Szerintem egész jó film lett! Már az első Fehér zaj című filmnek is számomra a legerősebb pontja a történetben rejlő fantázia volt, addig a folytatásában szerintem erre még rátettek pár lapáttal a készítők! Ez a rész sokkal kevésbé akar horror lenni mint az elődje (és bevallom, hogy ez kimondottan jól is áll neki) mert ebben a részben sokkal jobban érvényesülnek azok a dolgok, ami miatt élvezhetőbb is mint az elődje! Az első ilyen dolog, hogy itt a történet drámai oldala, végig megmarad és nem tűnik el mint az első Fehér zajban egy idő után! Aztán a másik dolog ami nekem kimondottan tetszett, hogy bele tudtak még vinni az amúgy sem épp unalmas történetbe, még egy extra tartalmat, ezzel még é... több»
Szerintem teljesen jó film volt, igaz hogy a Ragadozó első része számomra nagy kedvenc de azért ez sem marad el mögötte sokkal! Sok ember számára talán azért nem "ütött" akkorát ez a film mert itt a főszereplő azért nem egy akkora ikon mint mondjuk Schwarzenegger, (bár én személy szerint kedvelem Danny Glovert) de egyet kell hogy értsek azzal, hogy ő nem egy tipikus akcióikon és számomra amikor először láttam a filmet, ez engem kicsit zavart is! Mert hát egy olyan film ami ennyire az akcióra épít, mindenképp érdemes a főszerepet egy olyan színészre bízni, akinek már a neve miatt is kíváncsiak lesznek az alkotásra! Viszont történetben azért itt kicsivel többet kapunk, de hát ez egy folytatásn... több»
Szerintem nem volt rossz film! Anno amikor először láttam ezt a filmet, sokkal nagyobb hatással volt rám, mint most jó pár évvel az első megtekintése után! Ami még mindig rendben van e filmben, az a tudományos megközelítése (nem is értem hogy miért lettek a filmiparban ennyire elhanyagolva ez a téma)! A szereplőkkel sem volt kimondottan gondom, a filmet elsősorban Michael Keaton karakterére építik fel és szerintem ő van annyira jó színész, hogy simán elvigyen a hátán egy ilyen alkotást! A történetben található drámai szál sem rossz, csak kár hogy a film aránylag hamar elhagyja e szálat és szinte mindent a misztikumra pakol rá, ez számomra kicsit negatívum volt benne! A történet nagyon jól ki... több»
TOP15 túlélős horrorlistás Szerintem nagyon jó film volt! Emlékszem amikor először láttam ezt a filmet (úgy 10 évvel ezelőtt) engem szinte sokkolt, pedig már akkor is elég sok horrorfilmet láttam de ilyen és ehhez hasonlót még nem! A Magasfeszültség volt az első olyan film, ami elindította az úgynevezett extrém új hullámos francia horrorfilmeket! Azóta olyan filmek születtek e téren, mint a 2006-ban készült Ils, 2007-ben A betolakodó vagy a Határok, de ide merném sorolni a 2008-as Mártírok című filmet is! Persze ez a film is inkább a maga idejében volt nagyon hatásos horrorfilm! Ezzel nem azt mondom, hogy ha most megtekintené valaki, nem lenne egy brutális film ez, nem, ez még most is egy kemény filmnek mondanám, de a... több»
Szerintem nem volt rossz film! Érdekesnek találtam a film történetét, tulajdonképpen a készítők a 2000-es Vérszomj/Farkasvér történetét helyezték át az 1800-as évekbe, persze egy két változtatást azért eszközöltek benne, hogy ne legyen teljesen ugyanaz! Mint az eddigi két résznél itt sem lehet különösebb problémánk a színészi alakításokkal, az új karakterek is érdekesek voltak! Érdekes volt a film hangulata is, főleg mivel sok mindent ismerhetünk a történetből, de ettől még jómagam egyáltalán nem éreztem az ötlettelenséget a történetben, vagy a hangulatában! Talán feszültség és izgalom terén kicsivel kevesebbet nyújt mint az eddigi két rész, viszont a történetvezetése eléggé pörgős lett! Tec... több»
