Fekete Gandalf

Annyira azért mégsem kiemelkedő mese, mint állítják, de mindenképpen az igényesebb darabok közé sorolnám. A történet kissé szokatlan és tökéletesen végigviszi a régi sablont, miszerint az álmaink megvalósítása nem csak rajtunk múlik, de túl lehet jutni a nehézségeken és megtalálni a megfelelő kompromisszumot. Persze a való életben kissé máshogy megy, de ha a másik szempontból állunk hozzá azt is tökéletesen reprezentálja, hogy bárhonnan is jössz vagy származol akkor is tudsz lerakni az asztalra, sokkal többet, mint amennyit kinéznek belőled.

Karib-tenger kalózai: Nyugdíjas verzió
Történetként gyengébb és fantáziátlanabb, mint az előző részek, de legalább kicsit visszatért a Fekete Gyöngy átka stílusához és nem akar egy LSD trippes Disney mese lenni. Bár kalózos filmek mércéjével nézve jó filmrő beszélünk, de a szériához mérten eseménytelenebb és jellemtelenebb. Feketeszakál karaktere igen erősre sikerült, de sajnos nem hagyják úgy kibontakozni, mint Barbossát vagy Davey Jonest. A kötelező ( szirénes) szerelmi szál feleslegesebb és fárasztóbb, mint eddig bármelyik sablon a Karib-tenger kalózai világában, inkább több lett volna a film nélküle, mint kevesebb. A film túl lassú, némi plusz kalandjelenet azért még elfért volna. (Na de nem a Jack Sparrow Londonos jelenete, ... több»

Egész jó mese kerekedett ki belőle és egészen váratlan, de nagyon logikus fordulatot tartottak a végére. Érdemes belefogni, tanulságos, igényes mese némi mondanivalóval. Rango pedig a szinkron nélkül is Deppet jutattná eszembe, szerintem már eleve így készítették a karaktert is. Ami negatívum számomra az a sok kisebb sablon: a történetvezetés, a karakterek és a happy end. Tudom meséről beszélünk, de elfért volna még némi egyediség benne, szerintem lett volna helye.

Ez nekem már túl Disney-s lett, Jack Sparrow tapsi-hapsiként rohangál, semmi nem maradt már abból amit az első részben megalapozott, oda lett belőle a "rosszfiú". Vállalható a film mert látványos és vannak nagy jelenetek, de ezzel szemben vannak nagyon idétlen képsorok is (Jack Sparrow idétlen hallucinációi saját magáról). Félreértés ne essék, az egyik kedvenc franchise-om, de ez a film lehetett volna sokkal jobb is.

A horror és a musical és Tim Burton stílusa fogalmazzunk úgy nem áll tőlem messze, de így egyben nekem nem tetszett. A filmbe Depp főszereplése és a "szaftosnak" ígerkező történet miatt fogtam. Talán ha nem lenne benne ennyi felesleges és idegesítő dalolászás, valamint, ha nem Burton, hanem pl. Gore Verbinski rendezte volna akkor tetszik. Sajnálom, hogy le kell húznom a filmet, de igényessége és a belefektetett kemény munka ellenére sem nyerte el túlságosan a tetszésemet.

A Mariachi filmek csúcsa
A Mariachi franchise és Rodrigurez munkásságának egyik ékköve és legerősebb darabja. Nagyon kemény, tökös mexikói mészáros film. Rodrigurez stílusa nagyon idealizált és szatirikusan túltolt, ami ebben a filmben ütközik ki legalább. Johhny Depp karaktere szintén kiválóra sikerült, sokat hozzátesz ehhez az amúgy is erős filmhez.

Sokkal furább, de mégis sokkal jobb párost sikerült összehozni, mint Dennis Rodman-nel, ráadásul Van Damme karaktere is valamivel másabb, mint szokott lenni még ha csak egy kicsivel is, így legalább nem ugyanazt a karaktert kell megnézni sokadszorra. A film egyébiránt humoros, Rob Schneider megint csak egy felesleges kolonc, mondjuk úgy, hogy egy közepes humorforrás. Az alapkonfliktus szerintem ennél sablonosabb már nem is lehetne, de hálistennek nem tud zavarni, mint általában, mert igazság szerint a filmet sem kell komolyan venni. Igazság szerint a filmre 3.5 csillagot adok, a 4-et sokallom, a 3-at pedig keveslem. Talán közelebb áll a 3-hoz, de lehúzni meg nem szeretném, mert eleve olyan ... több»

Ha eddig nem volt elég, hogy JCVD minde filmjében ugyanazt a karaktert alakítja, akkor mindjárt itt van belőle egy duplázás, hogy most ebben a filmben kétszer is eljátszhassa saját magát. A film pörgős, az akciójelenetek megállják a helyüket, az akkori akciófilmjeinek követelményeit alátámasztva.

