elekm90

Erős thriller/fekete komédia keverék Dél-Koreából. Pedig az első fél óra alapján nem nyűgözött le, kell egy kis idő, mire magasabb fokozatba kapcsol, ez részben a sok szálon futó cselekménynek tulajdonítható. Viszont mikor kezd összeállni a kép és beindulnak az események, akkor egy kissé beteg, fekete humorral átszőtt, véres és csavaros thrillert kapunk.

Kevés műfaj áll távolabb tőlem, mint a megaszörnyek összecsapására bazírozó látványfilmek, de azt kell, hogy mondjam, hogy a készítők nagyjából kihozták belőle a maximumot. Nyilván nem a történet az erőssége, kicsit zsúfoltnak is éreztem. Túl sok karaktert mozgatott, és ezek nem voltak sem túl mélyek, sem pedig emlékezetesek, akármilyen neves színészek is formálták meg őket (John C. Reilly volt az egyetlen kivétel). Akciók és látvány terén viszont nagyon rendben volt, főleg a helikopteres jelenet az elején.

Sajnos irtózatosan lassú a film tempója, emiatt hiába az izgalmas premissza, és hiába remekel számára teljesen szokatlan szerepben Bruce Greenwood, 1 óra 40 perces játékideje ellenére is unalmasnak találtam.

Nem egy tucatfilm, az biztos. A párbeszédek egész jók, de a főhősökkel és furcsa cselekedeteikkel képtelen voltam azonosulni. Emiatt minden eredetisége ellenére sem tudtam igazán megkedvelni.

Olvastam, hogy A máltai sólyom számít az első jelentős film-noir alkotásnak. Ez egy picit érződik rajta, jó a cselekmény, de egy kicsit túl van csavarva az én ízlésemnek, még ha össze is áll a végén kerek egésszé. Humphrey Bogart viszont ellopta show-t az egyedi kisugárzásával, nagyon élveztem a dumáját.

Minden gyerek különleges
A rendezőnek eddig csak a forgatókönyveivel találkoztam filmen (pl. A világ legrosszabb embere, hogy ne menjek messzire), akárcsak ez az alkotás, azok is mind magas minőséget képviseltek. Nagyon kreatívan ötvözi a lakótelepen magukra maradt gyerekek drámáját egy természetfeletti thriller elemeivel, ahol ugyanezen gyerekek ráébrednek a bennük rejlő erőkre. Egyedül talán a tempóját találtam kicsit lassúnak, bár végig lekötött.

Izgalmas és csavaros thriller, a spanyolok nagyon jók ebben a műfajban. Persze a négy matekzsenit állíthattak volna ezeknél a feladványoknál nehezebb feladat elé is, ezek legtöbbször inkább igényeltek logikus gondolkodást, mint matektudást. Gondolom, a néző számára is érthető fejtörőket akartak a készítők. Kicsit zavart, hogy ilyen elmék sokszor olyan dolgokkal fecsérlik idejüket a szobában, amit szerintem az átlagember nem tenne, bár stresszhelyzetben ki tudja. Jó film.

Oliver Stone sajnos azt az oldalát mutatta ennél a filmnél, amelyet én nagyon nem szeretek. Akárcsak a Doors-film esetében, itt is egy LSD-tripbe bújtatott őrületet rendezett. Ráadásul Quentin Tarantino forgatókönyvét is jelentősen átdolgozták, a média- és társadalomkritika helyett egy fókusz nélküli katyvasz lett túltolt karakterekkel, sajnos ez a koncepció a kevés jó jelenetre is rányomta a bélyegét.

Bár az első rész szintjét nem éri el, számomra mind a másodiknál, mind a harmadiknál jobban tetszett. Egész jól összeválogatták a kor ismert tiniszínészeit, és a történetben is volt egy-két csavar, miközben hű maradt az eredeti filmek szellemiségéhez.

Ígéretesen indul a film, sajnos azonban úgy válik egyre bénábbá és erőltetettebbé, ahogyan a történet fokozatosan rántja le a leplet a kezdeti misztikumról. Szerintem egy hülyeség.

Nagyon merész volt némafilmet gyártani 2011-ben, én abban a tévhitben voltam, hogy ez csak egy némafilmesről szóló film, aztán egy kicsit megijedtem, mikor negyed óra után sem hallottam beszédet. Nekem kimondottan tetszett, bár egy kicsit túlhype-olta anno az akadémia (igaz a mezőny sem volt túl erős). Szavak nélkül mesél el egy szép és kerek történetet, Jean Dujardin pedig lubickol a főszerepben.

Átjött a dráma, amely a film alapjául szolgált, de ebben a formában tálalva sajnos nagyon nem az én filmem a Vezess helyettem. A szimpatikus főszereplő és néhány jól megírt párbeszéd mellett indokolatlanul lassú a cselekménye (főleg azok a próbajelenetek). Elhiszem, hogy ez az a fajta film, amit lehet szeretni, hogyha elkapja az embert a hangulata, de nálam elmaradt a katarzis.