Értékelések (827)

2018. 06. 25.
Szerintem élvezhető és tanulságos film, nem értem, miért van ennyire lepontozva. Igazságtalan világban élünk, ahol a cégek csak a profitot halmozzák, és az ember ki van szolgáltatva az ember irányította undorító pénzhajszának, a jelen cég az alap emberi szükségletre építi a stratégiáját, a vízre... Mindenkinek ajánlom, tanulságos, még kis feszült akció is van benne, nem csak az igazság utáni vágy, feszültsége.
2018. 06. 23.
Remek akció thriller egy üldözésről, néhol ugyan sok az üresjárat így az izgalmat az asztal alá tudja söpörni, egyszer simán kötelező darab! "Lucy" című film és a "Morgan" című filmet juttatta eszembe. Sokáig nem mertem megnézni, és kellemes csalódás ért nagyon zúzda lett ahhoz képest mit gondoltam róla. Remek a történet, hirtelen a váltás. Szokatlan volt, nem számítottam rá, mi is kerekedik végül ki ebből, aztán a film közepefele már leesett az egész, miről is szól...
2018. 06. 23.
Hoolywoodi tini vagy kamaszfilm a virtuális valóságról. A szuper látványt ráhúzták egy már nagy bevételt produkált film sablonos történetére. Életkor szerint is megnézném a film értékelését! Kamaszoknak és tiniknek való mesés, kalandos történet avatárja. Semmi realitás, és tipikus semmitmondó történet, tipikusan unalmas klasszikus zenék a filmhatás kedvéért bevált sablonos rézfúvósok. Az egyediség a gyönyörű látványban leledzik. Moziban nézve így a látvány miatt sokkal erősebb alkotás. A látvány miatt bárkinek ajánlom, a történet miatt simán kihagyható...
2018. 06. 21.
Elég erős thriller a Szeretet, Elfogadás, Spiritualitásról. Kicsit a hangulata hasonlít a "Coherence" című és az "Ajándék" című thrillerekhez. Érdemes megnézi milyen jeleneteket rendeznek a kis baráti összejövetelen az őszinte baráti beszélgetésekből. Kicsit lassan indul be, de végig érezni a feszültséget hogy itt valami nagy baj lesz, jó kis esti mozi lefekvés előtt. Erős idegzetűeknek.
2018. 06. 21.
Nagyon állat akciófilm, régi kedvencem és még mindig le tudja kötni a figyelmemet, nagyon jól játszik a sztár páros, valamiért ilyen filmeket mostanság nem bírnak csinálni, elveszett a rendezők kreativitása...Kötelező darab!
2018. 06. 20.
Elég átlagos "Pillangó hatás" "Mormota napja" jellegű kamaszfilmnek vagy tinifilmnek ígérkezik, a 2 fiú 1 lány élvezi hogy mindennapjuk ugyanaz, aztán rájönnek valamit kezdeni kéne ezzel nem csak élvezni, rabolni, bulizni. Aztán átmegy kicsit pszichothrillerbe, mivel az egyik srác bekattan, így a film második fele elég sok feszültséggel teli. Nem érte el a kívánt hatást, szóval egy közepes, egyszer azért megéri, semmi többet nem adott...18-25 éveseket lehet jobban szórakoztató időhurkos film.
2018. 06. 20.
Elég bizarr és beteg pszicothriller egy látszólag tökéletes sikeres családról, aztán kiderül mindenki beteg benne. Egyedül biztos nem néztem volna végig, annyira unalmas az első 40 perc, annyira beteg zenék vannak benne, érezni az unalmas átlagos semmitmondó kezdésen hogy itt valami nem kerek és nem az aminek látszik, szóval nem kapcsoltuk ki, kivártuk mi lesz belőle, szóval bírjátok egy helyben kivárni, végül NEM érte meg!!! A feszültség majd a film pszichóóópata jellegéből fakad. Elolvastam a sok pozitív kommentet, beteg világban élünk az biztos. Normális ember kerülje, betegek hajrá. Inkább egy beteg kamaszfilm, elfojtott agresszivitásról. Értelmes filmet kedvelőknek nem ajánlom, végül ni... több»
2018. 06. 18.
Nem bántam meg hogy megnéztem. Jó kis korrupt zsarus film, ahol a színesbőrű zsaru és a fehér zsaru között nagy különbség van, egymásnak feszül a két ellentétes gondolkozásmód. Az első 30perc izgalmas, ahogy a ifjonc rendőrök betanulnak a járőri utcai életbe egy veterán mellett, mindenkinek megvan a saját elképzelése. Ki is pattan a balhé egymás között, érdekfeszítő. Aztán kicsit belassul a film, kokó, kurvák, kapcsolatok, száraz dumák, majd a főszálra megoldást találunk és elnyerik büntetésüket. Hiányérzet maradt utána, az erős kezdés jó volt, aztán középszerűvé tette a folytatás. Egynek elmegy. Gengszterzsaruk 2018 film jobb választás.
2018. 06. 17.
Az erőssége hogy valósághű, realisztikus, életszagú, teljesen más szögből közelíti meg egy kalóztámadás eseményeit, és a legénység váltságdíjáról szóló alkudozását. Így a hátrányai hogy unlamas, tényszerű, nem sok izgalom van benne. Két helyszínen játszódik, a kalózok által megszállt hajón és a kagyló túloldalán, a hajó tulajdonosokkal való tárgyalási teremben. Egyszer nézhető, inkább elgondolkodtató film, mint élvezhető...

