Messze áll a vígjátéktól, mint ahogy sokan írják! Nem egy szokványos szerelmi történet, már a kezdete és a vége sem a megszokott. Anton Yelchin karaktere nagyon tetszett.
Egy ígéretes sorozat volt, egy elég izgalmas történettel. Mi lenne ha egy konkrét időpont emlékeit megkapnánk előre? De mi ha semmilyen infot nem kapunk? Lehet, hogy már nem is leszünk a földön?
Egy különleges romantikus film. Nem mindennapi a szerelmi szál. Tetszett a művész vonal és a tulipánhagyma körüli felhajtás. Csodálom, hogy senki sem halt meg a végén.
Azt hittem, hogy egy érzelmes, helyes film lesz, de csalódnom kellett. A film olyan volt, mint egy hason szúrás. Nagyon letargikus volt, eleve, hogy a gyerek csak azért lett, hátha hoz valami boldogságot a családba, utána nem is foglalkoztak vele, majd kihasználták. Én mindig azt hittem, hogy a fiával igaz kapcsolata volt, de ezek utána Micimackótól is elment a kedvem.
A könyvet nem olvastam a véleményemet úgy írom és nem is kaptam hozzá kedvet. Az egész történet nevetséges a elejétől a legvégéig. A párbeszédek gyengék és üresek, nem szólnak semmiről. Sokszor felnevettem a film közben. Amikor a szerződés pontjait tárgyalják, amikor a pali elkezdi fonogatni a csaj haját vagy elfenekeli, de a csúcspont - és nem úgy - az a bugyiszagolgatós jelenet volt. Sok értékelhető nincs a filmben, talán egy-két dalt tetszett. A szexjelenetek nem beindítóak voltak, hanem kínosak. A sikerét a szado-mazos jeleneteknek köszönheti, mert jaj de izgalmas, de az egész film egy álomvilág a multimilliomos szexmániásról és a halk szavú egyetemistáról, aki a film elején még úgy öltö... több»
Első ránézésre picit tini sorozatnak tűnhet, de sokkal több van benne. A középiskolások mellett sok szerep jut a szülőknek és mindennek középpontjában a egy városka áll sok-sok titokkal. Nekem az első évad jobban tetszett, mint a második. Remek hangulata volt, minden részben történt valami, ami előrébb vitte az alapsztorit. Ravaszak a készítők, mert minden részt olyan izgalmasan hagyták abba, hogy azonnal jöhetett a következő. Ami külön tetszett, hogy egy-egy titkon sem rágódtak túl sokat. Egy-két rész múlva az már nem volt titok. Jó volt egy-két rég látott színészt is újra látni. Gondolok itt Skeet Ulrichra, aki nem egy rossz név, de a legnagyobb meglepetést Cole Sprouse okozta, akit utoljá... több»
A történet eléggé unalmasan van tálalva, holott nem lett volna olyan rossz az elképzelés. Kiderülnek a nagy turpisságok, senki sem ártatlan. Látványban a fekete-fehér megoldás tetszett, de nem egy újranézős film.
Sokkal jobbra számítottam. Maga a kicsinyítéses dolog egy baromság, no de ha ettől az aprócska ténytől eltekintek, akkor is a szőrzetet le kell borotválni, de mi van a körömmel és a fogakkal? Ennyi erővel az sem zsugorodhatna. Rengeteg kiaknázatlan lehetőség maradt a filmben, ez a norvégos vonal meg nagyon elvitte a dolgokat.
Én kedvelem a műsort, néha megnézek 1-2 részt. Elképesztő, hogy egy rossz smink mennyit tud torzítani az emberen. Hihetetlen átalakulások. A rémekből igazi bombázókat faragnak.
Végig lekötött a film, egy nagyon erős témában készült, de a vége olyan semmilyen lett. Folyamatos feszültség van a filmben, egy nagy titkok emlegetnek az édesanya halálával kapcsolatban, de semmi sem derül ki.
Nem tetszett a története. Annyira egysíkú volt, hogy az már zavaró volt. Érezhető volt a végkifejlet, hogy a gyúrós gyerek, aki csak abban tudta kiélni férfiasságát elszakad anyucitól.
Az elején azt hittem, hogy tetszeni fog. Az indulás, az alap ötlet jó volt. Míg otthon van a srác addig érdekes a történet. Utána eléggé gyerekes lesz, Jake olyan, mint egy nem normális. Meg ez a haj!
Engem magával ragadott a történet. Mindenki keresi az élet értelmét, és az utat, hogy merre tovább. A házas irigyli az egyedülállót az egyedülálló elköteleződne már. Kőkemény dráma.
Érdekes történet bár sok minden már az elején gyanús. nekem jobban tetszett volna, ha nem tud visszamenni időben, hanem kívülről irányítják a dolgokat, de akkor elmaradt volna szerelmi szál.
Nekem nem tetszett a film. Nem elég kerek, helyenként értelmetlen, másutt nem tudták leütni a poént holott adott volt. A befejezése nincs, mindenki gondol amit akar.
Remek film volt, egy nagyon erős valós történettel. Nem akart több lenni a film, mint ami. Jake remekül hozta figurát. A család egy kicsit zavart, sok volt és ezek sosem dolgoztak?
Az alapelgondolás tetszik, bár vannak benne furcsaságok. A nyomozós szál a múltban és a jelenben egész jól kidolgozott és a szerelmi szálak sem zavaróak. Kellemes aláfestő zenék vannak benne.
Ahogy a film csordogált az tetszett. Után elkezdtem gondolkodni, hogy mi értelme is volt ennek a kis színjátéknak? Alexander (Depp) arca lelepleződött és még a pénz is visszaadta.
Szuper film, igazi lélekmelengető alkotás. Szuper a humora, de valahol egy kőkemény dráma. Az elmúlás áll a középpontban s hogy az élet nem véges. Használjunk ki minden alkalmat arra, hogy emlékeket gyűjtsünk.
Reggel Day felébred és az alvó Nightba botlik. Felébreszti, verekednek egy kicsit, majd mindenki megmutatja, hogy mi a jó az ő napszakában. Végül helyet cserélnek.
85 Kizárólag öttől hétig (2014)