Értékelések (165)

72 Alfa  (2018)

2018. 08. 27.
Régivágású, a klasszikusokat idéző film lett az Alfa, és ezt most pozitív értelemben mondom. Abszolút meggyőző, megindító sztorival, kimondottan érdekes látványvilággal és egy remek alakítással a középpontban. Nem bántam meg, hogy elmentem rá, nálam simán többszörnézős mozi.
A középvonalas horror-sci-fi. Aki szereti a műfajt, ezt is komálni fogja.
2017. 12. 14.
Nincs az Életrevalók szintjén, de így is nagyon élvezhető és szórakoztató, jópárszor felnevettük a párommal, nem tudom volt-e idén ilyen jó vígjáták a mozikban. Részemről ez egy négyes, az erősebbik fajtából.
2017. 10. 25.
Kicsit féltem ettől a filmtől mert azt gondoltam, hogy valami nagyon híg romantikus filmet fogok majd látni. De kellemesen csalódtam, nagyon is érdekes koncepció, amibe még egy kis fordulatot is belevittek.
Ugyan nem vártam sokat a mesétől, de egészen meglepett, szerintem nagyon jópofa és aranyos történet. Bár az animáció maga eléggé elavultnak tűnik, annyira mégsem zavaró. Sőt, egészen nézhető.
2017. 07. 25.
Nem gondoltam volna, hogy a Disney ilyen rég óta próbálkozik filmgyártással, és ennyire sikertelenül. Szerintem borzasztóan összecsapott az egész koncepció, és ami bőven dühítő számomra, hogy már akkor ennyire sematikus figurákkal dolgoztak.

64 Én, a kém  (2002)

2017. 07. 24.
Kis srác koromban láttam ezt a filmet, amikor megjelent. Akkor nagyon bejött, hihetetlenül sokat nevettem rajta, és bár még most is egy olyan filmnek tartom, amit bármikor meg lehet nézni, hát szerintem az igényesebb nézőknek egyszerűen nem fog bejönni.
Lee Van Cleef egyik nagy kedvencem, imádom az ő filmjeit, szerintem a western aranykorának egyik legnagyobb alakja. Ha tényleg érdekel valakit ez a műfaj, akkor szerintem az ő alakításait mindenképpen érdemes megnézni.

63 Wish Kid  (1991)

2017. 06. 29.
Nem igazán emlékszem már rá, vajon mi lehetett a kilencvenes évek gyerekeinek az ingerküszöbe, de ez valahogy nagyon gyengére sikeredett. Nem mondom, hogy unalmas, inkább csak amolyan rossz érzetem volt belőle.
Nagyon érdekes filmnek mondanám, bár a sráca Whiplashből szerintem nem nagyon erőltette meg magát, ami az alakítást illeti. Nem mondanám egy kiemelkedő színészi teljesítménynek, már csak az hiányzott, hogy feliratozzák a filmet, hogy miként kell reagálnom az egyes jelenetekre.

50 Twixt  (2011)

2017. 06. 14.
Egy Coppola filmtől sokkal többet vártam volna. Persze még így is nagyon erős az atmoszférája a filmnek, de a cselekmény szerintem az abszolút nulla. Ráadásul annak ellenére, hogy mekkora nevek játszanak a filmben, az alakítások is eléggé laposra sikeredtek. :(

66 Idegenek  (2017)

2017. 05. 24.
Annak ellenére, hogy nagyon izgalmas, valóban a District 9 koppintása és ez nem egy jó húzás. Nagyon csalódott is vagyok emiatt, mert én sokkal többet vártam volna ettől a filmtől. Ennek ellenére simán nézhető, és akár még tetszeni is fog annak, aki nem látta a fenti filmet még.
2017. 04. 25.
Jaj, nekem ez a film nagyon nyomasztó volt, még talán nem is ez volt a célja. Az én baráti körömmel is pontosan ez történt. Bár nagyon sok mindent hitelesen mutat be az emberi kapcsolatokról, mégis azt tudom mondani, hogy talán túlságosan komolyan veszi önmagát.

65 A futár  (2014)

2017. 04. 23.
A legnagyobb probléma ebben a filmben, hogy nincs egy olyan karakter, akiken szurkolhattam volna. Ez pedig nagyon elvett az élményből. Pedig ez szerintem egy alapkövetelmény a mainstream filmeknél. Na, de ne hogy én mondjam ezt meg. Mindenesetre egyszer meg lehet nézni, de azzal el is felejti az ember.
2017. 04. 22.
Hihetetlen, mennyi minden van az arcunkra írva, amit az élet művel velünk. Ez a film olyan erővel hat az emberre, amit eleinte nem is regisztrál, csak mikor végignézte-hallgatta az egészet, akkor döbben rá, hogy mennyi sok mindent is kapott a filmtől.
2017. 04. 15.
Nagyon szép, megható romantikus dráma, az utolsó fél-negyed óra pedig...hát, nézzétek meg! Nagyon hitetelesen közvetíti az érzelmeket, bár ez a testvérrománc lehet, hogy egyeseknek sok, de nem részben ez teszi különlegessé.
2017. 03. 11.
Szerintem Jane Austent nem is olyan egyszerű a vászonra vinni. Nem tudom, hogy ez mi akart lenni. Valami komédia, de még kosztümös filmnek is eléggé felejthető.
2017. 02. 23.
Sok megrendítő és szívszorító pillanatot tartalmaz.
2017. 02. 16.
Én nem vagyok biztos benne, hogy ez reális, vagy élethű, vagy hiteles sztori lenne. Szerintem elég valószerűtlen egy ilyen reakció egy anyától...
2017. 02. 15.
Nem szeretem szajkózni a "könyv jobb volt" dumát, de...a könyv jobb volt. :) A történet valójában még ennél is sokkal mélyebb. Persze érthető, a filmben szelektálni kell, és talán emiatt is vagyok csalódott, hogy nem sikerült olyan jó forgatókönyvet kihozni. Viszont nagyon gyönyörű lett, tele nagy totállal.