Nagyon sokan lehúzták, akár ezen a fórumon, akár máshol, viszont szerintem nagyon jó film, ami megmutatja a kultúrák közötti különbséget vicces köntösben. A második része már nem sikerült ilyen jól, viszont ez a rész akár klasszikusnak is mondható. A magyar szinkron nem az igazi hozzá, viszont eredeti nyelven még jobban ütnek a poénok, illetve a szituációs komédia.
Nagyon szeretem a trash sorozatokat, és mindig keresem az éppen hangulatomnak megfelelőt. A Tanárnak éppen az a veszte, hogy túlságosan komolyan veszi önmagát és ehhez nincs meg a kellő háttér, hiszen a fiatal színészek közül nincs egy olyan sem, aki kitűnne a sablonos "Református ifjúsági műsor"-os kategóriából. Ezzel szemben Anger Zsolt, Elek Ferenc, vagy éppen Simon Kornél zseniálisan hozzák a szerepüket. Nagy Ervin nekem néha túl sok, míg Urbankovics Júlia túl buta szerepet kapott.
Hosszú idő után vettem rá magam arra, hogy elkezdjem a sorozatot, mert az elején kicsit szkeptikus voltam a sztorival. Végül a feleségemmel belevágtunk és beleszerettünk. A főszereplő mellett olyan mellékszereplők (Emily, Nick, Lidia néni) játszanak a sorozatban, akiknek az átlényegülése által válik igazán magával ragadóvá a sorozat.
Nem lett rossz. Az utóbbi időben több ilyen jellegű filmhez volt szerencsém (?), és azok közül kiemelkedik a "Minden, minden". Adott két jó karakter és jellem, ehhez kapcsolódik egy érdekes sztori, a végén egy bicskanyitogató fordulattal. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni!
Úgy indultunk neki a feleségemmel ennek a filmnek, hogy na nézzünk egy jelentéktelen, semmitmondó filmet. És ehhez képest sokat kaptunk. Bár nem se eleje se vége, de Flash miatt megérte megnézni. Ő legalább vicces volt és tisztázódott, hogy mire képes. A többinél egyáltalán nem.
Szomorúvá tett a film. Egyrészt a témája miatt, de legfőképpen a megvalósítása miatt. Nagyon vártam, hogy végre láthassam, mert tetszett a koncepció, hogy végre a gulágra hurcolt emberekről is készül egy realisztikus film. Ezzel szemben azonban készült egy olyan film, ami nem volt akkora hatással rám, mint amire számítottam. Nincs meg az ereje, nem adta át azt a hangulatot, amit egy ilyen fontos témának át kellett volna adnia. Ami pedig a leginkább zavart, hogy egy ilyen jelentőséggel bíró történetbe is kellett egy idegesítő szerelmi szál, ami a film második részében teljesen átvette az irányítást.. Csalódás volt. Nem is kicsit. Remélem, hogy valaki tudja javítani ezt a hibát és végre egy mé... több»
Amikor kevés az 5 csillag. Még órákon keresztül tudtam volna nézni a filmet. Gary Oldman Churchillként olyan hangulatot varázsolt, amit már nagyon rég láttam. Igaz maga a korszak is nagy kedvencem, de ez most még különlegesebb volt. A mellékszereplők és a főszereplők is kitettek magukért.
Nagyon nem értem, hogy mitől vált ez a film Oscar-díjassá? Hiszen a jelöltek nagy része jobban sikerült, mint a Víz érintése. Engem nagyon nem tudott elkapni. Az elképzelés és a hangulat tetszett, de minden esemény kiszámítható volt. Kaptunk egy fura szerelmespárt, egy undorító "gonoszt", egy csetlőbotló öregurat ferde hajlamokkal. Ennyi és semmi más. A látvány szép volt, de ettől még nem lesz valami a legjobb film.
A sztori jónak tűnt, és ki lehetett volna hozni belőle egy érdekes filmet. Ehelyett egy langyos, unalmas és még mellé hosszú történetet sikerült alkotniuk..Még Gary Oldman se tudta kikaparni a fiatalok gyengesége miatt lesüllyedt filmet..
Sokan sokféle véleményt fogalmaztak már meg ezzel a filmmel kapcsolatban. Általában ezek nem voltak túl pozitívak. Egy kiváló szereposztást láthattunk a vásznon, amelyből az emberek 90%-a azonosulni tudott a szerepével. Láttam az eredetit is, viszont a remakeknek nem kell szégyenkeznie!
