Értékelések (362)

71 Fűrész 6.  (2009)

2017. 11. 06.
Az egyik leggyengébb rész az összes között. Egyedül a többlépcsős "játék" mentette meg a nézhetetlen kategóriától. A háttérsztori már szinte teljesen lerágott csont, de még mindig rá akarnak tenni néhány lapáttal, ami már sokkal inkább visszás mintsem élvezhető.

72 Fűrész 5.  (2008)

2017. 11. 05.
Rögtön azzal kezdem, hogy csak azért adtam 4 csillagot és nem kevesebbet ennek a résznek, mert ebben van a kedvenc "játékom", aminek a végén a legaktuálisabb csattanót hallhatjuk pont a résztvevő hölgy szájából. Ami azon kívül van az eléggé kiszámítható, bár elég okos is egyben. Így jön össze a 4 csillag!

70 Fűrész 4.  (2007)

2017. 11. 04.
Na itt már túl lett tolva kicsit az a bizonyos szekér. Az idő és történetszálakat olyan szinten keverték össze, hogy az már élvezhetetlenné tette a film nagy részét. Azért kapott mégis 2 csillagot, mert a háttérsztori megismerése tetszett és volt 1-2 olyan "játék" aminek volt értelme is.

78 Kavarás  (2014)

2017. 11. 03.
Az Adam Sandler filmekhez képest egy kiváló alkotás. Ha másakkal vetjük össze, akkor már árnyaltabb a helyzet. Egy igazi popcorn mozi, amit meg lehet nézni egyszer, kétszer, de mondanivalójában csak a megszokott zsánereket hozza. És nem is akar több lenni, ez a nagy pozitívuma is egyben.
2017. 11. 03.
Nem egyszerűen rossz a film, hanem irgalmatlanul buta...És butának tartja azt is, aki megnézi. Adtam neki egy esélyt, de képtelen voltam megnézni. Sok-sok agyradír amerikai filmet láttam már, de ez még annak is rossz. Még vicces sem volt, pedig azzal szokták a rosszságot kompenzálni. Ennél a bűngyenge filmnél még ez se sikerült...

78 Fűrész 3.  (2006)

2017. 11. 02.
Már megint a végjáték "mentette meg" a filmet. Egyszerűen hihetetlen, hogy hogyan lehet így kiforgatni a cselekményt. Egy-egy esetben nekem már túlzó volt a "játék", de mégis egy "magasztosabb" történésként végignézve a filmet válik igazán érdekessé.

84 Fűrész 2.  (2005)

2017. 11. 02.
Sok kommentelőt nem értek. Szerintem egy jó folytatást láthattunk a 2. részben. Bár nekem alapból sokkal inkább bejönnek ezek a "csapatos" kiszabadulós és feladatmegoldós Fűrész részek, mint azok, amikor csak úgy "indokolatlanul" egyedül kell valakinek kiszabadulnia a csapdából. A csoportegység és a belső feszültség megjelenítése kiválóan sikerült. És a végén megjelenő csavar pedig valami hallatlanul zseniális!

64 A kör  (2017)

2017. 10. 23.
Nem rossz a film, de sokkal többet ki lehetett volna belőle hozni, hiszen nagy valószínűséggel ez a jövőnk. Felháborító és egyben elgondolkodtató is a témafelvetése, amit Watson kisasszony nagyon jól hoz, azonban csak ő...

62 Hóember  (2017)

2017. 10. 17.
2017. 10. 12.
Sose értettem azt, hogy miért akkora nagy szám ez a film, hogy minden évben le kell vetíteni karácsonykor és hogy "Kevin nélkül nincs karácsony".. Szerintem egy egyszer nézős karácsonyi film, aminél az utóbbi években nem egy jobb született

89 Kártyavár  (2013)

2017. 09. 21.
Zseniális sorozat, ami igazán megmutatja a politika minden visszásságát és minden háttérelemét, igaz eléggé sarkítva. Kevin Spacey szinte lubickol a szerepében. Igaz, hogy az eleddig utolsó 5. évad nekem nem volt annyira bejövős, de az első 4 mindenért kárpótolt.
2017. 09. 20.
Örök klasszikus, amit akárhányszor nézek mindig tud valami újat mondani, mutatni. Anthony Hopkins valami zseniálisan hozza Lectert, viszont nem szabad szó nélkül elmenni a további színészek mellett sem, hiszen az ő kiváló szereplésük által vált klasszikus darabbá a film!
Zseniális film, bár nagy fenntartásokkal kezdtem el nézni, mert nagyon sok fröcsögős egyházellenes alkotáshoz volt már "szerencsém". Ez ezzel szemben egy letisztult, célratörő, korrekt film, ami nem úgy mutatja be az újságírókat, mint valami nagy szupersztárt, hanem mint, aki hibázik és ténylegesen melózik azzal, hogy eredményt érjen el. Kiváló!

76 Sráckor  (2014)

2017. 09. 20.
Nagyon sok jó kritikát olvastam a filmről, ezzel szemben nekem egy hatalmas csalódás volt. Nem volt meg benne az a plusz, amire számítottam volna. Túl hosszú és túl körülményes ahhoz képest, hogy 12 éve alatt forgatták le...
2017. 09. 19.
Jó pár rész esélyt adtam neki, hogy megnevettessen és jókedvre derítsen. Azonban a Tóth János nem az a szint, amit a nagy kedvencem a Munkaügyek hozni tudott. És ez sajnos még Mucsinak is kemény dió volt.

86 Macska-jaj  (1998)

2017. 09. 15.
Többször is láttam legutóbb a feleségem unszolására. Megérte és szinte az újdonság erejével hatott. Fájdalmas, de vicces poénok halmazát tartalmazza, ami mesteri szintre emeli a nevettetést. Ez a nagybetűs vígjáték!
Ez volt az egyetlen vállalható Horrorra akadva film az összes közül. Nagyon jók voltak a Sikolyos részek és alapvetően kiváló volt, hogy nem vette magát komolyan egy percig se, és ez a legnagyobb előnye a filmnek. Nem a színészek, hanem inkább a karakterek fogtak meg.

60 Szexvideó  (2014)

2017. 09. 15.
Erőltetett volt és nagyon nagyon gyenge..Cameron Diaz és "Marshall" se tudta megmenteni ezt a borzalmat. A legrosszabb az volt benne, hogy nem is prosztó volt, hanem idegesítő. Kíméletlenül idegesítő és nem volt még az amerikai popcorn filmekhez képest se vicces.
2017. 09. 14.
2017. 09. 12.
Anthony Hopkins miatt érdemes megtekinteni a filmet, illetve természetesen ha valaki Stephen King rajongó, akkor is kötelező darab a film. Külön érdemes kiemelni a kiszólásokat és utalásokat, amelyek a "Mester" többi könyvére történnek.