/ vígjáték
Nick (Owen Wilson) és Billy (Vince Vaughn) vérbeli eladók, bárkire bármit rá tudnak sózni. Hivatásuk felett azonban eljár az idő, a cég, ahol dolgoznak, csődbe megy, és a két kiöregedőben lévő barátnak újra kell kezdenie a semmiből. Egy nap Billy fejében megfogan a forradalmi ötlet: jelentkezniük kell gyakornoknak a Google-höz, a világ legjobb munkahelyére. Egy gond van csak: a két korábbi eladó nem éppen számítógépes zseni, és úgy látszik, a könyörtelen versenyben kevés esélyük van, hogy nyerjenek a több száz magasan képzett egyetemistával szemben.
Dalton ugyan tanár, ám mégsem tanítással keresi a kenyerét, hanem zűrös, füstös szórakozóhelyeken. Ő a legjobb békéltető a környéken, aki tudja, hogyan állítsa meg időben a kitörni készülő részeg indulatokat, s hogyan vessen véget a bunyónak szép szóval, vagy ha kell, hát ököllel. Dalton-t egy hírhedt országúti diszkó vezetője kéri fel, hogy segítsen rendet teremteni. Úgy tűnik, hogy ez a hely még Dalton számára is komoly kihívást jelent, ugyanis rögtön az első éjszaka megsérül. A közeli kisváros gyönyörű doktornője, Elizabeth Clay látja el a sebét, és sebzi meg azonnal a férfi szívét. A doktornőre azonban a helyi rosszfiú, Brad Wesley is kivetette a hálóját, és mindent elkövet, hogy új vetélytársának megnehezítse az életét. De Dalton-t nem olyan fából faragták, hogy megfutamodjon.
Rydert és a kutyakölyköket Adventure Citybe hívják, hogy megakadályozzák Humdinger polgármestert abban, hogy a nyüzsgő metropolist káoszba taszítsa. Készülj fel izgalmas, a Mancs őrjárat valaha volt legnagyobb téttel bíró küldetésére, ismerd meg az új szereplőket és csodálatos új járgányokat, és légy részese a Mancs őrjárat vadonatúj történetének! Egyetlen város sem túl nagy; egyetlen kölyök sem túl kicsi! A Nick Jr. világszerte népszerű animációs tévésorozatán alapuló egészestés mozifilmben hőseink az egész család számára önfeledt szórakozást kínálnak az animációs veterán, Cal Brunker vezénylete mellett. A Mikros Animation égisze alatt készült produkcióban a Mancs őrjárat számos ismert apró hőse feltűnik, beleértve Rydert, Chase-t, Marshallt, Skye-t és Rockyt. A Mancs őrjárat mozifilmes adaptációja a UIP-Duna Film forgalmazásában érkezik a magyarországi mozikba.
/ dráma | romantikus
A viktoriánus Anglia falusi környezetében indul a hősnő, Tess tragédiája, ahol a gazdag Alec megerőszakolja s teherbe ejti őt. Gyermekének halála után a lelkész fiához megy feleségül, aki azonban elhagyja, amikor Tess meggyónja neki előéletét. Évekkel később azonban mégis visszatér hozzá, s ekkot Tess megöli Alecet, akinek szorult helyzetében ismét odaadta magát.
Sam, a háborús hős postázóként keresi a kenyerét. Tudomására jut egy titok a Hold sötét oldaláról, és az Álcák újabb gonosz tervéről. Az információ birtoklása végzetesnek bizonyul: Sam célponttá válik és menekülnie kell., és az autobotokhoz fordul segítségért. Fény derül arra, hogy a Holdon az áruló Sentinel Bárkája balesetet szenvedett. Sentinel azt tervezte, hogy segít az Álcáknak az űrhídon keresztül megtámadni a Földet. Ennek érdekében megpróbál Megatronnal találkozni. Az autobotok meg akarják ezt akadályozni, ezért elkapják Sentinelt, azonban sikerül megszöknie, megnyitja az űrhidat, ezzel zöld utat adva az Álcák seregének a Föld felé. Samre és barátai marad a feladat, hogy megállítsák őket, és megmentsék az emberiséget.