60 Meghasadva  (2010)

2018. 06. 17.
Aki egy kicsit pszicho, bizarr filmre vágyik. Nem lett valami hű de izgalmas, inkább már fárasztó ahogy a fazon kínlódását, szenvedését nézzük végig, aki majd az erdőn keresztül vonszolja magát miközben kezd kitisztulni benne, mi is történhetett vele. A misztikum ami a végefele kezd kiderülni, hogyan is történt, az teccett, de ez elég kevés hogy megmentse a filmet. Egynek jó volt, még egyszer nem nézném meg...
2018. 06. 14.
Politikai témáját előtérbe hozó repülőgép eltérítéses terrorista túszdrámás mentőakció előkészületei. Nekem a száraz dumálások nem teccettek, az események unalamasak voltak. Perszer ilyen az élet, élőbe izgalmasabb lett volna biztosan, de a film nézése közbe nem jön át az az izgalom és élvezhetőség. A leges legvégén a tánccal összehasonlított akció is bizarr számomra. Felejtős film, ugyan aki átélte élőbe annak felejthetetlen marad...
2018. 06. 14.
Egy vallási feketehumor langyos vize, ahol egy lopáskényszeres, egy terrorista, egy elbaltázott életű pap és egy nácit összehoz Isten színe. Unalmasnak találtam a történetvezetést, nem tart semerre. Bizarr film, sztem a viccek kicsit eröltetettek, kevés benne az ütős rész, simán felejthető. Én nem találtam benne túl mély mondanivalót, de valaki leírhatná igazán, ha persze ez leírható :D
2018. 06. 12.
Elég gyenge, felnőttek gyerekes játékos viccei. Elég agyatlan film, jobbra számítottam, túllőtték a fárasztó csipákolásos, felnőtthöz méltatlan hülyüléssekkel. Amúgy bohókás, meg van benne akció, próbál vicces lenni, kevés benne a kreativitás hogy spontán és jó legyen. Nem ajánlom mindenkinek, csak aki szereti a fárasztóan zsibbassztó fapoénokat...Egynek elment.

79 A Viszkis  (2017)

2018. 06. 12.
Tyűűh elég igényes rendezés, és a film második része kifejezetten remekül hozza az érzelmi feszültséget, kicsit túlkapásosak a megtörtént eseményhez hűtlenül felvázolt akciók, de remekül visszaadják, azt az érzést, ami belül lejátszódhatott a bankrablónkban. Örülök hogy végignéztem és nem kapcsoltam le félúton. Mindenkinek ajánlom, igényes magyar csemege, aki kíváncsi a Viszkis életére, szerintem így erre koncentráltabban sokkal többet ér, mint ha csak elővennénk egy filmet a fiókból...Érdemes végignézni!

90 A bátrak  (2017)

2018. 06. 12.
Gyönyörű tájakon játszódó Tűzoltós dráma. Főleg a Tűzoltók családi konfliktusairól szól, magánéleteiket szépen bemutatja, néhány kis akciójukról is láthatjuk őket tűzoltás közben, szép a számítógépes grafika a tűzről. Végül megható szívszorító drámába csöppenünk bele hirtelen fordulattal...A hosszúsága miatt én egyszer nézős filmnek ajánlanám...
2018. 06. 12.
Nagyon érdekes film, mely megtörtént eseményt dolgoz fel egy nevelőintézetben Norvégia szigetén. Nagyon szépen és érdekesen mutatja be a rendszert, szinte odaszegezi végig a film a tekintet a különös eseményekre, embertelen kegyetlenségben részesítik a diákokat. Végül megkapja mindenki a méltó jutalmát. Ilyen az amikor visszanyal a fagyi. Érdemes tölteni, kár hogy HD-ben már nincs fent...
2018. 06. 10.
Igényes bűnügyi misztikus családi film egy gyilkosság rejtelmeiről. Az elítélt huga megpróbálja minden áron kiszabadítani ártatlannak vélt bátyját. Érdemes megnézni, főleg aki szereti a jogászkodós filmeket. Szerintem egyszer nézős film...
2018. 06. 07.
Elég bizarr és vontatott kőkemény pszichothriller a Boldogság kereséséről. Keveset beszélnekbenne, inkább erős, de monoton vizualizációja van. Csak fanatikusoknak ajánlom.

65 Utóhatás  (2017)

2018. 06. 07.
Elég komor, lassú, depis film egy repülőszerencsétleség utáni fájdalmas elfogadásról. Beleláthatunk az irányítótornyos hibájába és életébe miként hat a szerencsétlenség az életére. Eközben a Schawarzenegger gyászolja kedvesét, nem tudja feldolgozni a történteket...

66 Thelma  (2017)

2018. 06. 07.
Egy keresztény kamaszlányról szóló kissé vontatott pszichófilm. Szóval a célközönség adott ki nézze meg. A lány nehezen illeszkedik be a társaihoz, okosabbnak hiszi magát mint a többiek. Az a sok belső lemondás, amit a szülei elé raknak, nem mer önmaga lenni, ezért pszihológusok foglalkoznak vele, vizsgálják. Belső ellentmondásokról, elfojtásokról és a hitről szól. Szélsőséges leszbikus hajlamok stb. Fiatalok hajrá, legyetek önmagatok, ne azok legyetek, akiknek látni akarnak a szüleitek vagy a papbácsitok...