A harmadik rész után, ez a rész vissza lépés. Túl sok az érzelmes jelenet - pl apa és lánya közti konfliktus -, ráadásul Manfréd szinkronhangjának a megváltoztatása is, egy fajta sokként ért. A Nagyi behozatala ékes és üde színfoltja a csordának. Mulatságos amint kiosztja a körülötte levőket. Viszont sajna a másik két humorforrással az oposszumokkal a készítők nem igazán tudtak mit kezdeni és a háttérbe szorultak.
A minőség sokat javult, ráadásul több humort és látványos kalandot kapunk az előző részhez képest, ami részben az új karaktereknek is köszönhető. Többször megnéztem, de nem lehet megunni.
Kalandos és aranyos rajzfilm, szerethető, ugyanakkor vicces karakterekke. Főleg Motkánynak köszönhetjük a humoros részeket, de azért Sid is odateszi magát, főleg az állandó locsogása közben néha tud olyat is szólni, ami megörvendezteti az embert. A 2000-es évek elején készült, de akkor is észrevehető, hogy a CGI minőségében a készítők alább adtak, főleg látva, hogy milyen volt a Toy Story és a Shrek minősége. De ezt leszámítva nagyon élvezem a mai napig a kicsiny, ám érdekes csorda keletkezését és kalandját.
Számomra egy szerethető és vicces film jópofa karakterekkel. Kivéve a bűnbanda főnökét, mert az inkább szánalmas, mint veszélyes karakter. De ettől eltekintve minden percét élvezem a filmnek.
Nem tudom, hogy ez volt-e direkt a terv, vagy csak a véletlen, de azon kívül, hogy a gonoszokat pofozzák rendre, a páros az állatok, a természeti kincsek védelmére és az orvvadászat kegyetlenségére is felhívja a figyelmet. Persze azért a humor most sem maradt el ebben a filmben sem.
Borzalmas lett a film, és az előző részek egyes pontjait nem igazán tudom elhelyezni az idősíkban. Az első részben Űrdongó azért érkezett a Földre, hogy megkeresse a Kockát, itt meg már kiderült, régebb óta itt van köztünk. Anthony Hopkins is sajna kevésnek bizonyult a film megmentéséhez. Laura Haddock legalább üde színfoltja volt a történetnek, míg a komornyik robotot eleinte kedveltem, aztán már kínosnak véltem. Ismét háttérbe szorult a robot - robot elleni küzdelem, inkább a robot - ember elleni harc volt porondon. Ráadásul az előző részekhez képest a CGI itt helyenként nagyon gyengére sikeredett. És a Dinobotok, meg az előző részben megismert Autobotok háttérbe kerülnek. Olyan érzésem vo... több»
Shia LaBeouf ebben a részben a legkriminálisabb és legirritálóbb alakítást nyújtott. Megan Fox lecserélése is rossz húzás volt. John Turturrot a második részhez képest, és John Malkovich karakterét ebben a filmben szánalmasnak találtam. De végre azt kaptam, amit az előző részekben keveselltem, a robot - robot elleni harcot, főleg, hogy ebben a részben végre az emberek nem bírnak az ellenséggel, és csak Optimus és csapata képes felvenni a küzdelmet az Álcákkal. Na de itt jön, ami megint furcsa számomra, hogy az Autobotok maroknyi csapata képes felvenni a harcot a túlerővel szemben. Örültem volna, ha a csata hevében nem emberi, hanem újabb Autobotok érkeznek segítségül, mondjuk a Dinobotok, é... több»
Az ikreknek, Jetfire-nek és a kis távirányítós autónak hála szórakoztató lett a második rész. Voltak látványos küzdelmek benne, de túl sok volt az érzelgős rész, és inkább az ember kontra robot küzdelemre fektették a hangsúlyt. Destroyer legyőzése is kiábrándító volt számomra. Shia LaBeouf továbbra is borzolta a kedélyeimet, míg John Turturro karaktere most sokkal mókásabb lett.
Alig vártam az első előzetes után, hogy végre láthassam a filmet. A robotok átalakulása igen részletgazdag és látványos, csak az alakváltás közbeni kiadott hangot hiányolom, amit a rajzfilmekben megszoktam. Shia LaBeouf alakítása teljesen kiakaszt, hála istennek Megan Fox szemet gyönyörködtető alakja ezért kárpótolja az embert. Megatron külseje is kiábrándító volt számomra. John Turturro karakterét is túl erőltetettnek tartom. A történet tetszik, csak a további részekben némi buktatót okoz. Azt is sajnálom, hogy kevés volt a robot - robot elleni küzdelem.