/ dráma | krimi | romantikus | vígjáték
A cselekmény középpontjában négy unokatestvér áll, akik egy váratlan normandiai örökség révén fedezik fel közös családi múltjukat. Hősük, a 21 éves Adèle 1895-ben elhagyta szülővárosát, hogy Párizsban keresse édesanyját. A város ekkor a modernitás küszöbén állt, tele avantgárd művészettel, a fotográfia felemelkedésével és az impresszionista festészet megjelenésével. Miközben az unokatestvérek követik Adèle nyomait, feltárul előttük a fiatal nő meglepő múltja, és szembesülnek a 19. század végi Párizs életével, ami örökre megváltoztatja jövőjüket.
A sorozat cselekménye arra próbál rámutatni, mi történne akkor, ha az űrverseny a mai napig sem érne véget.
/ musical | romantikus | vígjáték
Mi köti össze a múltat a jelennel? A szerelem kétségtelenül, csakúgy, mint a zene, feltéve, hogy az valóban jó. Lili megtestesíti a modern lány kvintesszenciáját: magányos, aki megpróbálja meggyőzni magát az érdemeiről. Világa azonban megváltozik, amikor a szülei lakásában elrejtett régi levelek tárházára bukkan, olyan levelekre, amelyeket anyja eddig vonakodott felfedni. Habozás nélkül beleássa magát a levelek tartalmába, és ezzel a múlt emlékeinek áradatát szabadítja el. Egy felejthetetlen nyárra repíti a kilencvenes évek elejére, amikor három közeli barátnője a Balatonnál nyaral. Közülük a Törőcsik Franciska által alakított Eszter a barátjához való hűséggel küzd. Aprólékosan kidolgozott tervei azonban felborulnak, amikor megismerkedik egy sármos és humoros sráccal, akit Ember Márk alakít, és aki történetesen szintén egy zenekar tagja, aki a barátaival tölti az estéit a szigligeti strandon. Talán csak összekeveredtek a dolgok? Szerelem? Féltékenység? Talán néhány csók, pár pofon és még több csók. Ez még csak a kezdet. Egy nyár a Balatonnál felkavarja ezeknek a fiataloknak az életét – és esetleg még az utódaikét is.
/ romantikus | vígjáték
A romantikus komédiasorozat főszereplője, Darby (Anna Kendrick) próbál megbirkózni szerelmi élete buktatóival. Minden rész egy-egy kalandot mutat be, melyek az igaz és örökké tartó szerelemhez vezető út állomásai. A közben szerzett tapasztalatok, csalódások és új benyomások bevésődnek Darby személyiségébe, s hatással vannak magánéleti döntéseire is. Anna Kendrick mellett az első évadban Zoë Chao, Peter Vack, Sasha Compere és Lesley Manville is közreműködik.
Hőseink megpróbálják összeszedni magukat, és túljutni veszteségeiken, miközben a hatóságok is a nyomukban vannak. A Vought egyre nagyobb teret hódít magának a világban, ezzel pedig mintha végérvényesen is veszélye sodorná az emberiség jövőjét. Az elpusztíthatatlan és szociopata Homelander mellett pedig egy további szuperhős, Stormfront tűnik fel a színen, aki talán mindenkinél gonoszabb és ördögibb.
A halálos T-vírus, amely zombikká változtatja az embereket, immár teljesen átvette az uralmat a Föld felett. Az emberiség elszigetelt csoportokban igyekszik túlélni, helyzetük napról napra reménytelenebbé válik. Egyetlen reménységük Alice, a lány, aki maga is kísérleti alany volt a laboratóriumban, ahol a zombivírust kifejlesztették, és aki azóta is szakadatlanul vívja harcát a szörnyetegek ellen.
