Csak a történelmi hűség kedvéért, egy kis kiigazítással kezdem: egy évvel később, 1981-ben nyerte el a Legjobb idegen nyelvű film díját. Őszintén szólva számomra az oké/elmegy kategória felső szintjét üti meg, mert túlságosan hosszú, életszerűtlen. A szerelmében csalódott, terhes Katyerina húsz év alatt olyan változáson ment keresztül amely teljesen hiteltelen, ugyanakkor az átélt, átszenvedett két évtized egyetlen ráncot sem okozott az arcán. Az egyszerű szocializmust építő munkásnőből gyárigazgatóvá válni nem tipikus, sőt… Szerencsére(?) a befejezésnél Batalov alakításában megtalálja élete párját, aki azonban meglehetősen hímsoviniszta nézeteket vall. Együttélésük során nem okoznak majd Go... több»
Bajban voltam az értékeléssel, mert szinte megemészthetetlenül letaglózó ez a film, a témája felkavaró és borzasztó, de ugyanakkor a merészség zseniális, hogy Brian Bang képes volt filmre vinni egy ilyen témát. A skandináv, köztük a dán filmek többsége komorságot, gondterheltséget mutat, mintha ők lennének Európában a legbánatosabb nemzetség, ugyanakkor a statisztikák azt mutatják, hogy Skandináviában a legmagasabb az életszínvonal. Úgy látszik ezért is tudnak számot vetni saját magukkal, élesen szembenézni bűneikkel, közte az emberi gonoszsággal. Jelen esetben a gyermekbántalmazás, gyerekek szexuális kiszolgáltatottsága a téma, ami legalább egyenértékű a háború borzalmainak a bemutatásával.... több»
Alice Munro „Runaway” (magyar fordításban: „Csend, vétkek, szenvedély”) című novelláskötetének írásaiból válogatta a spanyol sztárrendező legújabb filmje történetét. Már a könyvet is beszereztem, bár a film után nem biztos, hogy azonnal el fogom olvasni. Semmi különös, de azért szerencsére jobb film, mint az előző két-három munkája. Szokás szerint nők állnak a cselekmény központjában, anya és lánya. Julieta fiatalon a szép Adriana Ugarte alakításában nekem tetszett. Nem valószínű, hogy ez a melodramatikus alkotás sokáig foglalkoztatni fog.
Szörnyű ország lehetett az NDK! Egy országot kettészakítani ugyanolyan bornírt ötlet, mint a trianoni békeszerződés. A film kb. a közepéig igen jó, aztán onnantól kezdve leül. Ennek ellenére egyszer meg lehet nézni.
Döbbenetes film! Nekem is az a véleményem róla, hogy a háborúk poklát jobban nem lehet filmen ábrázolni. Biztos, hogy jó ideig nem fogok háborús témát megnézni, mert ilyen hatással csak a Bergman féle „Szégyen” volt rám. 628 fehérorosz falut, minden lakosával együtt lemészárolt a Waffen SS, a sztálingrádi vesztes csata után, a visszavonulásuk során! Erről eddig nem is hallottam. Vesszen minden háborút kirobbantó politikai irányzat.
2007-ben látam először, majdnem tíz év után javult a megítélésem. 1992-es Polanski film, meglepetés volt benne, hogy E. Seigner (1966-os születésű, Polanski felesége volt, két közös gyerekük is van. A színészmesterség mellett a zenéléssel is foglalkozott) milyen bombajó nő, ugyanakkor Kristin Scott Thomas is játszik benne, akit akkor még nem könyveltem el a kedvenceim között. Sokan beteg filmnek tartják, de szerintem nem az, a szerelem felemelő, de ugyanakkor pusztító erejét mutatja be. Jó a szinkronja is, Dörner és Stohl hozta a megszokott kiváló minőséget.
