Értékelések (103)

2015. 06. 07.
Nem dobtam el magamat a mesétől. Akadt benne igazság szerint egy vagy talán két jó poén és néha lehetett mosolyogni mert aranyosnak aranyos de sokkal jobban is vannak a piacon. Nem túl érdemes ezzel vesződni.
2015. 06. 07.
Tuti vígjáték és tuti színészi alakítás. Igényes vagyok vígjátékok terén így csak azt dicsérem ami tényleg meg is éri. Ez pont ilyen. Szinte örülök, hogy nem lett második rész belőle hisz nem jó élmény elrontani egy ennyire jó filmet egy borzasztó folytatással. Vígjáték imádók nézzék bátran.
2015. 06. 07.
Néha már-már beleunok a horror filmekbe. Egyik kedvenc kategóriám lenne de ritkán alkotnak maradandót amit nem felejtek el fél perc alatt vagy nem röhögöm végig. Ez viszont tetszett. Borzongató és szórakoztató mármint a maga morbid módján.

73 Turbó  (2013)

2015. 06. 07.
Imádom az animációs filmeket. Ez nem tartozok ezek közé. Ritka nagy ostobaságnak tartottam és nem tudott igazán szórakoztatni. Összecsapott és semmi nagy extra nem volt benne ami engem megfogott.
2015. 06. 07.
Nekem tetszett a film egész komoly kis sci-fi-t hoztak létre. Azonban sértőnek találom az olyan kommentet, hogy "szuperhőshullám hülyéinek" Véleményem az, hogy nem az a hülye aki szeret valamit... Hisz mások is mondhatnák erre a filmre hogy a "nem nagy eresztésű sci-fi majmolóinak"

79 Apafej  (1999)

2015. 06. 07.
Szuper film. Sokan vannak hasonló gondolkodással mint az itt eljátszot Sonny, akik csak a léhűtő életet akarják folytatni és tetszik, hogy egy kisfiú az aki megváltoztatja gyökeresen a szemléletét. Poénokkal dús tartalmas film.
2015. 06. 07.
Nagyon imádtam. Természetesen nem gyerekkorban láttam hanem felnőtt fejjel de annak ellenére, hogy nem mai gyártás nagyon fantáziadúsnak tartom és hátborzongatónak is. Ezekben a történetekben van félelem és brutalitás. A csontváz mesélő pedig ritka nagy kedvencem volt, persze bábú meg minden de akkor is, ritka jól el volt játszva és ez a lényeg.

81 Képlet  (2009)

2015. 06. 07.
Nagyon jó film volt ez Cage-el a főszerepben. Imádom a világvége hatású filmeket és ez eléggé, hogy is mondjam csak, elgondolkodtató volt és egyszerre izgalmas is. Nem néztem az órámra, hogy mikor lesz vége.
2015. 06. 07.
Brutálisan untatott a film. Se eleje se vége nem volt. Lehet lett volna potenciál benne de így nézve bármelyik rossz filmben lehetne potenciál. Egyszerűen élvezhetetlen volt.
2015. 06. 07.
Nekem tetszett a film. Pont erre vágytam egy egyszerű focis filmre. Costner szépet alakított és élvezhető volt az egész. Tetszett, hogy bepillantást nyerhettünk abba milyen is vezetni egy foci csapatot és mik is zajlanak a háttérben Draftolásnál.
2015. 06. 07.
Tipikus Bud Spencer film. Gyakorlatilag élvezhetetlen számomra. Annyi pozitívuma van, hogy ez nem vígjáték kategóriában készült. Próbálkoztam de valahogy nekem nem jön be az alakítása.
2015. 06. 07.
Mint általában a többségnél itt is az jött elő, hogy a folytatás nem ütötte meg az első rész szintjét. Láttam már rosszabb folytatást is így azért nem tudom egyértelműen lepontozni. Egyszer fenn egyszer lenn elven működik. Itt is vannak jó poénok és a karakterek akiket megszerettünk.
2015. 06. 07.
Nem túl rossz ámbár nem is túl jó film. Amolyan egyszerű sztori amit már több filmnék megszokhattunk keverve 1-2 jó poénnal. Ámbár nem lett korszak alkotó a kategóriájában. Egyszer nézhető.
2015. 06. 07.
Imádtam, tetszett ez a csapat magas intelligenciájú fiatal ahogy konkrétan lerohanják Las Vegas-t. Nem túl bonyolult történet ezt elismerem de ez nem válik a hátrányára. Szuper jó film.
2015. 06. 07.
Jó pofa aranyos és könnyen szerethető animációs film. Az első rész lett a legjobb, nem eresztették el a sztorit de így könnyen emészthető a kisebb korosztály számára is.
2015. 06. 07.
Nagyon jó karácsonyi mese és ha nem is többször nézős de egyszer mindenképp megéri megnézni viszont akár másodjára sem rossz. Kellemes hangulatot idéz, önfeledten tudtam élvezni a karácsonyi hangulatot.
2015. 06. 07.
Hát ezt a filmet nagyon nem értettem. Fel nem tudtam fogni, hogy miféle film is ez. Az elején laposan kezd és ezt a tendenciát tartja is. Annyira untam magam hogy max egy 30-40 percet voltam képes NAGY nehezen végig nézni. Bűn volt minden ami ebbe a filmbe belekerült, se értelmes sztori se semmi. Eleve nem értem miért szidják annyira Sandler-t és most azt nem értem miért dicsérik ezt a filmjét. Szóval nagyon nem nézős, ha kihagyod nem vesztesz vele semmit.
2015. 06. 07.
Ritka jó paródia. Talán túl erőltetettnek tűnhet de szerintem pont ezt az ábrázolást akarták elérni hisz a paródiák lényege, hogy valamit erősen kifigurázzanak. Itt ez jól megtörténik és imádtam Charlie Sheen alakítását :)
2015. 06. 07.
Szinte rettegtem attól, hogy miféle vígjáték lesz ez hisz sokszor túlzásnak találom egyik másik poént és átesnek a ló másik oldalára. Itt nem történt meg ez, tökéletes a történet és frappáns, humoros poénok vannak benne. Nyugodtan nézhetik a vígjáték rajongók.

82 Paul  (2011)

2015. 06. 07.
Igazán beteg és korhatáros humorral megáldott vígjátékról beszélünk. Nagyon ütős humorral kerülünk szembe ami az egész film alatt nem csak leköt de tökéletes módon szórakoztat. Nem lehetett a poénok nem nevetni. Nagyon imádtam és bármikor újra nézném :)