Egyszerűen zseniális volt. Ez pedig leginkább Margot Robbienak köszönhető, aki kiválóan hozta Tonya Harding karakterét. Általa vált igazán hitelessé a kétes megítélés alá eső korcsolyázónő, akit az egyszeri néző egyszer kedvel, másszor viszolyog tőle, de mégis a film végén elégedetten hagyja el a mozitermet.
Egy olyan film, amit elvittek a mellékszereplők. Számomra Sam Rockwell és Caleb Landry Jones mindent vittek. Ha valaki szereti a személyiségfejlődést és az igazán elgondolkodtató filmeket azoknak ajánlott megnézni. Zseniális volt az egész!
Olvastam a könyvet és ezért is voltak nagyobb elvárásaim, igaz a keresztény szellemű filmek többsége nem szokott olyan jól sikerülni, mint ahogy azt elvárnám. Ez kivételt képezett, hiszen kép és színvilágában is kitűnő volt. Maga a sztori pedig mint a könyvben úgy a filmben is sodróerejűre sikerült.
A film egészét tekintve kicsit hosszú volt és néhol körülményes, azonban Matthew Mcconaughey mindenért kárpótolt. Olyan színészi teljesítményt tett le az asztalra megint, amire tényleg csak a legjobbak képesek. Így lehetett egy átlag filmből egy valamivel átlagon felüli. Érdemes megnézni.
A Minyonok után sok jóra nem számítottam, azonban ahhoz képest még nézhetőnek is bizonyult. Bár eléggé buta volt a történet néhány esetben felnevettem, de ez édes kevés ahhoz, hogy egy filmre azt lehessen mondani, hogy jó. Nem értem, hogy a gyermekeket miért kell minden ilyen jellegű film esetében gyengeelméjűnek tartani. Véleményem szerint egy kisember ennél több gondolkodásra is képes lehet.
Az új Karib-tenger rész annak eklatáns példája, hogy hogyan is húzzunk le még egy bőrt egy jól sikerült filmsorozatról. A sztori a szokásos Jack Sparrownak menekülnie kell valaki elől és ennek érdekében mellészegődnek új karakterek is a régiek mellett. Salazar egy elég sablonos figurává sikerült, a két friss fiatal pedig nagyon langyos volt. Bár az Orlando Bloom, Keira Knightley párost nehezen lehet überelni. A poénok is elég laposra sikeredtek, viszont a látvány nagyon szép volt, ezért kaphatott 3 pontot. Egyszer nézős.
Nem tudtam végignézni, pedig nagyon szeretem azt a témát, amiről szól. De egyáltalán nem tudtak mit kezdeni vele. Sablonos személyiségek, vontatott cselekmény. Kidobott idő volt még az is, amit ezzel töltöttem. Sajnáltam a filmet..
Nagyon vártam már a Kingsman folytatását, mert az első nagyon tetszett. Így nagyon örültem neki, hogy hozta az első stílusát, hangulatát a második rész is. Az új szereplők remekül integrálódtak a régiek közé és így vált igazán ütőssé. A sztori nem volt eget rengető, de nem is vártam tőle. Alapvetően tehát zseniális lett.
Régóta vártam, hogy végre megnézhessem a filmet, mert nagyon elkapott a trailere még annak idején. Most adódott alkalom erre, azonban, amit kaptam nem teljesítette azt, amit elvártam tőle. A cselekmény felvetése és aktualitása jó lett volna, csak túlontúl is szélsőségesen dolgozták fel azt. Fenyő Iván kiválóan hozta a karaktert a fiatal Vidnyánszky azonban az Aranyélet után/előtt most se adta azt, amit vártam volna. Összességében egy egyszernézős átlagos film.
Egyszerűen zseniális volt a film. Nagyon sokan sokféle véleményt fogalmaztak meg róla, azonban én még így jó pár nap után is a hatása alatt vagyok. Nagyon régóta vártam egy ilyen színvonalú Star Wars sztorit. Nagyon jó csavarokkal és hihetetlen látvánnyal dolgozott. Kylo és Rey személyiségfejlődése és változása nem megszokott Star Warsos, hiszen volt benne "anyag"! Egyszerűen hihetetlen volt :)
73 Bazi nagy görög lagzi (2002)