Szerintem egész jó film volt! Tény a film legerősebb pontja az a hangulata, de azért még található benne egy két igazán értékelhető dolog! Ilyen volt például a színészi alakítások! Emily Perkins már az első részben is hatalmasat alakít és ezt ebben a részben sem lehet elvitatni tőle! A szenvedése és a küzdelme az átváltozás ellen, végig átjön a képernyőn! Szerencsénkre a további szerepekben is igán kiváló karaktereket sikerült a filmhez leszerződtetni! A technikai fejlődés is érződik a filmen az első részhez képest, bár a CGI technológiát itt is szinte a minimumra csökkentették és továbbra is inkább maszkokkal és egyéb protézisekkel helyettesítették a látványt, amúgy pedig vérben is gazdagab... több»
Egyenetlen feszültség Szerintem nagyon jó film volt! Kevesen ismerik ezt a filmet (köszönhetően azért is mert hol Vérszomj, hol Farkasvér, hol pedig Két testben címen kerül bemutatásra eme remek kis farkasemberes filmecske)! Ami engem már a film legelején megfogott, az a nagyon is nyomasztó hangulat, amit minden egyes kockája áraszt már az első percétől! Itt már érezhető volt hogy egy hangulatos filmhez lesz szerencsém, de ennél azért sokkal többet kaptam! Sok olyan dolog van e filmben, amit ki lehetne emelni az átlagból, az egyik ilyen a főszereplő testvárpár! Emily Perkins és Katherine Isabelle zseniális alakításuk miatt, biztos hogy sokáig emlékezetes fog majd maradni a karakterük! Nagyon tetszett számomra hog... több»
Szerintem gyenge film volt! Már maga a film történetében is "szöges" ellentétek mutatkoztak az első két részhez képest, mert itt már belevitték a bibliai szálat is, pedig mindkét előző részben elhangzik a Dzsinntől egy mondat, miszerint "Istennek semmi köze nincs a Dzsinnekhez" és erre mit is láthatunk a harmadik részben...pont az ellentettét! Színészek terén sem tud kiemelkedni a gyenge átlagból, még az előző két részben szereplő Andrew Divoff sem tér vissza itt már (pedig még talán az ő karakteressége képes lett volna kicsit emelni e film színvonalán)! A technikai megvalósítása is sokkal gyengébb lett, plusz a Dzsinn megjelenését is sikerült elrontani! Az pedig hogy a történetet az ebben a... több»
Szerintem egy közepesnek simán betudható ez a film! Az első résznek elég kedvező volt a fogadtatása, igaz nem robbantott kasszát sehol, de tisztességesen helytállt! Ezért talán annyira nem meglepő, hogy 1 évre rá, már el is készítették a folytatását, ami azért sok mindenben elmarad az elődjétől! A története elég sokban hasonlít az előző részhez (talán csak a börtönös és a kaszinós jelenetekben volt számomra ötletesség) sajnos több eredetiséget én nem találtam benne! A Dzsinni karakterét leszámítva (akit ismét Andrew Divoff alakít, méghozzá igazán jól) szinte minden színész és karakter elhanyagolható volt! Míg az első részben sok ismert és híres színész is szerepelt, itt szinte mindenki ismer... több»
Szerintem ez egy kimondottan szórakoztató horrorfilm volt! Nagyon jó történet, kiváló karakterek, zseniális fő gonosz és a korának megfelelő trükkök! Ha van is valami amibe bele lehetne kötni, az talán csak annyi lenne, hogy azért elég sok olyan jelenet van a filmben, amit már itt ott láthattunk horrorfilmekben! De mivel már 1997-ben amikor a film készült, elég kevés olyan dolog volt a horror műfaján belül, amit még nem láthatott a néző más filmekben, így ezért én ezt nem is nevezném hibának! Talán csak egy olyan dolog volt, amit én személy szerint kicsit hiányoltam a filmből, az pedig a Dzsinn háttértörténetének a bemutatása volt (szerintem még jobban feldobta volna a filmet)! A Dzsinn szer... több»
