az első egy órában valahogy idegenkedtem a filmtől, zavart a vontatottsága, és hogy nem értettem, mire akar kilyukadni a sztori. A karakterek és a sorsuk néha ijesztőek voltak, valahogy benne volt a levegőben az a feszültség, hogy hirtelen történni fog valami nagy dráma, tragédia. Egyébként tetszett a látványvilág, ennek a kommunista vagy posztkommunista időszaknak a szegényesebb városképe, utcaképe, és igazából minden megjelenített díszleteleme adott egy különleges hangulatot. Bájos volt a főszereplő, bár ambivalens érzéseim vannak olyankor, amikor az egymásba szerető karakterek között van ránézésre vagy 20 év korkülönbség, főleg, hogy a nő épp csak felnőtt, még gyermekinek, zsengének tűnik... több»
A beteljesülés álma Spoiler végig!
Az első félórában még nem gondoltam volna, hogy ez egy remek, meglepetésekben, csavarokban gazdag film lesz. A főhős (Dave) macsóskodása, öntetszelgése már kezdett zavaró lenni, és hogy minden olyan idillinek, ideálisnak tűnt, ahogy Dave maga a két lábon járó siker és önbizalom, és ahogy Sofiával egy találkozás alatt egymásba habarodtak - mindeközben és ebből kifolyólag azt is éreztem, hogy valami tragédia készülődik. Persze ez sok filmben így történik. Mintha a sors ilyen lenne, hogy ami nagyon jó, boldogságos állapot, az gyanús és tuti baj lesz belőle.
Kevés információt kapunk Dave életéről, mármint még az igazi életéről, mielőtt meghalt volna és a fagyasztóba került volna, ... több»
Az isteni terv része Néhány napja néztem, hagytam ülepedni kicsit. Igazából én nem kötnék bele a film tartalmába és üzenetébe, nem is botránkozom meg, inkább a nézői vélemények nagy része az, amivel nem értek egyet - több fórumon is olvastam hozzászólásokat, miután megnéztem a filmet.
Ajánlották ezt a filmet (is), én már azután néztem meg, miután láttam a Donnie Darkót és a Jákob lajtorjáját, és valamennyire számítottam rá, hogy ez lesz a csattanó a film legvégén... Spoiler innentől!
Amikor a kereszten haldokló Jézusért jön az angyal, ahogyan jön, ahogyan lesegíti Jézust a keresztről, és elindulnak a helyszínről, miközben a körülötte lévő tömeg ugyanúgy mered tovább a kereszt felé és skandál, mintha mi sem törté... több»
Létra a mennybe Spoiler a végéig!
Ez egy elgondolkodtató, megrendítő, magával ragadó, szép film a számomra, amely szól életről és halálról, megbékélésről, elengedésről. A misztikus elemekből nincs túl sok, nincs sokk, hanem kellően és méltóan tálalják ezt a drámai történetet. Az "üresjáratok", a lassabb hétköznapi események, párbeszédek Jezzie és Jacob kapcsolatában, főleg a film első felében, nagyon is kellettek az összkép miatt.
Mostanában sokat foglalkozom ezzel a kérdéssel, hogy vajon mi történik a halálban és azután; mi a valóság, mi a tudat, mi a lélek, mi ezeknek az egymáshoz való viszonya stb. Épp ezt boncolgató műsort néztem, ott ajánlották ezt a filmet - csak említőlegesen, a cselekményt nem ismer... több»
Végzetes traumák és átkok Komoly színvonalú dráma és thriller, sőt, meg merem kockáztatni, hogy egyszerre kaphatna pszichológiai és misztikus thriller besorolást. Egyedi cselekményszálakat, fordulatokat és hangulatvilágot hoz, nagyszerűek a színészi alakítások, de nem vagyok biztos abban, hogy jót tett nekem végignézni. Fontos, hogy úgy álltam neki, hogy nem olvastam el, miről szól, nem néztem előzetest stb. Vigyázat, spoileres a végéig!
Akadtak számomra túl nyomasztó jelenetek, talán azért is, mert túl realisztikusak, hihetőek, életszerűek voltak. Érezni lehetett, hogy valami súlyos titok, tabu húzódik a család életében, ami fertőzi a légkört, a lelküket. Gondoltam, vannak itt pszichés zavarok a fejekben bőven, akár... több»
79 A szabadság útjai (2008)