Nagyszerű története van, mégse tudtak semmi érdekeset kihozni belőle. Nem mondom, hogy nézhetetlenül rossz, de sokkal több olyan etikai-, vagy akár pszichológiai problémát elbírt volna, ami gondolkodásra késztetné a nézőt. Így igazából csak egy láttam, de gyorsan el is felejtettem film lett.
A film talán legnagyobb erénye a három főszereplő, Brody, Quint és Hooper. A legjobb rész pedig a "horgászás", melyben Spielberg iszonyúan erős atmoszférát teremtett. Hárman egy cápa ellen, egy nem túl nagy hajóban - mesteri.
Tényleg nagyon ott voltak a szeren a szereplők, bírtam Bárdy Györgyöt főleg. :) mindenki mindent megtett az amerikai hangulat kedvéért. Beleadtak anyait, apait, minden tiszteltem az ősöké!
Egy dolog jut eszembe a Micsoda nő!-ről, hogy mennyire korszerűtlen, mennyire lerágott csont az egész dramaturgia, és mennyire habkönnyű a realitástól teljesen elrugaszkodó történet. Valahogy súlytalan és céltalan az egész, hétköznap esti matinémozi.
A Warrior igazi férfifilm - legalábbis ezt gondolhatjuk a plakátból meg a történetből. Aztán kiderül hogy ugyan férfiakról szól, kemény összecsapásokról apa és fiú, testvér és testvér között, valahol mégis simán bele tudunk helyezkedni nőként is a helyzetbe. Pontosabban a hiányzó nő szerepébe, aki csak kívülről, tehetetlenül tudja szemlélni az eseményeket, pedig lenne mit tennie. A Warrior egy jó és fájdalmas film egy család széteséséről és egymásra találásáról.
Hát ez most nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Nem volt rossz, de ilyen komédiából már láttuk kismilliót. Minden évben jön pár ilyen, ez is csak egy közülük, mindenesetre el lehet vele lenni másfél órán keresztül, szóval aki vevő az ilyesmire, az nem fog rosszul járni.
A könyv is tetszett és a film is jól sikerült. Azon kevés filmek közé tartozik, amelyiknél jól sikerült a könyvet adaptálni. A karakterekhez megtalálták a fantasztikus színészeket, jutalomjáték mindenkinél. Majd minden évben megnézem egyszer, eddig nyolcszor láttam. Nem tudom megunni. Aki szeret izgulni és bírja az érzelmi feszültséget, mindenképp nézze meg.
A film nagyban hasonlít az 500 nap nyár című amerikai romantikus filmre, de annál mégis másabb kicsit és talán jobb is. Nekem nagyon tetszett, mert olyan európai. Egyébként is kedvelem a francia filmeket.
Nem egy könnyű film, de az üzenete nagyon is valódi. Nuri Bilge Ceylan, aki véleményem szerint sok Csehovot olvashatott, kitűnő lírai érzékkel mutatja be társadalomkritikáját. Törökországot az igazi valójában mutatja be, amelynek belső viszályait a kelet és nyugat közötti örök útkeresés határozza meg.
A tűz mindigis mágikus vonzerővel bírt, mindegy milyen kontetusba ágyazták. Ez esetben volt ebben némi politika, pszichológia és persze a lánglovagok...meg hát ne feledkezzünk meg Robert de Niro-ról, aki mint mindig, igen elbűvölő alakítást nyújtott.
Ez egy egyedi módon beteg film. Borzalmasan erős képkockák követik egymást, mely szinte már ijesztő. Hogy egy emberi elme megszülhet effélét, nos, ez valóban súlyos. Vagy csak ennyire deformált volna a világunk, hogy a valóságban is megtörténhetnek effélék, mint ebben a filmben?! Szomorú, ha igen...és ijesztő is.
Szép film, nagyon tanulságos történettel. Sajnáltam, hogy a végén nem jött valamiféle katarzis, de úgy gondolom, hogy küldetését teljesítette. Azt hiszem felhívta az emberek figyelmét arra, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt.
Én úgy látom, hogy a forgatókönyvet nem látta szakértő, aki az egészhez, mármint a gyártási folyamathoz konyított volna. A látványvilága jó, és érdekesek a képkockák amikben bepillantást nyerhetünk, hogyan is készül egy egy álomkocsi. De akkor némítva nézzük.
Adam Sandler karaktere azért kicsit idegesítő volt, lelki sérülések ide vagy oda, nekem kicsit irreális volt, hogy valaki így kvázi autista lesz egy trauma miatt, persze el tudom képzelni, hogy ilyesmi tényleg megesik az életben. Don Cheadle karaktere nagyon tetszett, meggyőző volt és emberi, tudtam vele azonosulni, nekem inkább ő vitte el a pálmát a filmben.
Vegyesek az érzelmeim a filmmel kapcsolatban. A filmismertetők alapján érdekesnek találtam a témát és egy jó filmet vártam. Ehelyett kissé olyan érzésem van, hogy a rendező nagyon próbált volna egy komoly filmet összehozni, de ez szerintem nem az ő asztala. Csalódtam, bár kétségkívül vannak olyan részei, melyek kissé pozitív irányba billentik a mérleget. Fél szememet becsukva három pont.
Még soha egy film sem volt rám akkora hatással, mint ez a klasszikus. Bár már ezerszer láttam, csak az utóbbi években fogtam fel a film igazi mondanivalóját. Azóta úgy érzem, hogy bármit teszek az életben, az nem elég. Legyen szó apró dolgokról, mint például a szeretet kimutatása - mikor is öleltem meg legutoljára anyámat? Ezt a filmet semmiképp sem sorolnám a karácsonyi filmek közé, hanem inkább elgondolkodtatónak nevezném. Érdemes megnézni!
60 Tegnap után (1999)