Szerintem rossz film volt és egy teljesen, totálisan felesleges folytatás is! A Rémecskék horrorfilmeket jómagam nagy becsben tartom, no meg van egy jókora nosztalgia faktora is számomra (főleg az első két résznek) és még valahogy a harmadik résszel is megvoltam, de ez a negyedik és egyben az utolsó rész nagyon gyenge lett! Ami azért is furcsa mert hát egyben forgatták le a harmadik résszel, csak hát a történetet áthelyezték egy olyan közegbe, ami szintén nagyon "trendi" volt abban az időben, mégpedig az űrbe! Ha csak ennyi lett volna a baj a negyedik felvonással, szerintem senki nem szólna semmi rosszat, de ez történetileg, effektek és ami a legfontosabb hangulat és feszültségteremtésben is... több»
Szerintem nem volt rossz film, bár azért gyengébb mint az első két rész! A 90-es években nagy "divatja" volt annak, hogy egy több részes horrortörténet egyik részét áthelyezik egy nagyvárosba és ez alól a "trendből" a Rémecskék sem volt kivétel! Itt már egy nagyvárosban terrorizálnak a rémecskéink (vagyis csak részben, mert az étvágyukat lekorlátozzák egy lakóházra) ami részben jó is volt, mert kicsit visszaköszön az első részben érezhető macska-egér harc! Bár azért nagy kár volt, hogy sokkal kevésbé érezhető a feszültség itt már! A színészek által életre keltett karakterek sem voltak annyira szórakoztatóak mint az előző két rész karakterei! Viszont a technikai fejlődés látható volt a rémecs... több»
Szerintem nagyon jó film volt! Jómagam mindig is kedveltem az olyan filmeket amik ebben az időszakban játszódnak, mert már a hangulatával magukkal tudnak ragadni és ha ez egy horror vagy akár egy thriller formájában látom, akkor az már szinte félsiker! Ennél a filmnél nem csak a hangulata miatt merem mondani hogy jó film volt, mert sokkal több dolog is volt benne, ami miatt kimondottan tetszett eme alkotás! Ott volt a szereposztás, igaz hogy a legismertebb színész Bill Nighty volt, de a többi karakter is egytől egyig nagyon jók voltak! Aztán ott volt a filmben található brutalitás! Igaz hogy nem egy nagyon vérbő film lett, de amikor a gyilkosságokra helyezik a hangsúlyt, akkor azok nagyon is... több»
Szerintem egész jó film volt és aránylag jó folytatás is! Az 1986-os Rémecskék számomra az egyik meghatározó horrorfilmje volt a fiatal koromnak (bár azért sok ilyen volt)! Nem volt egy nagyon vérbő alkotás, de hangulat és feszültség terén nem kötnék bele, mert maximálisan meg tudta lépni azt a szintet ami számomra egy ilyen jellegű filmnél fontos és nem mellesleg, szórakoztató is volt! A második részre is hasonlóképen emlékszem, csak annyi eltéréssel, hogy azért itt már a humor sokkal inkább jelen volt mint az első részben (de egyáltalán nem zavaró mértékben)! A története is jól követte az első részt (sok visszatérő karakter is volt a folytatásban)! Érdekes viszont, hogy hiába kapott a foly... több»
Szerintem....őszintén mondom...hát ilyen filmet még nem láttam (pedig hát már láttam sok mindent, de ilyent még nem)! Először is ez a film egy ízig-vérig igazi TRASH MOVIE volt! Viszont a legnagyobb baj ezzel a filmmel az volt, hogy az első 30 percében még egyáltalán nem egy trash movie benyomását kelti! Jómagam már vagy kétszer ki is akartam kapcsolni az első fél órájában a filmet, mert azt gondoltam hogy ez nem egy rossz alkotás, hanem ez egy Nézhetetlen filmnek, alig mondható valami! De aztán tovább szenvedtem és itt jöttem rá, hogy ez az őrület a képernyőn egy trash film! Ezzel csak az a bajom, hogy jómagam nagyon nem szeretem ezt a műfajt és pont ezért nem is nagyon tudom érdemben dicsé... több»
