Tetszeni akkor is tetszett, de nem nyerte el úgy a tetszésemet, mint az akkori gyerekfilmek. Kicsit gagyi, kicsit ostoba, de élvezhető és jópofa film. Ma már azért elég idejétmúlt, így megnézése olyanoknak okozhat némi örömet, akik gyerekkorukban is látták, szerették.
A 90-es években nagy szám volt ez a széria, de messze ez volt a legjobb része, különösen, hogy ez a felnagyított miniatűr világ elnyerte a tetszésemet. Kellemes, régi családi film. Mára már feledésbe merült, de azért én még mindig emlékszem arra a kellemes kikapcsolódásra, amit a film okozott.
Milliószor megnéztem, még VHS-re is felvettem, szerettem volna egy napra én is Richie Rich lenni. Aranyos, erőszakmentes, igazi gyerekeknek szóló vígjáték.
Na ez az a film, amire gyerekkoromban is azt mondtam, hogy gagyi. Még az akkori technikához képest is borzalmas grafika jellemzi, a koreográfia hihetetlenül borzalmas, ahogyan a sztori is. Egy 8 bites játékba több fantázia szorult.
Úgy emlékszem, egyszerre jött ki a Bogár életével, de nem lett annyira sikeres, és nem is áll annyira közel a gyerekekhez, ami szerintem az elsődleges kiváltó oka volt, hogy nem lett annyira emlékezetes és sikeres, mint a riválisa. Ennek ellenére már gyerekként is ez a film tetszett jobban, sokkal emberközelibb, felnőttesebb és érettebb a konfliktusa, és megmarad a hangyák szintjén. Élvezhető, kis kalandos mese, ami a hangyák részéről monumentális, de az emberek részéről pár négyzetméteren játszódik az egész történet.
Nem egészen kisgyermekeknek való, még ha elsőre úgy is tűnik. A mese univerzuma szépen felépített, és okosan adagolja az eredetsztorikat, visszautalásokat, easter eggeket, valamint az apokaltiptikus világ rejtelmeit. Néha feltűnik egy-két tárgy az apokalipszis előttről egy videokazetta vagy elpusztult nagyváros formájában. Mindig tartogat meglepetéseket, és a történet is lineárisan halad, nem úgy, mint pl. egy Spongyabobban. Sokkal többre tartom a Minimaxon vagy Cartoon Networkon futó meséknél.
Annyira azért nem borzalmas, mint ahogyan értékelik, sőt bátran leírhatom, hogy a legjobb kínai filmek között a helye. Annak ellenére, hogy nem konkrétan a harcművészet, vagy az abban jártas ellenfél a fő téma,
hálistennek abban sem szenvedhetünk hiányt.
Jackie Chan egyik legjobb buddy movie-ja, méltán foglalhatna helyet a képzeletbeli dobogón, mint a legjobb zsarupárosnak járó cím. Az elejétől a végéig vicces, végre ebben a filmben az egész világnak megmutathatta a kemény erőszak nélküli, egyedi és fergeteges harcművészeti stílusát. Mérföldkő az akció-vígjátékok világában.
Nem a megszokott Jackie Chan humor ez az amerikai vígjáték, de Jackie-nek ez is kiváltképpen jól áll. Talán nincs ennél viccesebb filmje, nekem valahogy jobban átjött, mint a kínai humor, bár azzal sem volt semmi bajom.
Kijelenthetem, hogy ez Jackie egyik legkiválóbb filmje. Mind akció, mind helyszínek, mind történet terén. Nyilván nem egy Schindler listája, de a maga kategoriájában a legigényesebb és legegyedibb filmek közé tartozik, annak ellenére, hogy a történet alapkonfliktusa kissé sablonos, viszont ebből kihozták a maximumot és Jackie Chan egyedi stílusának a kézjegye meglátszik a végeredményen.
Aki meg akar ismerkedni Jackie Chan munkásságával bátran ajánlom ezt a filmet elsőként. (Persze, ha egyáltalán van olyan aki nem ismeri)
Bár nem sikerült akkora párost alakítaniuk, mint Chris Tuckerrel, de jó volt őket együtt látni, szépen vitték ezt a kis laza vígjátékot a hátukon. Kissé gyerekes, de nem rossz értelemben. Kijut humorból és verekedős jelenetekből is bőven.
Valami hatalmas bukásra számítottam és tény, hogy nem a mozikba készült a film, de nagyon kellemes csalódás.
Igazi Jackie féle buddy movie, kis utazással, kalamajkával, megszokott humorral és persze némi harccal.
Hihetetlen ez az ember, hogy ennyi idősen is ennyi mindent magára vállal és megcsinál, örülök, hogy még mindig próbál aktív lenni.
Jackie Chan az egyik kedvenc színészem a maga kategóriájában. A kínai filmezés mondhatni "koronázott királya" és ez azon filmek egyike, ahol tehetsége, tudása és humora a csúcson volt.
Minden bizonnyal Nicolas Cage legjobb filmje és legjobb alakítása. A filmet nézve mégis kicsit szomorúság tölt el, hogy ez az általam nagyra tartott színész hová süllyedt.
A filmről annyit tudnék mondani, hogy senki ne egy kemény akciófilmre számítson, hanem egy reális, megosztó és elszomorító életútra.
Igazán tökös, pörgős és igényes akciófilm, bár ha lehet rá ilyet mondani szerintem a széria "leggyengébb" része, bár ez esetben ez azt jelenti, hogy sok lenne az 5 csillag, de ettől függetlenül ez egy ténylegesen jó akciómozi.
Az egyik kedvencem a franchise-ból, kellett egy kis vérfrissítés és a hideg, kegyetlen és megállíthatatlan Jet Li alakítás nagyszerű volt, páratlan és méltó lezárást kapott a széria, a végső harc pedig talán a legjobb harcjelenet az akciófilmek történetében.
Szerencsére nem adták lejjebb a szinvonalat és a lendülete, eredetisége is megmaradt.
Külön említés jár az eszelős, bolondos szerepek királyának Joe Pesci-nek. Felejhetetlen alakítás.
69 Chipkatonák (1998)