
Vélemények (334)
Először németül láttam, aztán pár hónapra rá magyarul. Utána napokig ki se mászott a fejemből, mert folyamatosan a történeten agyaltam, mivel nem kapott rendes lezárást. Leonardo ebben a filmjében is sajnos csak a szokásos sablon stílusát hozza, mint... Több
Sokan dicsérték a filmet, én pedig majdnem tíz év távlatából tudtam magam rávenni, de nem bántam meg. Zseniális a film. Itt nem kell színészi játékra gondolni, csak magára a logikusan felépített világra.
Nem tartom nagy rendezőnek Christopher Nolant, mint sokan mások, de ez a film most kifejezetten tetszett. Olyan két éve körülbelül ment egyszer a tévében, és mondanám, hogy már akkor láttam, de igazából akkor csak oda-odanéztem a képernyőre, de tudta... Több
Bár egyáltalán nem szeretem Chirstopher Nolan rendezői stílusát - a Dunkirk és az Interstellar is inkább idegesítenek, mint szórakoztatnak - az Eredet kivételt jelent, mert ezt tényleg "oda tette" az angol rendező. Érdekes, látványos, izgalmas és elg... Több
Nagyon okosan rakták össze a filmet. Nagyon elmés munka, amiért le a kalappal készítők előtt. A látvány is egyedi, azóta, amióta kijött a film, nem kevésszer lopták ezt a fajta megjelenítést, hiszen igazán látványos képet ad, kb. bármit lehet reklámo... Több
Hasonló filmek
Utánozhatatlan és zseniális. A színészgárda kiváló, melyből számomra külön kiemelkedik Dicaprio játéka. Mindvégif fenntartja az érdeklődést és gondolkodásra sarkallja az embert. Plusz poénként a végére nyitva hagyja az ajtót, hogy évekkel később is e... Több
Nem rossz, de egy kissé túllihegték ezt a filmet. Egyedül az alapgondolata volt érdekes, hogy akármilyen gondolatot el lehet ültetni az ember fejében úgy, hogy az illető nem is tudja, hogy az nem tőle ered. De ennyi, semmi több. Max. a látványvilág, ... Több
Sajnos egyáltalán nem fogott meg a film. Pedig Dicaprio jól hozza a csavaros filmeket. Végig úgy éreztem ez egy Mátrix utánzat. Sajnálom, lehet pár év múlva érdemes lenne újra megnéznem.
Nem tudom mit istenítik ezt a filmet sokan,nekem semmiféle mondanivalója nem volt,nem jött semmiféle katarzis,és mondanivaló,egy unalmas zagyva mozi volt számomra,gondolom az agyonreklámozott Tenet is ugyanez lesz.
Monumentális a film látványa, tényleg bele tudja magát élni az ember, mintha ott állna. És emellett még korunk legjobb színészeiből is kaptunk párat, a történet pedig zseniális.
Remek és különleges történet, eléggé egyedinek is tartom. A szereplők kiválóan lettek összeválogatva.
Nagyon tetszett, mindenképp többszörnézős film, nem csak azért, hogy megértsük, hanem azért, hogy még egyszer átéljük. :) Nagyon jó szereposztással látványos, izgalmas filmet kaptunk.