Szerintem ez egy kifejezetten jó és szórakoztató kis horrorfilm a 80-as évekből! Emlékszem amikor először láttam a Récskéket, elég fiatal voltam még és a maga módján, még félelmetesnek is tartottam! Az első Rémecskék rész, még inkább volt horrorfilm mint az utána következő három rész, azokban már sokkal fontosabb szerepet kapnak a komédia elemek! Őszintén szólva az első részben minden megvolt ahhoz, hogy a 80-as évek klasszikus horrorfilmjei közé sorolhassák! Karakteres kis szörnyek, amik a korhoz képest nem is néztek ki rosszul (sőt, akár még mai szemmel sem mondanám rossznak őket), izgalmas és pörgős történetvezetés, feszültség és hangulat terén sem panaszkodhat a film! Sajnos mégsem lett... több»
Szerintem nem volt annyira rossz film, csak én sok mindent hiányoltam azért belőle! Viszont inkább kezdeném azzal ami tetszett a filmben! Maga a történet egyáltalán nem volt rossz, sőt talán az volt a film legerősebb pontja! Nem vitték túlzásba a készítők a csavarokat és mivel mostanában szinte minden horrorfilmet ezekre építenek fel (és persze a jól bejáratott jumpscarekre) ezért jó volt látni egy olyan horrort, amiben nem a történet csűrés-csavarása a legfontosabb elem! A másik dolog ami nekem tetszett a főszereplőnőnk (Shauna Macdonald) alakítása! Nem azt mondom hogy nem láttam már ennél jobb alakítást, de a jelen filmünk szintjén, teljesen rendben volt! Illetve még egy dolog ami számomra... több»
Szerintem gyenge film volt! Pedig bizakodó voltam a film előzetese után, mert elég érdekesnek tartottam a történetet! Még mindig úgy tartom, hogy az alvási zavarokkal foglalkozó filmek (főleg horror vagy egy dráma műfaján belül) sikeres lehet, csak kéne hozzá végre egy jó forgatókönyv! Ez a film is elsősorban itt vérzett el, mert hiába sikerül érdekesnek maradnia, a kivitelezésbe azért számtalan hiba található! Az egyik az, hogy hiába helyeztek a történetbe gyerekeket (ami az elmúlt időszakban igencsak népszerű húzás lett) de sajnos ettől még nem lettek a karaktereknek mélysége! Minden szereplő nagyon is felszínes volt és kiszámítható! A film sokszor próbál építkezni a misztikumra, de ezt is... több»
Nagyon eltér az első két rész hangulatától Szerintem nem volt rossz, de sajnos jónak sem mondanám! Jómagam az első Inidious filmet és talán még a második részt is a kimagasló minőségű horrorfilmek közé sorolnám, főleg akkor, ha azokat a horrorfilmeket nézem, amik mondjuk 2010-től készítettek! Számomra azért volt nagyon jó az első két rész, mert ott még nem a jumpscarekkel akarták a készítők a frászt hozni a nézőre (persze azokból is volt a filmben) de sokkal inkább azt a fajta parafaktort és hangulatot adták meg, ami tényleg kiemelkedővé tette az 1-2 Insidious filmet! Nekem a legnagyobb bajom a harmadik és a negyedik résszel az volt, hogy ezek a részek az 1-2 rész előtt játszódtak és ezáltal jóval kevésbé tudtam izgulni a főszereplőn... több»
Szerintem rossz film volt! Engem személy szerint a film története már a tartalom elolvasása után megvett kilóra, mert nagyon is érdekelnek az olyan alkotások, amik az alvási zavarokkal, vagy maga az alvással foglakozik és ha ezt egy horrorfilmre építik fel a készítők, akkor már az rossz film nem lehet, vagyis gondoltam ezt én eddig! Mert itt valahogy ebben a filmben semmi nem úgy sült el ahogy szerettem volna! Adva van egy érdekes történet, kellő misztikum is található benne, de hogy ezt így tálalják nekünk nézőknek a készítők...hát nagyon is elszomorító, mert mindenféle feszültség és hangulat hiányzik a végeredményből! A szereplők is olyanok hogy...az még hagyján hogy semmi fajta érzelmi kö... több»
72 Fehér zaj 2: A fény (2007)