Wallace Ritchie-t tévesen kémnek nézik, és egy banketten kell megakadályoznia egy nemzetközi vezetők elleni merényletet.
/ dráma | fantasy | romantikus | vígjáték
Egy legendás gonosztevő a Csoszon-korszakból újjászületik egy küszködő modern színésznő testében, és összecsap egy hideg, számító csebol örökössel, ami egy évszázadokon átívelő, intenzív szerelem-gyűlölet románcot robbant ki közöttük.
A tanári tekintély összeomlik, ezért létrejön az Oktatási Minisztérium alá tartozó Tanári Tekintélyvédelmi Hivatal. Felügyelőket küldenek a problémás iskolákba, hogy megbüntessék a határt átlépő diákokat és szülőket.
Terry Malloy (Marlon Brando) egykor pénzért szállt a ringbe, manapság pedig dokkmunkásként tengeti életét, miközben a nagy visszatérésről álmodozik. Főnöke Johnny Friendly (Lee J. Cobb) egy minden hájjal megkent korrupt figura. Egy alkalommal Terry véletlenül a szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, amit Johnny emberei követnek el. Később, amikor találkozik az áldozat húgával, felelősnek érzi magát az ügyben, de nem mer nyíltan fellépni munkáltatója ellen.
Amikor egy texasi állami rendőr 2020-ban megállított egy nőt, aki kiszámíthatatlanul vezetett az autópályán, a nő azt állította, hogy éppen most szült, de a története nem állt össze.
A játék is mehet életre-halálra: Peter LaFleurnek (Vince Vaughn) most bizonyítania kell. A jól menő edzőterem tulajdonosa, White Goodman (Ben Stiller) ugyanis fel szeretné vásárolni Peter kicsi és otthonos edzőtermét. Ahhoz, hogy ez nem történhessen meg, Peternek nagyon gyorsan pénz kell, ezért benevezi az edzőtermi csapatot egy pénzdíjas kidobós-bajnokságra. Ám Goodman sem rest, hogy megakadályozza őket a sikeres eredmény elérésében.
Armand és Albert egy átlagos házaspár a saját maguk által szabott furcsa szabályokkal. Van néhány heppjük, de hát kinek nincs. Békésen eveznek az elmúlás tengerén, mígnem fiuk be nem jelenti, hogy házasodni készül, és választottja nem más, mint az igen visszafogott és óvatos természetű szenátor lánya. A szenátor nemsokára meg is akarja majd látogatni a nászasszonyékat, akik megpróbálják levenni őt a lábáról.
Ray épp visszavonult feleségével egy vidéki farmra, mikor minden eddiginél különösebb dolog történik vele. Látomása támad, és úgy dönt, épít egy baseball pályát a kukoricás közepére. A pályán hirtelen feltűnnek a letűnt korok nagy játékosainak szellemei, akik úgy tűnik, újabb esélyt kaptak a sorstól, és persze Raytől.
A nagy bunyós című film története a nagy gazdasági világválság idejében játszódik. Chaney azért jött Louisianába, hogy harcoljon, s így pénzhez jusson. Fogadásokat kötnek rá, s ő mindent megtesz, hogy a meccseket megnyerje. A szabályok nélküli utcai párharcok egyikén azonban egy hústoronnyal kerül szembe...
A Los Angeles-i néger gettó vidám oldala. - A "Ne légy barom!" nem más, mint az úgynevezett afro-amerikai filmek fergeteges paródiája. A forgatókönyvíró-rendező Wayans fivérek népszerű komikusok az USA-ban, legutóbbi munkájuk a Scary Movie ( Horrorra akadva, avagy tudom kit ettél tavaly nyárson ) már nemzetközi sikereket ért el. A "Ne légy barom!" főhőse Ashtray (Shawn Wayans), aki évek múltán tér haza szülőföldjére, hogy meglátogassa a nála fiatalabb (!) szüleit. Ám a rég nem látott haverok újra kalandra csábítják. Irány a tengerpart!
