Annál nagyobb hülyeséget kitalálni,hogy családot mímelni azért, hogy drogot csempésszen valaki nem igazán lehet. Ebből az ötletből jó filmet csinálni szintén nem lehetett könnyű, de szerintem sikerült.
Igazi moziba való film, izgalmas, érdekes, érdekfesztő történettel, épp csak annyi csavarral benne,amennyire szükség van egy jól összerakott akciófilmhez.
Ethan Hunt felmenői minden részben nagyot alakítanak, talán még a James Bond filmeknél is jobb akciósorozat ez a hatvanas évek végéről, máig találni benne követni valót a filmesek számára.
Úgy látszik Tom Cruise nem akar kiöregedni Ethan Hunt szerepéből és újból "eddigi legnehezebb" küldetését készül végrehajtani: csinálni egy jó filmet. Szerintem sikerült neki.
Sikerült jól adagolni az akciót ebben az részben, ahogy meg Seymour Hoffman játsza a rosszfiút az egyenesen páratlan, Tom Cruise-nak mindent bele kellett adnia, hogy ne maradjon le!
Elvonja a figyelmet a cselekményről és a szereplőkről Joh Woo rendezési stílusa, sajnos ez a rész egy akcióval és túlzott látványelemekkel nagyon tele lett pakolva.
Megelőzte korát ez a film a kilencvenes évek végén, és sokáig etalon is marad az akcióthriller film-rendezők számára. Brian de Palma szenzációs, fordulatos filmet rendezett.
Fekete film egy fekete korszakáról az emberiségnek, ennek megfelelően tálalva, sok erőszakkal, de ez sajnos középkori filmeknél kötelező. Kegyetlen film az emberi butaságról és elvakultságról.
Számomra csak az nem világos, hogy ez a film ez egy lányról szól, aki nem tudja, hogy mit akar, vagy egy kutyáról amelyik viszont igen? Illetve hogy honnan a nyavalyából szedtek össze ennyi kutyát a forgatásra?!
Jó választás annak, aki szerette a rajzfilm-sorozatot és nincsenek nagy elvárásai a sztorit és a fordulatokat illetően. Aki a tévésorozatot nem kedvelte, annak nem ajánlott, ettől nem fogja megszeretni!
Spongyáék felnőttek akarnak lenni ebben a filmben, de szerencsére ez nem sikerül nekik, mert úgy ahogy gyereknek lenni jó, úgy ez a mozi-rajzfilm is nagyon jó, megnézendő!
Nagyon sok Marvel rajzfilm látott napvilágot ezzel egy időben, az Apokalipszisnek mégis sikerült emlékezetesnek maradnia, sok apró bakija ellenére, és talán főleg azért, mert néhol meglepően erőszakos.
Ha olyan a paradoxon, mjnt ez a film, akkor szeretem a paradoxonokat. Teljesen aberráció s múltba utazás és az ott matatás, de ez film és nem fizika óra, úgyhogy minden oké vele!
Egy újabb film Amerika lelkiismeretének fehérítésére. de a politikától és gazdasági érdekektől elvonatkoztatva egy jó film, egy jó Bradley Cooperrel az élen.
Az 1971 márciusi belfasti zavargásokat dokumentálja moziba illően ez a film és rámutat: elvakult konfliktusok miatt sajnos nem kell messzire menni, értelmetlen vérengzések itt is történtek és történnek, a civilizált Európában.
A Szállító egy kicsit komplexebb kiadásban, ötvözve kicsit a Felpörgetvével, de sokkal színesebb, karakteresebb és fordulatosabb film ez, feszes történetvezetéssel és jó szereposztással.
Nagyon remek, szirupos csöpögős, rikító színű, egyszer megnézős családi vígjáték esős vasárnap délutánokra, amelyikben Leigh-Allyn Baker mindenkit simán lejátszik a vászonról.
Réz András filmkritikus azt mondta a filmről, hogy acél idegek kellenek hozzá, meg titán gyomor. Hát bőven elég a cérna ideg, meg egy hétköznapi gyomor, mert nem egy idegfeszítő, feszültségekkel teljes film. Egyszerű, egyszermegnézős akciófilm.
Szenzációs náci-gyalázó filmecske ez, szarkasztikus és mégis vicces, gúnyos és mégis siralmas epizódokkal benne, ahol le is ül pár percre, ott a párbeszédek űzik el az unalmat.
Igazi moziszék-karfa sozrongató akció-krimi, az embernek önkéntelenül is az jut az eszébe, hogy tényleg így dolgozhat egy ilyen helyzetben egy visszavonult elitkommandós.
85 Családi üzelmek (2013)