Zseniális film. Fordulatos, és tökéletesen építkezik a meglévő szereplőkkel és az életükkel. Végig fenntartotta a figyelmemet, és kikapcsolt. Peeta és Katniss nagy kedvenc azóta is.
Sajnos elég harmatgyengére sikerült ez a film. Pedig az alapvilág, amit feldolgoz, nagyon izgalmas kis utópisztikus világ. Túlságosan tini-romantikus-harcolós filmre vették a figurát, maradandó történeti pillanat így a nézőben nem igen ragad meg egy hétnél tovább.
Ahhoz képest, mennyire lehúzták rögtön a kritikák, nekem kifejezetten tetszett. Egyedül az erőltetett szerelmi szál az, ami nem igazán nyerte el a tetszésemet. A zenék és a látvány is isteni volt.
Klasszikus volt. Nem volt rossz film, de ezzel a valódi ufós dologgal pont a lényegét vesztette el a történet. Az eredeti rádiós blöff, a Világos harca, csak egy rádiós poén volt. Nem voltak valódi ufók. És ebben a filmben, ha már felhozták ezeket a lényeket, illet volna legalább valamit megtudni, hogy miért, miért most, mit akarnak stb...
A dínós filmek és mesék amúgy is a szívem csücskei, de ez a film a legjobb természetesen. Egy igazi generációs film, amit legalább egyszer szerintem mindenki látott. Sajnálom, hogy mostanság ezt is feldolgozgatják, mert így szerintem rontják a régi film eredetiségét és humorát, de ez van. Mostanság mindent 80-szor feldolgoznak, és a nosztalgia faktoron élősködnek a stúdiók. Ennek a filmnek zseniális szereplőgárdája volt, és igazán maradandót alkottak.
Imádom. Megalapozott egy csodaszép trilógiát ez a kis filmecske 2010-ben. Már akkor levett a lábamról ez az esetlen, de egyben eszes kis fiúcska, Hablaty. Fogatlannal nagyon jó páros a mesében. Humoros és egyben komoly is olykor, amikor a szükség úgy kívánja. Elgondolkodtat, és nem csupán kikapcsolja a nézőt.
Nagyon aranyos és kedves mese. Romantikus vígjátéknak is felfogható. Aladin és Jázmin történetét már számtalanszor feldolgozták, de szerintem ez a Disney-s változat eddig a legjobb. Kár újra és újra feldolgozni. Robin Williams mint Jini pedig zseniális, és a magyar szinkron is szuper.
Szeretem az ilyen hasonló világvégés, zombiszerű horrorfilmeket, de ez valahogy nem jött át számomra sajnos. Végig unatkoztam, na jó, egy-két jelenettől eltekintve. A színészgárda jó, de ez sajnos kevés ebben az esetben.
Hű, nem semmi thiller. Fordulatos és akciódús, és közben tökéletesen szórakoztat is. Megfelelően működő háttértörténetet hoztak létre. Nagyon tetszett. Az év thrillere volt talán. A vége pedig egyszerűen kitalálhatatlan volt.
Ennél rosszabb filmet se láttam még eddigi életem során. Pedig hogy beharangozták, emlékszem. Az alapötlet még nem is lett volna rossz, de a kivitelezés. Konkrétan unalmas volt. Felvilágosító órán elrettentésnek se lenne elég ijesztő:D
Egy éve ezt a filmet várom, és nem csalódtam. Imádtam minden percét háromezerszeresen:). Végigizgultam a hősökkel az egész filmet. Esküszöm, mintha focimeccsen lettem volna. És a moziban körbenézve nem én voltam az egyetlen. 10 éve velem voltak ezek a szuperhősök, és, ha úgy vesszük, velük együtt nőttünk fel. Így a kedvenc hősöm halála a végén nagyon megrázott, de még így is pozitív végkicsengése volt a filmnek. Imádom, amikor Tony narrációjával megy egy-egy jelenet. És, hogy ő nyitotta a 10 éves ciklust, és ő is zárta azzal a tipikus mondatával, abba még a lábam is beleremeg. Tegnap és ma is megnéztem, és holnap is meg fogom, mert egyik ismerősömmel megyek. De egészen biztos, hogy még jó p... több»
A Marvel univerzumból Pókember az egyik kedvencem, és nagyon nagyon örülök, hogy ezt a filmet ilyen jól összehozták. Vicces, tipikus pókember humor, és ezt eddig egyik korábbi filmnek sem sikerült vászonra varázsolnia. Tom Holland pedig tökéletes Pókember. Alig várom a folytatást is nyáron.
Rendkívül ledöbbentő és sokkoló film. Szinte teljesen átérezzük a katasztrófát a film hangulata és a kamerakezelés miatt. Tom Holland miatt néztem meg elsősorban ezt a filmet, és nem bántam meg. Zseniális színészpalánta volt már akkor is.
Az egyik legjobb magyar mese szerintem. Utánozhatatlan, hamisíthatatlan humor, gyönyörű és egyben vicces dalbetétek egyvelege. Klasszikus és megunhatatlan. Mindenképpen érdemes megnéznie, aki még nem látta, mert nem tudja, miből maradt ki ezidáig.
A látvány tény, hogy gyönyörű, de tartalomban nem körözi le pl. a Pocahontas-t. Nagyjából ugyanaz a történet, max. annyi a változtatás, hogy itt már vannak álcázási, beolvadást elősegítő avatar testek és tankok, robotok. De ez nem feltétlenül előny, max. Imax-ben.
Egyszernézős. Ritkagyenge folytatás lett sajnos. Ettől függetlenül, aki az első részt szerette, az valószínűleg ezt is fogja. Chris Evans és Jessica Alba játéka miatt egyszer mindenképpen érdemes megnézni.
A könyveket imádom, de ez a film sajnos majdhogynem nézhetetlenre sikerült. Annyi mindent megváltoztattak. És fel nem foghatom, miért kell mindenbe beleerőszakolni egy szerelmi szálat, még, ha a könyvben benne se volt. A színészi játék is harmatgyenge sajnos, akárcsak az animáció.
Nem lett rossz ez a folytatás se, de az első és a második rész mérföldekkel jobb volt. Az számomra megbocsáthatatlan, hogy Raichel Weiss-t csak úgy lecserélték. Ő adta a filmekbe a szívet. A látvány a többi filmhez képest gyenge volt, és a humor is elég erőltetett volt sokszor. A nosztalgia faktor miatt viszont érdemes megnézni.
Nagyon izgalmas, történelemmel tűzdelt fantasy. A múmia filmeket is imádom, így ez is levett a lábamról. Dwayne Johnson tökéletes volt a főszerepre. Izgalmas, fordulatokban gazdag és érzelmes.
Nagyon imádom. Kicsit olyan, mint egy Indiana Jones film női főszereplővel. Angelina Jolie nagyon jól elviszi a hátán az egész filmet. Sokkal jobb vele, mint a tavalyi filmben. Az gyalázatosan gyenge volt sajnos, pedig sokat vártam tőle. A zene és a környezet, a látvány is mind-mind gyönyörű és izgalmas ebben a filmben.
71 Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész (2014)