Értékelések (104)

2019. 01. 07.
Ha őszinte akarok lenni, nem is olyan rossz, mint hallottam. Tipikus amerikai történet a szokásos klisékkel és várt fordulatokkal, de láttam már sok rosszabbat is. Az animáció okés, a karakterek gagyik, de szórakoztatóak, a végkifejlet kiszámítható, de korrekt. Egyszer megnézhető, kisebbek számára, akik ebben az emoji-világban élnek érdekes lehet.
Nagyon sokan lehúzták, ezért pesszimistán álltam neki nézni, de kellemeset csalódtam. Határozottan nézhető, akár többször is. persze, nem hozza az első rész színvonalát, de számomra szórakoztató volt. A történet néhol zavaros, és kissé erőltetett, akárcsak pár humor, amit az előző rész kedvéért tettek bele, de ezektől eltekintve korrekt folytatás.
2019. 01. 07.
12 éves öcsémmel és 16 éves húgommal néztük meg a filmet. Tipikus, családbarát, aranyos gyerekmese. Öcsém kifejezetten élvezte, mi ketten nem voltunk odáig érte. A történet egyszerű, néha számomra érthetetlen vagy logikátlan, de nem sokat zavart. A humora elmegy, az animáció nézhető. Kisebb gyerekek számára tökéletes film lehet, de a nagyobbak már többre vágynak.
2019. 01. 07.
Egy érdekes kriminek indul: vérbe fagyott áldozat, ártatlan főhős, ismeretlen gyilkos. Azt hinnénk, a nyomozást fogja bemutatni, de egyáltalán nem a gyilkos megtalálásán van a hangsúly. Nagyon mély, megérintő karakterdrámát láthatunk, a mellékszereplők is érdekesek, jól felvezettek és bemutatottak. SPOILER: előre figyelmeztettek, hogy a vége elég megosztó. Számomra kissé kevés volt, hogy ilyen egyszerűen zárták le.

88 Terápia  (2012)

2019. 01. 07.
Voltak fenntartásaim, ez volt az első magyar HBO-s sorozat, de örömmel tapasztaltam, hogy ok nélküliek voltak a félelmeim. Jól megírt történet, érdekes karakterek, végig fenntartja a néző érdeklődését. Csak faltam a részeket egymás után :D

91 Sherlock  (2010)

2019. 01. 07.
Nagyon sokan odáig vannak érte, számomra mégsem volt tökéletes. A színészi játék remek, a karakterek érdekesek, jól meg vannak írva, de a történetet nem szabad komolyan venni. Egy elszállt krimi, de annak szórakoztató.
2017. 10. 03.
Nagyon régen, egész kicsiként láttam ezt a filmet még a moziban 3Dben. Életem első 3Ds filmje volt, és nekem jó emlékeim vannak róla. Nem volt kifejezetten érdekes vagy izgalmas, de gyerekfilmnek olyan, amilyennek lennie kell.

17 Kis Vuk  (2008)

2017. 10. 03.
Nézhetetlen
Ez a film valami borzadály. Már az elején tudtam, hogy nem éri meg pénzt kiadni érte, azért neten néztem meg, de bár ne tettem volna. A szereplők sablonosak, az animáció gagyi, a történem még gagyibb... egyes jelenetektől pedig szinte epilepsziás rohamot kaptam.
2017. 10. 03.
Gyerekkorom egyik legmeghatározóbb meséje. Nagyon szerettem, és a mai napig megnézem néha a kisebbekkel. Mindenki számára élvezhető, humoros és tanulságos.

89 A tanú  (1981)

2017. 10. 03.
Nagyon humoros, szórakoztató történet a magyar történelem egyik legabszurdabb korszakáról. Gyerekként, tizenpárévesen is élveztem, felnőtt fejjel meg még több minden nyert értelmet.

88 Holtodiglan  (2014)

2017. 10. 03.
Imádtam ezt a filmet. Moziban láttam a barátommal, nagyon élveztük. Kicsit félve ültünk be, sokan mondták, hogy nagyon nem randifilm, de kellemeset csalódtunk. Izgalmas volt, sötét, és Ben Affleck unott képe is illett a karakteréhez.
2017. 10. 03.
Izgalmas, rejtélyes történet. Habár nem tudjuk, miért, végig van egy különös atmoszférája az egésznek, és csak az utolsó percekben értjük meg, mi is történt.

92 Hetedik  (1995)

2017. 10. 03.
Nagyon szeretem a misztikus krimiket, és a Hetedig tökéletesen megfelel minden elvárásnak. Van benne izgalom, szinte a legvégéig izgulhatunk, a végén pedig Brad Pitt karakterével együtt őrlődünk. Érdekes történet, még érdekesebb megvalósítás.
2017. 10. 03.
Egyik kedvenc filmem. Még kisgyerekként láttam először, akkor nem teljesen értettem, pontosan mikor mi is történik, és a csavar is bonyolult volt. Most már értem, és megrázó volt a felismerés, hogy mennyire beteg és kegyetlen a történet.
2017. 10. 03.
Az első fele elég unalmas, egy egyszerű ember egyszerű életét láthatjuk. Aztán, a baleset után kezdenek felpörögni az események, és egyre kevésbé értjük, mi történik. Nekem nagyon tetszett a történet, a színészek játéka, bár volt néhány jelenet, ami túl hatásvadász volt, nem igazán tudtam beleélni magam.

79 Transz  (2013)

2017. 10. 03.
A legjobb szó erre a filmre a fura. Nagyon furcsa a felépítése, a látványa, néha már erőltetetten az arcodba tolja az egyedi világnézetet, de ezzel nincs is semmi gond. Kicsit nehezen követhető, a film közben gyakran érzi úgy a néző, hogy fogalma sincs, mi történik, de a végén mindenre választ kapunk.
2017. 10. 03.
Talán az egyetlen olyan, komoly történelmi film, amit tényleg élveztem. Rideg, kegyetlen, mégis megható, és meg lehet látni benne a mélységet, de kutatni kell érte. Aki nem figyeli igazán, az sok mindenről lemaradhat közben, nem véletlenül ilyen hosszú, részletesen bemutatja az akkori világot.

82 Apollo-13  (1995)

2017. 10. 03.
Szerintem egyáltalán nem emelkedik ki a többi film közül. Érdekes a történet, mégsem kötött le, sci-finek gyenge, kalandtörténetnek szintén. Nekem nem tudott semmi újat mutatni, unottan néztem végig.

84 Zodiákus  (2007)

2017. 10. 03.
Imádom a zodiákus történetét, nem egy könyvet olvastam róla, így természetesen a film sem maradhatott ki. Szerintem azt adta, amit elvártak tőle. Pár órába nem lehet belesűríteni egy sorozatgyilkos teljes történetét, de betekintést nyerhettünk a nyomozásba, és a gyilkos utáni hajszába.
2017. 10. 03.
Nagyon érdekes film, valamit mégis hiányolok belőle. Nem tudom, milyen pluszra számítottam, de ahogy néztem, végig hiányérzetem volt. A történet ettől függetlenül egyedi, élvezhető, egyszer meg lehet nézni.