gihera81

Láthatóan megpróbáltak a legokosabban gazdálkodni a költségvetéssel. Valójában az érzelmeinkre játszó dráma ez mesebeli köntösben, bizarr figurákkal, ami egészen biztos, hogy sokaknak okozhat kellemes meglepetést. Igaz, hogy én csak a nézhető kategóriába tettem most, de úgy tessék értelmezni, hogy nagyon felfelé áll a szekere.

Mivel mostanra már ismerem ezt a Dan Brown fickót, így nem voltak olyan magasak az elvárásaim és akkora komolysággal ültem neki a filmnek, mint mondjuk egy Indiana Joneshoz. Meglepetésre így az ember egy elég szórakoztató mozit kap, ami pörgős tud maradni a maga több mint két óráján keresztül is.

Igazi fröccsöntött zséfilmmel akad itt most dolgunk, amit ráadásul mintha valaki még a nyolcvanas évekből hajított volna mérgében idáig. Megközelítőleg annyi hitelesség van a filmben, mint egy darab kint felejtett vajban.

Minden értelemben a legjobb szó, amit erre a filmre találtam, az az, hogy egyszerű. Egyszerű történet, egyszerű hangulat, egyszerű karakterek. Az egyszerű szó pedig egyszerre jelenthet rosszat és jót is, pont, mint ebben az esetben is. A leginkább talán ott bántó, hogy nem annyira egy-egy élő személyt látunk a Black Deathben, hanem jóval inkább az általuk képviselt világnézetet.

Az igaz, hogy inkább gyerekfilmmel van dolgunk, viszont mint ilyen, nagyon pörgős ritmusú, vicces, aranyos, néha jó értelemben véve idétlen. A főhős valóban maga a megtestesült lúzer, aki nagyon látványos jelenetek között szerencsétlenkedik.

Egy raklap szar, nem sírvaröhögősen, nem szórakoztatóan, hanem tényleg. Időnként pedig kapunk az arcunkba azért egy kis 100%-osan műanyag CGI-t, tudjátok, azt a fajtát, amelyiket bármelyik 13 éves geekpalánta hobbiból hétvégente összedob.

Unalmasnak nem unalmas, egy jó sörözés keretében pár fogékony haverral kiváló szórakozást nyújthat, lehet számolni a hibákat, rötyögni pár jeleneten, de ennél többre nem alkalmas a film: aki nem tud rajta nevetni, az messzire kerülje el, mert rossz lesz neki!

Hát igen, ennek a sorozatnak a legfőbb baja, hogy tulajdonképpen az égvilágon semmi lényegi nem történik benne, illetve ami igen, azt igen könnyen össze lehet foglalni fél mondatban is. Háttérnek ugyan megvan az ellenség, de gyenge és érdektelen, a jelenetek pedig meglehetősen nagy százalékban vannak inkább arra kihegyezve, hogy a hősnő romantikus közelségbe kerüljön ehhez-ahhoz és az az igazság, hogy fájóan zavaró, ha ehhez igazítanak egy cselekményt.

Az bizony önmagában nem lesz garantáltan vicces, ha összerakunk pár 40 körüli apukát és bedobunk jó néhány ovis poént: nem árt például a cselekmény, ami itt szinte nincs is a film keretét adó két meccset leszámítva.

Fel-felcsillan azért az, amiért eredetileg megszerettük Shreket, vannak nagyon vicces pillanatok, de ne legyenek nagy elvárásaink. Aranyos kis mese, ami próbál visszanyúlni az eredetihez, megvan benne továbbra is a kötelező erkölcsi tartalom, igazán szép lett az animáció is, szóval azért rendben van ez, még ha nem is kiemelkedő.

A történetet körbelengi Hawthorne A skarlát betű című története, de nem annak szolgai másolása a cselekmény, valamint a másik fontos utalás a nyolcvanas évek tinifilmjeire történik, amelyek közül sokra jóval szívesebben gondol vissza az ember, mint aztán a későbbi újabb tinifilmdömpingre. A Könnyű nőcske ha ugyan nem is ebbe a csoportba tartozik megközelítésében, akkor is fel tud hozzájuk nőni és meg merem kockáztatni, hogy a műfaj egyik legjobb darabját sikerült összehozni ezzel.

Indokolatlanul hosszú és részben ezzel összefüggésben igen vontatott és erőtlen film. A legnagyobb baja egyrészt a sok utazás ellenére az eseménytelenség, másrészt az, hogy a főhősnő karaktere és útja az istennek sem tudja elérni, hogy érdekelje az embert.

jófej, jól eltalált karakterek és nagyon magas cukiságfaktor jellemzi többek között, de ami a leginkább tetszett, az az, hogy mintha nem is a történet adná a fő vázt és ezt támogatnák meg jófajta poénokkal, hanem mintha a gegek uralnák az egész filmet, mégsincs az embernek hiányérzete.

Annyira azért nem is rossz film ez és elsősorban azt az előnyét emelném ki, hogy nem kimondottan csajfilm, hanem pasik számára is teljesen nézhető és élvezhető, sőt, még kifejezetten alpári humort is találhatunk benne.

Az első rész meglehetősen felvezetésszerű végig, ami nem gond, mert az is, hiszen mégis csak egy könyv első fele. Ennek megfelelően a vészterhes, feszült, komor és epikus atmoszféra abszolút a helyén van, de nem szakadtunk el a humortól sem teljesen.

Kellemes csalódás ért, a Kéjjel-nappal ugyanis a popcornimozik azon szekciójába tartozik, amely minden felszínessége dacára kellemes kis élményt képes adni. Megvannak azok a tök jó kalandvígjátékok, ahol a laza főhős csak úgy szórja a poénokat a sok veszély között, a főhősnő pedig 24/7 sápítozik és be van rágva úgy az egész szitu miatt? Nah ez is egy ilyen film.

Nemcsak a filmben, hanem a filmmel magával is nagyot dobott most Ben Affleck, mert bár igaz, hogy semmi újat nem látunk, mégis úgy meséli el a történetet, hogy az az idő előrehaladásával egyre jobban magával rántja az embert.

Olyan a Pancser police kicsit, mintha egy Mátyás királyos meséből toppant volna elénk: vicces is meg nem is, jópofák is a karakterek meg nem is, érdekes is a cselekmény meg nem is, van is akció meg nincs is. Rossznak nem rossz, egyszeri próbálkozást megérhet azért.