Szerintem kegyetlen jó vígjáték. Igaz kicsiket nem ültetnék le a kanapéba és nem raknám be ezt a filmet nekik de felnőtteknek kiváló szórakozás. Persze ez is csak azoknak akik vevők erre a fajta humorra.
Másfajta ez a sorozat a kategóriáján belül is. Érdekes karaktereket raktak össze ami persze egyáltalán nem negatívum. Nagyon élvezhető és szórakoztató a sitcom. Bármikor kellemes kikapcsolódást nyújt mikor arra vágyom.
Igazán tetszett ez a horror. Nem azt mondom, hogy nem voltak buktatói de ahhoz képest amiket ma elénk tálalnak ez egy igazán jó fajta, borzongató történet. Nem próbált meg a már megszokott dolgokkal ijesztgetni inkább elővett egy új stílust ami mondhatni nagyon jó volt.
Kaptunk egy szuper kis apokaliptikus történetet. Amiben az elején még talán a zombik a főbb pontok aztán szép lassan rájövünk, hogy bizony rá akarnak világítani arra milyen is az ember természete, ha olyan helyzetbe kerül. Sokszor kegyetlenebb mint maguk a zombik. Tanulságos a sorozat hisz bemutatja, milyen az összetartás, a barátság még akkor is ha minden remény elveszett már.
A havas témát nagyon szeretem legyen az bármiben. Tetszett is a mese igazából mert egy kis aranyos történetről van szó. Inkább talán a lányok kedvence lesz semmint a fiúké de azt hiszem simán nézhető bárki számára.
Míg az elsőt dicsérni tudtam addig ez a másodikról nem mondható el. Kb. majdnem olyan mintha próbálták volna elsütni ugyanazt még egyszer. Csak rosszabbul sikerült. Egyszer nézhető közepes kategória.
Bitang beteg egy film :D Tele van mindeféle jó poénnal. Ennél humorosabb vígjáték keresve se kell. Ha egy jót akarsz szórakozni és fogni a hasad a nevetéstől mindenképp nézd meg ezt.
Nem vártam ettől a filmtől semmi extrát. Aztán meglepődtem. Egy igazán király filmet kreáltak. Régebben kiskoromban szerettem a Superman-es filmeket ez azonban elmaradt. Viszont ez a film volt az ami miatt úgy éreztem, van ennek jövője.
Nagyon jó volt. Tökéletes volt benne a hangulat, a poénok, az akció jelenetek. Nagy kár, hogy a sorozat későbbi részei nem követték ennek a résznek a stílus menetét pedig még jobb lehetett volna mint emígy.
Nekem annyira nem jött be. Túl lapos volt az én ízlésemnek, igaz durva jelenetek akadtak benne ennek ellenére maga a történet nem volt egy hűha kategória. Max közepes.
Elég bugyuta egy film sikeredett ebből az ötletből. Bár nem is tudom mit vártam amikor belefogtam a filmbe. Valahogy többre számoltam mint ami. Pár kis tengerimalac kommandózik... köszönöm nem!
Ritka ratyi film. Azt se tudtam eldönteni, hogy most sírjak vagy nevessek. Az alap ötlet még talán nem is lett volna túl rossz. De ez a színészi játék és az, hogy ilyen korhatáros poénokkal akarták eladni a filmet... nagyon nem tetszett.
Nagyon bejön ez a fajta koncepció amikor külön réteg van az emberek között. Ez a szuperképességes dolog pedig nagyon jól dominál a sorozatba de mégse viszik túlzásba ami már a ló másik oldala lenne. Nagyon jó sci-fi sorozat.
Kár érte. Johnny Depp nagyszerű színész és most sajnos olyan filmbe került bele ami nem alakult túl jól. Ez persze nem az ő hibája. A történet ritka lapos unalmas. Amiért nem 1 csillagot kap az csakis a színész szereplése.
Szuper jó animációs film a második rész is. Poénok tömkelege került ebbe a részbe és hát a minionok azok még mindig imádnivalóan dilisek. Nagyon eredeti az egész történet és imádtam.
Kellemesen csalódtam a filmben. Sose néztem magát a sorozatot mégis hihetetlen élményt nyújtott. Többször is láttam és bátran mondhatom aki sci-fi rajongó nyugodtan megnézheti ha a sorozatot nem is kedvelte.
Nagy szó olyat mondani, hogy sokkal jobb lett az első résznél mikor az is fenomenálisra sikeredett. Pedig így van. Nem csalás nem ámítás. Imádtam Cumberbatch-ot. Jól tették, hogy ő lett Kahn. A többi színészre sincs panasz. Kiváló alkotás.
Szuper jó nyomozós sorozat. Meg van benne az amitől nem lesz a már megszokott nyomozós sorozat hatszázadik verziója. Itt inkább megpróbáltak arra építeni, hogy valami újat rakjanak bele és ez jól is jött be. Szórakoztató, humoros és néhol kissé undi.
Hihetetlen jó sorozat. Nagy kár volt érte, hogy rögtön az első évad után kaszát kapott hisz nagyon sok lehetőség volt ebben a sorozatban. Nem éreztem sallangosnak a történetet. Azért a Castle-t nem szidnám amiatt, hogy ezt elkaszálták hisz azért a kettő nem ugyanaz. Igazából több ilyen eredeti sorozat kellene.
Kikapcsolódásra valóban tökéletes és igazán humoros a sorozat. Kedves, aranyos karakterekkel van tele akiket könnyen megszeretünk. Imádom ezt a sorozatot. Max Greenfield karaktere a kedvencem.
82 Paul (2011)