12 gyenge film, ami tönkretett egy rendezői karriert

Nagyköltségvetésű hollywoodi filmet rendezni sok esetben egyszeri lehetőségnek bizonyul. Ha a direktor bizonyít, és kitömi a stúdió zsebét, a legnagyobbak között találja magát, ám ellenkező esetben nagyon hamar eltűnik a süllyesztőben.

Josh Trank, aki Az erő krónikájával robbant be a köztudatba, azonnal a mély vízbe került a Fantasztikus Négyessel, melynek csúfos bukása óta nem sokat hallottunk a rendezőről. Még egy dobása volt, és bár sokkal kisebb költségvetésből kellett dolgoznia, a Tom Hardy-féle Capone-nal sem sikerült bizonyítania.  

A Mátrix rendezőinek pályafutása sem úgy alakult, ahogy azt a kultikus trilógia után sokan jósolták volna. A Speed Racer - Totál turbó bukása után kellett néhány év, mire vissza tudtak kapaszkodni az élvonalba, azonban a több százmilliós költségvetésből forgatott Jupiter felemelkedése óta Hollywood ismét parkoló pályára tette a párost. Talán majd a Mátrix 4...

De említhetnénk Martin Brestet is, aki a Beverly Hills-i zsaruval ért el parádés sikereket, majd jött az Éjszakai rohanás, az Egy asszony illata és a Joe Black. Ha itt ért volna véget a pályafutása, ikonikus rendezőként vonult volna be a történelembe, csakhogy jött a Ben Affleck és Jennifer Lopez nevével fémjelzett Gengszterrománc, melyet a porba döngölt a kritika, és a nézők sem voltak túlságosan kegyesek. A direktor azóta sem készített új filmet.

Listánkban tehát ezúttal olyan filmekből készítettük összeállítást, melyek hosszabb vagy rövidebb időre megakasztottak, adott esetben pedig úgy tűnik, végérvényesen derékba törtek egy rendezői karriert.

 

#12

59 Pinokkió  (2002)

(2) (2)

családi | fantasy | vígjáték

A klasszikus Pinokkió története vidám feldolgozásban. több»

#11

70 Miami Vice  (2006)

(7) (7)

akció | krimi | thriller

SkyShowtime

Amikor a rendőrség egyik informátorát, annak családját és két FBI ügynököt holtan találnak, az ügyet James "Sonny" Crocket (Colin Farrell) és Ricardo ’Rico’ Tubbs (Jamie... több»

#10

akció | fantasy | kaland | sci-fi

Disney+

Tíz évvel a Baljós Árnyak cselekménye után a Galaktikus Köztársaság hatalmas krízisben van, a titokzatos Dooku gróf vezetésével több tízezer bolygórendszer lép ki a... több»

#9

75 Waterworld - Vízivilág  (1995)

(12) (21)

akció | kaland | sci-fi | thriller

TV-ben (AMC, csütörtök 01:33)

Eltűntek a szárazföldek, már senki nem emlékszik rá, hogy hol kéne keresni, de mindenkinek van valamilyen mese a fejében, hogy egykor hol lehettek. Közben mindenki harcol... több»

#8

73 Showgirls  (1995)

(8) (12)

dráma

Nomi végre eljutott álmai városába, Las Vegasba. A szerencsejáték, a pénz, a szex és persze a showműsorok fõvárosába. Feltett szándéka, hogy nagymenõ táncosnõ lesz belõle.... több»

#7

akció | családi | dráma | kaland | sci-fi | sportfilm | vígjáték

Teljes sebességgel, kanyarokon, akadályokon és váratlan fordulatokon át süvít a Racer család legifjabb tagja. Amikor családi autógyárat bekebelezni igyekvő Royalton próbálja... több»

#6

dráma | kaland | western

Háború tör ki Wyomingban az újonnan betelepült kelet-európai emigránsok és az ott élő telepesek között az 1890-es években. Ez utóbbiak szövetséget hoznak létre, hogy... több»

#5

65 Jupiter felemelkedése  (2015)

(100) (6)

akció | kaland | sci-fi

TV-ben (Sony Movie Channel, csütörtök 01:33)

Jupiter Jones (Mila Kunis) születésekor a jelek azt mutatták, nagy jövő áll előtte. A lány hiába várja a jóslat beteljesedését, semmi nem történik, vécéket takarítva... több»

#4

46 Fantasztikus Négyes  (2015)

(30) (11)

akció | dráma | kaland | sci-fi

Disney+ | TV-ben (Mozi+, csütörtök 01:33)

Négy fiatal kívülálló tudós egy alternatív, veszélyes univerzumba teleportál, melytől örökre megváltoznak fizikai adottságaik. A csapat tagjainak meg kell tanulniuk, hogyan... több»

#3

42 Gengszterrománc  (2003)

(3) (4)

krimi | romantikus | vígjáték

Larry Gigli (Ben Affleck) maffiózónak készül, de sajnos nem örökölte apja tehetségét. Főnöke megbízza egy kaliforniai vizsgálóbíró testvérének az elrablásával. Gigli el... több»

#2

38 Batman és Robin  (1997)

(20) (21)

akció | sci-fi

HBO Max | TV-ben (AXN, csütörtök 01:33)

Gotham City soha nem látott veszéllyel néz szembe, amikor feltűnik a színen Mr. Jégcsap és Méregcsók. Azonban Batman, Robin és Batgirl félelmet nem ismerve szállnak szembe a... több»

#1

akció | sci-fi | sportfilm

2005-ben Jonathan Cross a legjobb amerikai rollerball játékos. A vállalat által kitalált és uralt gladiátor-játék a rögbi, a hoki és a motorverseny veszélyes keveréke.... több»