gihera81

Hála a jó égnek, itt azért nem az a poén forrása, hogy szerencsétlenkedik az egyik a másik előtt vagy épp hogy veszekszik végig a filmet, sőt, igazából nem is a szó szoros értelmében vett vígjátékkal találkozunk, hanem egy kellemes, könnyed, de szórakoztató filmmel.

Egyáltalán nem rossz film a Hasonmás, az elején hangulatos, izgalmas krimiként startol és bár később kezd egyre jobban ellaposodni, az érdeklődést mégis fent tudja tartani annyira, hogy végignézzük. Persze hozzá kell tenni azt is, hogy nem különösebben kiemelkedő filmről beszélünk, az alapötlet és a cselekmény egy-két fordulópontja teszik a leginkább érdekessé. Egyszer nyugodtan meg lehet nézni.

Nagyon szerettem volna, hogy tetsszen a film, de végül nem tudott meggyőzni és ennek nem biztos, hogy a rendező az oka, hanem inkább maga a történet. Számomra unalmas és jó darabig vontatott volt, nem igazán találták meg a pozitívnak szánt karakterek a szimpátiámat, sőt, őszintén megmondom, én a rosszaknak drukkoltam.

Igazi kínlódásnak veti alá magát az, aki ennek a filmnek a megtekintésére vállalkozik és tökéletes alkalom arra, hogy újra kiderüljön, aki egy romantikus vígjátékot látott, látta az összeset.

Nem hogy nem éreztem olyan vészesnek a filmet, a maga műfajában még élvezhetőnek is tartottam. Természetesen teljes mértékben agyzsibbasztó filmről van szó, ez nem is kétséges, viszont popcorn mozis meseként pontosan azt nyújtja, amit ígért és ilyen minőségében elég szórakoztatóra is sikeredett.

Az Ausztrália a Távol Afrikától optimista, felcicomázott kiadása, ám ha a kettőt versenybe küldjük egymással, elmarad tőle, ugyanúgy, ahogy elmarad Luhrmann Rómeó és Júliájától és Moulin Rouge-ától is. Meg kell hagyni, hogy egyébként szép film, gyönyörű képsorokkal és tájakkal találkozunk benne, de nagyon érződik rajta Hollywood, emiatt pedig valahogy kevéssé hihető a történet.

Ami a legfontosabb pozitívuma volt a filmnek számomra, hogy modern módszerekkel, de mégis sikeresen hozták benne létre a legendabeli világot, így az atmoszférára nem lehet különösebb panasz.

A köd nem kimondottan az az akciódús, vérbő horror, ez azonban cseppet sem hiba nála. Leginkább a szupermarketben összezsúfolódott emberek reakciója áll a középpontban és bár a karakterek szokás szerint nem túl komplexek, az általuk keltett feszültség mégis nagyon el lett találva és újra csak megtanulhatjuk általa azt, hogy a legnagyobb veszélyt még mindig saját hülyeségünk jelenti ránk.

Az Appaloosa nem izgalmas, nem akciódús, nem ropognak percenként a fegyverek, ami végül is nem feltétlenül baj, hiszen valószínűleg a Vadnyugaton sem ez történt a nap 24 órájában és nem árt, ha nem lesz az alkotás a műfaj karikatúrája. De sajnos itt pont beletompulunk a filmbe a végére az eseménytelenségtől. Ami miatt megéri végigülni a filmet, az egyértelműen a színészi játék.

Egyértelműen nem az tartozik itt a célközönségbe, akinek fogalma sincs, mi fán terem Nixon (nekik Oliver Stone Nixonja javallott inkább), de ha mondjuk úgy közepesen otthon vagyunk a témában, akkor már képesek vagyunk a helyén értékelni az alkotást. A film nem ül le, és bár nem is pörög olyan rettenetes iramban, pont a megfelelő ütemben folydogál előre, és az ember komolyan várja, mi lesz végül is a két főszereplő közötti összecsapás végkimenetele.

Minden karakter menthetetlenül pöcs, a főszereplőt is beleértve, de nem ám olyan mégis szerethető vagy mégis tisztelhető vagy bármi hasonló módon pöcs, hanem szinte kedvünk lenne mindet jól képen törölni egyenként.

Nagyszerűen sikerült felfrissíteni a Star Trek univerzumát és karaktereit, méghozzá amolyan Mátyás királyosan meg is őrizték az egész lényegét, meg nem is. Ebből aztán valami egészen kiváló dolog sült ki, egy laza, vicces, állandóan pörgő film, amelyben tízpontosan találták el a mai ízléshez szabott, egyéniségüket mégis továbbra is megőrző szereplők alakját.

Az a baj, hogy a rendezőnek elfelejtették megmondani, hogy a középszar gyilkolászós horrorokat az viszi el a hátán, hogy van bennük pár gyilkolászós horrorjelenet. Ha ezeket kivesszük belőle, akkor csak a középszar horrorok többi sajátsága, a sovány történet, a sablonos karakterek és a többi klisé marad és számomra kérdéses, megfelel-e egyáltalán egy ilyen film a horror elnevezés kritériumainak.

Teljesen rendben van ez a Robin Hood film, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy nem nagyon lehet belekötni. Szép, drága, tele van olyan színészekkel, akiket lehet valamire becsülni, de nem mondanám azt, hogy szükség volt erre a filmre, inkább csak annyit, hogy megfér ez is a többi mellett.

A történet vékony, de legalább zagyva és inkább mintha helykitöltő szerepe lenne két horrorjelenet között (ami az ehhez hasonló kísértetetes horroroknál nem árt, ha jobban egyensúlyban van). Az atmoszféra meg is szűnt létezni sajnos és nem segít ezen az sem, hogy maguk az ijesztő jelenetek is csak közepesek a maguk kategóriájában.

Annak ellenére, hogy nem olyan hosszú végül is a film, nagyon sokáig tart a felvezetés, gyakorlatilag a film komplett első felét magában foglalja. Elég sok az üresjárat, igazából nagyon sehova sem vezető szál, kezdve a nyitójelenetektől több, későbbi pontig. A történet természetesen satnya és nagyrészt már ismerjük is, ráadásul a horrorjelenetek sem kimondottan erősek.

Willem Dafoe persze mindig jó és érdekes karaktert is játszik, még ha maga a vívódó nyomozó kissé klisés is. Az ő figurája tehát rendben van egy ilyen filmben, a baj inkább az, hogy a nyomozó szinte már-már halott személyiségét, csendes lemondását, sivár életvitelét az egész film átveszi és nem tesz jót neki.

Pörgős, szórakoztató mozi a Perzsia hercege és hozza azt, ami elvárható tőle, a mesés környezetbe ágyazott sok csihipuhit legalábbis biztosan, az viszont kétségtelen, hogy a hasonló nagy költségvetésű filmek sorából azért különösebben nem emelkedik ki.

Ha túltesszük magunkat azon, hogy a címe ellenére a film Kínában játszódik és egy deka karate sincs benne, a karate kölyök kimondottan kedves történet, jópofa karakterekkel, aranyos gyerekszínészekkel. Mulattató, a témához képest ártatlan film, ahonnan a kicsik megtanulhatják többek között, hogy felvágásból csak a tahók bunyóznak.