Ezen film is jó pár, a mai napig is felemlegetett aranyköpést tartalmaz a két közkedvelt pofonosztónktól. Nem tudom megunni a párosukat, amint egymást, vagy az ellenlábasaikat cinkelik, majd kiosztják a békítő jobb horgokat.
Hiába Willis és The Rock szerepeltetése, még az sem mentette meg a filmet. Míg az első részben a jelenetek között volt átmenet, addig itt össze-vissza voltak, nem volt átmenet, teljes a fejetlenség. Channing Tatum karakterének a kiírása is rossz döntés volt a készítők részéről.
Egy látványos és pörgős akciófilm, de semmi több. Nincs mondanivalója, és hiába rakták bele Marlon Wayans, hogy humort vigyen bele, még az sem sikerült a készítőknek.
Gyerekként láttam, majd idősebb koromban botlottam bele véletlenül DVD-n. Nagy volt az öröm számomra, mert már akkor egy látványos, kalandos, akcióban gazdag rajzfilmet kaptunk, aminek a színvonalán csak emelnek a pörgős zenei aláfestések. Ami egy kicsit zavaró mai szemmel, hogy a méretarányokra nem figyeltek oda eléggé, gondolok itt Unikronra. Az egyik pillanatban olyan, mintha épp csak nagyobb lenne Cybertronnál, a másik pillanatban meg elférne a hóna alatt.
Nos, itt megmutatja végre Superman, milyen az, ha nem fogja vissza magát. Nincs ellenfele olyankor neki. Kár, hogy az egész csak színjáték, amiért móresre akarja tanítani az Elitet.
A grafikája kimagasló az összes Z movie közül, és a harci jelenetek is szuperül ki vannak dolgozva. Talán az is közrejátszott, hogy hőseinknek egy hatalmas szörnyeteggel kellett szembenézniük, így a csatákat nem tudták elaprózni. Főleg Goku végső rohama lett a legszuperebb mind közül. Ráadásul itt is szerepet kapnak az érzelmek, ami annyira nem is baj, hisz így nem csak a verekedés körül forog az egész történet.
A Z moviekban Broly itt bukkan fel utoljára, igaz, aki nem látta az előző részeket, az nem is tudja, hogy ő az a nagy, félelmetes és zöld lény. És ez számomra az egész történetet visszataszítóvá teszi. Viszont Herkules bénázásai egy kicsit mulatságossá teszik a történetet. A küzdelmek gyengék, pláne, hogy Goten soha sem az ellenséggel van elfoglalva, hanem mások megmentésével. Itt a két ifjú csillagharcos segítségére van C18 és Krilin. Egy kis változatosság. Bár utóbbi szinte minden movie-ban ott van.
Az első felbukkanása után a második összecsapásban szerepet kapnak az érzelmek is, de nem Broly részéről, aki továbbra is érzéketlenül száll szembe hőseinkkel. Ezúttal a fiatalság veszi fel vele reménytelenül a kesztyűt. Aztán, amikor a Goku család együttes erővel veri le, az számomra egy látványos küzdelem, még, ha a Cell és Gohan végső csatájára is emlékeztet. Szerencsétlen Krilin, mint mindig, most is pórul járt.
Broly a kedvenc ellenfelem Gokuék ellenségei közül, igaz, a Z moviekban egy agyatlan izomkolosszus a Super mozifilmbeli karakterhez képest. Talán az a nyers erő, amit képvisel, fogott meg benne, de hát előbb vagy utóbb mindenki találkozik egy erősebb ellenféllel, igaz, az ő esetében igen komoly összefogás szükségeltetett.
Nálam nyerő volt a film. Hiába nagyszerű színész Matthew McConaughey, most Richie Merritt elvittem előle a főszerepet. A történet végig érdekes, néha még nagyon fel is pörögnek az események. Mondjuk sajnáltam a srácot. Igaz, drogot árult, de mégis mindent megtett az ügynököknek, ők meg cserben hagyták. Sajna a történelem folyamán nem ez volt az első eset, hogy az ember más ígéretére nem adhat, csak az a biztos, ami le lett papírozva.
A grafikán javíthattak volna. A film 59 percének túlnyomó részében nem igazán élvezhető, de a végére érdekes módon mégis sikerült javítani valamit rajta. A történettel nem igazán volt gond, azonnal belevágnak a közepébe, a kezdeti izgalmak után egy kicsit behúzzák a féket, de aztán ismét felpörögnek az események.
77 Jégkorszak 4: Vándorló kontinens (2012)