A még kisgyerek Potter kalandjai bűvölnek el a legjobban, annyi év után is újranézem a teljes szériát minden unalom nélkül. A varázslóvilág a legösszetettebb és legkáprázatosabb filmes univerzummá nőtte ki magát, s mi Harry-vel együtt fedezhettük fel eme csodás világot.
Tökéletes mese a becsületről, a barátságról és mindenek felett a szabadságról. Egyszerűen nem tudok belekötni, mind a grafika, mind a történet, mind a zene hibátlan, ez így egy kerek egészet alkot.
A színvonal maradt, az új karakterek illenek a mesébe. Bár ez a hirtelen békekötés a vikingek és sárkányok között nekem kicsit túl gyerekes, de itt nem egy felnőtteknek szóló meséről beszélünk. Eljött a kötelező szerelmi szál és a felnövéstörténet, amiben azért fel lehet fedezni némi sablont, de ez semmit sem von le a filmélményből.
A lendület nem tört meg szerencsére, és még ütősebb önparódiákat láthattunk. A Chuck Norris-os jelenet a legviccesebb, amit valaha akciófilmben láttam, a többiről pedig ne is beszéljünk. A film valahogyan már nem tudott akkorát ütni, mivel a koncepció már letaglózott egyszer minket, de ettől függetlenül ez egy igazán merész és helytálló akciófilm.
Biztos mindenki eljátszott már a gondolattal, hogy milyen lenne minél több akciófilm sztárt egy filmbe sűríteni, és összeereszteni őket. Nos, Sly megcsinálta, és egy teljesen élvezhető filmet dobtak össze nosztalgikus és parodisztikus jelleggel. Jár a respect.
Elmarad az első Múmia filmektől, de nem kifejezetten rossz. Ami kissé unalmas már, az az, hogy megint ugyanaz a történet ismétlődik meg, és Jet Li múmiája is elmarad az eredetitől, közel sem olyan félelmetes, és sokkal súlytalanabb.
Jet Li-nek mi tagadás, nagyon jól álltak az amerikai típusú filmek, sajnálatos módon nem készült ezekből a filmekből sok. Bár ezek a fekete szuperfegyver gyémántok nekem kicsit levitték a színvonalat, lehetett volna más is az alapkonfliktus forrása, de egyébként, ha ezt figyelmen kívül hagyom, teljesen élvezhető film.
Már a kutyaként nevelt ember alapötlete sem nyerte el a tetszésemet, s ezen nem javít az ismert színészek jelenléte sem. Vannak benne jó harcjelentek, ez tény és való, de csak emiatt nem lesz belőle jó film.
Jet Li kimagasló filmjei közé tartozik. A csendes, komor, de hatékony és kegyetlen karakter igazán jól áll neki, bár ezen kívűl más szerep nem is igen áll jól neki.
Talán az egyik, ha nem a legjobb filmje. Ügyesen, de kicsit szájbarágósan játszik a multiverzumok témájával. Az egyetlen karakterré válás a multiverzumokban igen ötletes, és igazi harcosra jellemző indítékot takar.
Igényes és szép történet, kiváló alakítások és első osztályú filmzene, de ezek a dróton repülős meg helyből 10 métert ugráló emberkék olyan szinten lehúzták a filmet, hogy az valami nézhetetlenné vált. Inkább idétlen vagy nevetséges, mintsem művészi és látványos.
Jet Li igényesebb filmjei közé tudnám sorolni. Cselszövés, némi fordulat, tökös zsaruk és pörgős akciójelenetek. Egy akciófilmnél ennél több nem is kell.
A legendás Walker A filmet látva megalapozottnak tűnnek a Chuck Norris viccek. Ne keressünk a filmben mélységeket vagy elsöprő színészi játékot! Ennek ellenére mégsem egy rossz film, s bár nem nekik készült, de szerintem gyerekek is bátran megnézhetik. Nincs benne vér, mocsok, reális erőszak, a film teljes mértékben igazság és becsületpárti, mindent a törvény keretei között tesz, és igyekszik jó példát állítani.
Ki ne ismerné a német juhászkutya lázat előidéző sorozatot, természetesen az eredeti felállás(ok)ban. A mai amerikai krimikhez képest azért kicsit elavult és egyszerű a világa, de az akkori felhozatalban (ami nem volt túl nagy) a legjobbak között volt.
Tudom, hogy manapság nagy szám a kicsik körében, de az én időmben, mikor ment pl. a "Dragon Ball Z, Pokémon, vagy az eredeti Cartoon Network, vagy a Jetix, ezt a mesét nem nézte volna senki, sőt még csak nem is emlékeznének rá, hogy volt egy ilyen gyagyi, eseménytelen, nulla sztorival és fantáziával rendelkező mese.
Remek, izgalmas film, ami egy elfeledett mitológiába vezet vissza minket. Egy dolgot viszont sajnálok, az pedig az, hogy nem ártott volna jobban elmélyíteni a karaktereket. A látványvilág nem rossz, de azért 2010-ben semmi extrát nem tudott nyújtani. A rendezés és a forgatókönyvírás lehetett volna alaposabb.
A szuperhősködés törvényi akadályaival már kellőképpen megismerkedtünk a Polgárháborúban pár éve, de nem ilyen környezetben. A sztoriban akadt némi fordulat is, bár azt már nagyjából a közepe táján lehetett sejteni. A szereplők aranyosak és hétköznapiak, de különösképpen nem ragadott meg egyikük sem. A zenék az én ízlésemnek borzasztók voltak. Nem magával a zenei stílussal volt a baj, hanem a koncepcióval, és annak elhelyezésével a filmben.
87 Harry Potter és a titkok kamrája (2002)