Nagyon jól állt Dwayne-nek ez a szerep is. Úgy fest egyre inkább érzi, hogy milyen szerepek azok amik jól állnak a stílusához. Szerencsére ismét kaptunk egy nem csak, hogy nézhető videójátékból készült filmet hanem egyenesen szórakoztató és élvezhető fajtát láthattam. Könnyedén viszi a nézőt magával és belefeledkezvén nem is engedi míg fel nem gördül a stáblista. Annak ellenére, hogy egy "B" kategóriás filmről beszélünk igen csak remekül zúzza szét a mozikat. Logika az nem sok van benne de itt nem is éreztem szükségét, egyszerűen elnyúltam a székemben és élveztem a látványos és izgalmas sztorit.
Nem nagyon vágyok ehhez hasonló filmekre. Teljesen lehangolt lettem tőle. Lehet ez erős túlzás de engem komolyan elszomorít az ilyen. Jó is kisülhetett volna belőle, de itt nem ez volt a helyzet. Inkább átment katasztrófába.
Határozottan felemelő élményt volt képes nyújtani a film. Pontosan azt kaptam amire számítottam. Talán még egy picit többet is. Nekem tökéletesen megfelelt és aki kedveli az ehhez hasonló filmeket az bátran tegyen vele egy próbát.
Bravúros lett a film. Konkrétan azt se tudtam hirtelen, hogy hova kapjam a fejem. Egyszerűen teljesen magával ragadott a világ, amibe volt szerencsém betekintést nyerni. Ennyire nem sok film ragadt még el.
Sokkolt a film. Mégpedig azzal, hogy mennyire klisés és kiszámítható. Bántott az, hogy ennyire le volt butítva a történet. Kissé komolyabbra is vehették volna a figurát, talán akkor nem unja magát az ember halálra.
Így kell ezt. Pontosan így kell elszúrni egy egész jó film koncepciót. Totálisan el lett szúrva szerintem. Nagyon jó lett volna az alap felállás azonban valahogy nem úgy jött ki a lépés semmire, mint ahogy tervezve volt. Röviden: Láttam már jobbat is és soha többet hasonlót!
Szinte kötelező. Ha nem láttad még nem is néztél igazán jó filmet! Az biztos, hogy hasonlóban nem sűrűn volt részem. Nagyon egyben van a film. Aztán meg az a látvány, amiben részem volt az csodás. Több hasonló alkotás kéne.
A film szerintem nagyon jóra sikerült. Egyik legjobb amit láttam talán. Lehet erős túlzás, de nekem akkor is bejött. Hallottam már rá szinte minden véleményt, de az enyém akkor is az marad, hogy kellemes és hangulatos darab.
Egyszerűen nem tudok betelni ezzel a filmmel. Kiváló kis alkotás, aminek színét minden egyes pont csak emel. Bátran rávágnám, hogy egyik nagy kedvenc filmemről van szó. Nézd meg nyugodtan!
Rendben volt teljesen a látványvilág és a forgatókönyv is. Ezt megkoronázták egy kellemes kis játékkal, amit nem rontott el a zene sem. Összességében egy erős 4-es ha meg kéne határoznom. Apróbb hibák voltak csak ami miatt nem kap 5-öst.
Ez a film egy kincs, én azt mondom. Lehengerlő volt mind a zene mind a karakter megformálás. Akinek bejön, ez a stílus annak melegen tudom ajánlani ezt a filmet megnézésre, mert nem fog csalódni egy percig sem.
Oltári nagy alkotás! Szinte már-már hibátlan műremek. Először majdnem azt hittem, hogy elaltat a film aztán hirtelen gondolt egyet és teljesen magával ragadott az a világ amibe eme alkotás által belecsöppentem. Szerethető a sztori és a karakterek is.
Szomorúan vettem tudomásul, hogy ez a film nem az én ízlésemnek készült. Teljesen kívül esett az értékrendemen. Nem is nagyon fűznék hozzá mást. Kicsit sem jött be és ennyi. Passzolom!
Nagyon szuper. Kellemes kikapcsolódás az egész család számára is akár. Igaz én barátnőmmel néztük ketten, de mindkettőnknek egyöntetű volt a véleménye, hogy ez fenomenális. Odatette magát a film és kész.
75 Rampage: Tombolás (2018)