Általam felállított képzeletbeli listán talán az első helyet foglalná el a JVCD filmek sorában vagy legalábbis biztosan a dobogósok között lenne a helye. Néha azt éreztem, hogy nagyon próbál erőlködni film egy kis drámai hatás elérése érdekében, ami sikerül is, de minden próbálkozás ellenére sem tud megközelíteni egy olyan börtönös filmet, mint pl. A remény rabjai. Nem elhanyagolható az a tény azonban, hogy egy ilyen filmtől felesleges elvárni ilyesmit, hiszen közel sem olyan témájú és stílusú film. A maga kategóriájában kiemelkedőnek és mélyebbnek tartom, s nem utolsó sorban a lényeg, a harcjelenetek jól megkoreografáltak.

A leírást elolvasva egy izgalmas és morális kérdéseket feltevő sci-finek ígérkezik, de az eredmény végül pontosan ennek az ellentétje. Gyenge, unalmas, fantáziátlan. Egy normális forgatókönyvvel talán ki lehetett volna hozni belőle egy jó filmet, de így ahogy van egy gyenge, süllyesztőbe való film.

Van Damme csúcskorszakának talán leggyengébb filmje, de azért a rossztól mégis messzebb. Dennis Rodman szerintem nem volt egy kifejezetten jó választás, egyenesen irritáló a képernyőn való jelenléte.

Bár hiába rendelkeznek a filmjei nagyon hasonló vonásokkal és mindig ugyanazt a karaktert adja, de mégis megvan a maga bája és stílusa, nem úgy, mint például egy Segal borzalomnak.

Valóban egy kicsit kalandosabb, többet mutató Van Damme film, bár itt is gyakorlatilag ugyanazt a karaktert játsza, mint minden filmjében és ismételten egy harcművészeti torna a központi téma. Az az érzésem van, mintha ugyanazt a filmet nézném mindig újra, de ennek ellenére mindegyiket külön-külön tudom élvezni.

A széria részről részre fantáziátlanabb és gyengébb lett, már a második rész sem volt az igazi, a többi pedig méginkább kapufa.

Az a baj, hogy a minőség is visszafelé csökken, de hálistennek ez még az a rész ami nézhető kategória.

Van Damme nagyjából eljátssza ugyanazt a szerepet minden filmjében és egyszerűen nem értem, hogy ezt hogy nem tudtuk megunni anno. Bár igazság szerint most sem tudnám megunni, ha lenne időm megnézni egy filmjét. Ha éppen nem egy komolyabb hangvételű, mondanivalóval rendelkező filmre vágyom, hanem csak egy kis "agyhasználat nélküli" kikapcsolódásra, akkor valószínűleg erre a filmre esik majd a választásom.

A VHS aranykorszakának egyik nagy B kategóriás filmje, ami a verekedős film megjelölés helyett a sportfilm kategóriába is beférhet. Gyönyörű koreográfia és csontegyszerű történet, aminél több egy ilyen jellegű filmbe csak felesleges.

Tipikus 80as évekbeli B kategóriás verekedős film, a főszereplő teljesen jellemtelen, Jean Claude bár szerepel a filmben, de egy teljesen súlytalan karaktert alakít, Bruce Lee szelleme pedig nem igazán volt átütő erejű, de legalább ötletnek nem volt rossz. Azért azt megjegyezném, hogy a Sose hátrálj meg! c. film a teljes alapsztorit erről a filmről koppintotta.

Ez a rész talán, sőt inkább biztosan a leggyengébb az összes közül, még a 7.részt is alulmúlja. Értem én, hogy minden szerencsétlen rendőr lesz benne és hogy kiválóan teljesít majd a legbénább is. Az alapkonfliktus, már ha nevezhetem így olyan életszerűtlen, idétlen és gagyi szituációkat szül, hogy arra emlékezni sem szeretnék.