Értékelések (1384)

89 Vuk  (1981)

2017. 06. 25.

92 Vikingek  (2013)

2017. 06. 16.
2017. 06. 16.
2017. 06. 12.

63 A múmia  (2017)

2017. 06. 12.
2017. 05. 23.
2017. 05. 23.
Egy hihetetlen koncert, teli nagy nevekkel, akik a Queen nagy slágereit adják elő.

64 A kör  (2017)

2017. 04. 29.
A Szépség és a szörnyeteg után, pozitívan csalódtam Emma Watson színészi teljesítményében. Nagyon jól hozta a karakterét, akárcsak a többi színész. A történet viszont erőteljesen boncolgatja azt a témát, hogy az internet és a közösségi hálok elterjedésével, az emberek magánszférája megszűnik, és aki nem akar ebbe a körbe bele kerülni, arra mennyire ráakarják erőltetni azt.
2017. 04. 28.
Hát nem is tudom. Egyik szemem sír, a másik nevet. A kezdés ütős volt, ami az első pár percet jelenti. Aztán egy kis kapkodás, amíg megtalálják a jelvényeket, meg az űrhajót. De azért a poénok feledtetik ezt a kis malőrt. Főleg Billy-nek és Alpha-nak köszönhető. Na meg Zack is oda teszi magát néha. Na a zordok közül az egyik az teljesen felismerhetetlen számomra, ez pedig a mamut. Egyszerűen nem tudom kivenni belőle, hogy mi akar lenni, pláne nyolc végtaggal. Na meg amikor a zordok amikor Megazordá egyesülnek, valami komolyabb, látványosabb fúzióra számítottam, nem pedig egyszer csak a képbe kerül a gigászi robot. És ott vannak még a bakik. Például elhangzik egy olyan mondat, hogy a zordokat... több»
2017. 04. 28.
A színészek játéka vagy túl gyenge volt, vagy túl játszották szerepüket. A rajzfilmbeli karakterek arcjátékában több minden leolvasható volt mint filmbeli alakjaiknál. Nálam a film már a kezdő jeleneteivel elkaszálta magát, amikor a herceget kikenték. Ez nekem túlzás volt, de nem is kicsit. Egyedül a látványvilág ami lenyűgözött.
2017. 04. 28.
2017. 04. 28.
Mel Gibon óriásit alakított ezzel a filmmel is újfent. A film csata jelenetei látványosak, jól kidolgozottak, a szereplők játékaira, mind egytől - egyig oda lett figyelve. A film jól megmutatja, hogy milyen egy igaz hős, még a legszorultabb, kilátástalanabb helyzetben is.

76 Brazilok  (2017)

2017. 04. 28.
Egy könnyed, laza és még is jó humorú film volt. Csak ajánlani tudom.

84 Kincsem  (2017)

2017. 04. 28.
Egy 1800-as éveiben játszódó filmbe miért kell likeolgatni, selfizgetni, vagy épp a Mizut énekelni? Még ha poénnak is szánták, nálam ez visszafelé sült el. De ezeket leszámítva egy látványos film volt, minden percét élveztem. Hiába tudtam, hogy Kincsem minden versenyt megnyer, akkor is szorítottam neki.
2017. 04. 15.

75 Bébi úr  (2017)

2017. 04. 15.