/ dráma | romantikus
Egy egészségügyi problémákkal küzdő fiatal amerikai nő mallorcai nyaralása során váratlanul szerelmes lesz egy karizmatikus helyi férfiba, ami arra kényszeríti, hogy összehasonlítsa szívének vágyait a családi kötelezettségeivel és a hazatérésre vonatkozó terveivel.
Fekete mise filmtartalom: John Connolly és James "Whitey" Bulger együtt nőttek fel Dél-Boston utcáin. Évtizedekkel később, az 1970-es években újra találkoznak. Connolly ekkora már az FBI bostoni részlegének elismert tagja, Whitey pedig az ír maffia feje lesz. Az ügynökség szövetkezik a maffiózóval, hogy együtt számoljanak le a város és Bulger életét is megkeserítő olasz maffiával. Whitey nem válogat az eszközökben, és az ügy végére neve felkerül az FBI legkeresettebb bűnözőinek tízes listájára. Igaz történet alapján...
A Farkasfalka a legendás Las Vegas-i és thaiföldi események után újabb kalandba keveredik, melyet azonban most sem egy legénybúcsú, sem egy esküvő nem előz meg. Ennek ellenére a történések ismét hirtelen vesznek váratlan fordulatot, melyet újfent katasztrófák sora követ.
A játékok visszatérnek a Disney és a Pixar Toy Story 5 című filmjében, ahol ezúttal a „játék találkozik a technikával” helyzet áll a középpontban: Woody, Buzz Lightyear, Jessie és a többiek helyzete megváltozik, amikor szembesülnek a gyerekeket ma leginkább lekötő elektronikai eszközökkel, köztük egy új táblagéppel, Lilypaddel, akinek saját elképzelése van arról, mi szolgálja legjobban Bonnie érdekeit.
Egy sarkvidéki rókapár, Max és Maya, egy hóval teli országban élnek és szeretik egymást. Olyannyira, hogy rókakölykök születését várják. Max ezért igyekszik minél több ennivalót hozni Maynek. De ez egyre nehezebb. Ezért egyre messzebbre merészkedik az odútól. És akkor megtörténik... Roppanás! És most a jégtábla kiviszi őt a tengerre, távol Mayától. Hirtelen mindkettőjüknek mindenféle kihívással kell szembenézniük, hogy visszataláljanak egymáshoz, és bebizonyítsák, hogy a szerelem még a leghidegebb vihart is legyőzheti. Történetük a bátorságról és a törhetetlen vágyról szól, hogy újra együtt lehessenek, mielőtt a kis rókák belopódznak az életükbe, és új fejezetet hoznak magukkal sarki történetükben.
/ vígjáték
Miután véletlenül letartóztatják és Franciaország legkeresettebb emberének nézik, Serge Martin, a békés nyugdíjas a média célpontjává válik. Egy könyörtelen forgószélbe keveredve mindent megtesz, hogy bebizonyítsa ártatlanságát és visszakapja az életét - ha ez egyáltalán lehetséges...
Egy neves MMA-harcos zsonglőrködik az életével a ringben zajló küzdelmek és a hétéves fia nevelése között. A fiú iskolájában történt incidens után a nő kénytelen átszállítani a fiút egy olyan intézménybe, amelyet az iskolapszichológus ajánl. A fiatal anya nem tudja, hogy az iskola diákjainak szülei teljesen más világból érkeznek, mint az övé. Köztük van egy egyedülálló apa, egy befolyásos ember és egy odaadó anya, aki mindent feláldozott a fiáért. A nő kezdetben szkeptikusan áll az iskolához, de miután a fia összebarátkozik az egyik diákkal, a fiatal anyának el kell fogadnia az új helyzetet. Kiderül azonban, hogy az intézmény nem mentes a kihívásoktól, ami a fiatal anya heves ösztöneit felszínre hozza.
Lebilincselő sorozat Zac Efron utazásairól, amely során megismeri önmagát és persze a világot is.