E. Seigner (eléggé löttyedtté vált a Keserű méz forgatása óta, valószínűleg a két Polanski-gyerek megszülése következtében) miatt próbáltam megnézni ezt a Polanski-filmet, de egy óra elteltével meguntam ezt a lefényképezett színházat, Két szereplős film – semmi filmszerűség nem volt benne – csak pofázás… Őszintén szólva nem is értettem a koncepciót. Érdekes, hogy a férfi főszereplő kiválasztásánál a rendező általában törekszik arra, hogy a színészek eléggé hasonlítsanak saját maga ifjúkori énjére. Polanski tapasztalatom alapján képes zseniálisat is, meg bűnrosszat is készíteni. Ez a film – szerintem – az utóbbi kategóriába tartozik. Van még egy olyan kérdés, amire nem találom a választ; mi ... több»
Angol kosztümös film különlegessége az, hogy két nő férfiszerepet játszik. Az egyik Glenn Close, a másikat – aki nagyobbat alakít - Janet McTeer-nek hívják. A filmmel az a bajom, hogy azt állítja, a két nő érzelmileg is férfiként viselkedik, az egyik meg egyenesen házasságban él egy igazi nővel (milyen lehetett a nászéjszakájuk, amikor kiderült a „vőlegény” egynémely anatómiai hiányossága?!), Albert pedig halálosan szerelmes lesz egy ócska lotyóba, aki a szeretője bíztatására alaposan kihasználja. A melodramatikus befejezést – Albert dulakodás közben beveri a fejét és belehal – enyhíteni próbálják, hogy a gyerekkel együtt elhagyott Helent az időközben „megözvegyült” Hubert pártfogásba veszi.... több»
A 60-as évek elején játszódó lengyel-dán film. Lassú folyású fekete-fehérben forgatott dráma, egy fogadalomtétel előtt álló novíciáról kiderül, hogy zsidó. A nagynénje árulja el, akinek a csúfneve Vörös Wanda, mert az 50-es években vérbíróként tevékenykedett. Idával együtt felkeresik azt a falut, ahol a lány és szülei éltek és ahol a házuk miatt meggyilkolták őket. Volt egy fiútestvére is a lánynak, róla egyértelműen kiderülhetett volna, hogy zsidó, ezért őt is megölték. A kis Idát viszont elvitték a paphoz, aztán egy zárdában nevelkedett fel. A szülők sírjának megtalálása után a maradványokat Lublinban, a családi sírba temetik el, Ida visszamegy a zárdába, de nem teszi le a fogadalmat. Közb... több»
A filmgyűjteményemet használva másodszori megnézésre egy kicsit csalódtam, sokkal jobbra emlékeztem. Az értékelésemből is levontam. Ami továbbra is tetszett az Linda Fiorentino bámulatos alakítása volt, ahogy eljátszotta a világ legromlottabb, leggonoszabb Végzet Asszonya szerepét. Nem lenne jó ilyen nővel találkozni, főleg nem beleszeretni, mert az egyenlő a legdurvább szívással, a biztos halál, vagy az életfogytig tartó börtön. Maga a történet lehetett volna kidolgozottabb, sok logikai bukfenc volt benne, csak Bridget/Wendy brutál szövegei okoztak borzongató megdöbbenést. Fiorentino hajviselete erősen emlékeztetett Veronica Lake frizurájára, de az ő szerepei szinte angyali szelídségűek vol... több»
Nincs tökéletes gyilkosság, főleg ha Mr. Kesey (Edward G. Robinson) belsejében megszólal a kisember, hogy nincs minden rendben. A tökéletes noir iskolapéldája ez az 1944-es Billy Wilder film, a legromlottabb femme fatale (Barbara Stanwyck szőke parókával) szereplésével, aki az ügyes biztosítási ügynököt (Fred MacMurray) könnyen az ujja köré csavarja, férje megölésére biztatva. James M. Cain regénye nyomán a forgatókönyvet Wilder mellett Raymond Chandler írta, valószínűleg neki köszönhető az a sok pergő és poénos dialógus, amilyenekkel Marlowe is szokott élni a róla szóló regényekben. Minden tekintetben kiváló film.
Graham Greene írása alapján készített agyondícsért noir, nekem is eléggé tetszett. Nagyon keverte a műfajokat, volt benne bérgyilkos, énekszám bűvészettel keresztezve, szerelmi szál (a férfinek olyan tenyérbemászó képe volt!) valamint Tó Veronka, a szemébe lógó hosszú hajával, amit egy időben minden nő, aki adott magára, utánozta. Meg kell jegyezni, hogy 1942-ben készült ez a műfaj-egyveleg, a korában frissnek, újnak számított.
Egyszer érdemes volt megnézni, de újra nem tenném. Egy amerikai katona és egy vietnami lány felnőtt fiának iszonyatosan hányatott sorsa, először Ázsiában, aztán Amerikában, ahová elindult, hogy megkeresse az apját, aki annak idején törvényesen elvette az édesanyját. Rettenetes, borzalmas dolgokat él át, a vége sem megnyugtató, mert az apja még Saigonban egy baleset során megvakult, ezért került el az országból. Csak azt nem értem, hogy sebesült veteránként, vakon egy farmon kell dolgoznia. A fia nem árulja el, hogy ki ő, legalábbis a film játékideje alatt. Az biztos, hogy emlékezetes marad ez a film. Külön érdekesség, hogy norvég rendező munkája.
89 Szégyen (1968)