Értékelések (1690)

69 Nemterhes  (2020)

2022. 02. 15.
Őszintén semmit nem tudtam a filmről ezelőtt, azért döntöttem úgy, hogy megnézem, mert csak másfél órám volt szabad. Először is, szerintem egyértelmű, ki volt a célközönség, mert az egész film elég erősen a képünkbe tolja, pont úgy, ahogy az üzenetet, amit át szeretne adni. Ami lényegét tekintve egy elég komoly téma, viszont a film elég könnyedén kezeli, ami egyrészt pozitívum is lehet, de azért nyilván van, akinek ez nem férhet bele, viszont a korosztály számára, akinek szánták, így sokkal befogadhatóbb az egész. Ezenkívül a humora is egész rendben van a maga módján. Összességében bánni nem bánom, hogy megnéztem, de egyértelmű, hogy nem nekem lett szánva ez a film.
2022. 02. 14.
2022. 02. 13.
Kíváncsi voltam, hogy egy, a Marvel és a DC univerzumán kívül élő szuperhős története megállhatja-e a helyét egyedül, ezért néztem meg ezt a filmet. Hát nem vagyok benne biztos. Alapból egy végeláthatatlanul hosszú stáblistával indítunk, ami már nem jól indított, majd ezt követően az egész film sablonos, és unalmas története van, ízléstelen vágása, és borzalmas a CGI, itt az utóbbinál a köpenyét külön kiemelném, az már szinte bántotta a szemem. Pozitívumként ki tudnám emelni, hogy egyébként a karakterek kinézete és a popkulturális utalások tetszettek. Összességében max. a nagy képregényrajongóknak tudnám ajánlani, de szerintem még akár nekik is egy kihagyható darab.
2022. 02. 13.
Rengeteg helyen láttam már a filmet, ezért döntöttem úgy vegül, hogy megnézem, és jól döntöttem. A történet az 1970-es években játszódik és ezt remekül ki is tudja használni. Például az Earth, Wind & Fire rész szerintem sokat adott hozzá, még ha nem is volt egy hosszú jelenet. Néhol értelmes poénok, néhol pedig igazi alpári viccek, mindenesetre nekem nagyon tetszett. Egy hosszú nap után a munkában remekül kikapcsol, nem lesz egy felejthető darab, de szerintem egyszer mindenképpen érdemes a megtekintésre.

77 Himnusz  (2011)

2022. 02. 12.
A Netflix saját gyártású antológiasorozatának 1. évadának a nyitódarabja már a szemünk elé tárja, hogy ez a sorozat bizony nem a vidám kikapcsolódás tárgyát fogja képezni. Ez a rész azt a történetet meséli el, hogy egy magas rangú személy milyen döntést hoz egy igen megosztó kérdésben a társadalmi és belső nyomás hatására. Mindezt persze igen nyomasztó képsorok kíséretében tárják a nézők elé. Számomra ez a sorozat telitalálat volt, és az első résznél már éreztem, hogy ez bizony nem egy hétköznapi sorozat lesz.
2022. 02. 12.
Egy videójáték-adaptáció, ami egy igazi klasszikussá nőtte ki magát, ami azért valljuk be, nem sok ebbe a kategóriába sorolható filmről mondható el. Már az első pillanattól egyedi a film, hogy nem próbál valami teljesen hétköznapi jelenettel indítani, helyette egyből belevágunk a Silent Hill nevezetű kisváros felvezetésébe. Már az odafelé vezető úton elkezdődik a hangulat alapozása arra az atmoszférára, ami a megérkezésnél fogad minket, és attól a pillanattól minden percben egyre nyomasztóbb, titokzatosabb és magávalragadóbb lesz. Főszereplőnkön keresztül megismerkedünk a kisváros lakóival, a megszámlálhatatlanul sok mutáns szörnnyel, mindegyiknek egyedi és hátborzongató kinézete van, és egy... több»
2022. 02. 12.
Igazi klasszikus DreamWorks-darab. Kisebb koromban nagy kedvenc volt, és így újranézve ugyanúgy tetszett. Gyönyörű animáció, szerethető karakterek és rengeteg klasszikusnak számító jelenet, például az űrlény előtti szintetizátoros rész. Remek humora van, ami kisebbek és nagyobbak számára is egyaránt megállja a helyét. B.O.B. egyértelműen a legemlékezetesebb figura a filmben, nyilvánvalóan rengeteget hozzáad az is, hogy Seth Rogen hangján szólalt meg. Összességében szerintem egyértelműen egy kihagyhatatlan darab, és akár többször is nézhető.

75 Bébi úr  (2017)

2022. 02. 12.
2022. 02. 12.

69 Vakáció  (2015)

2022. 02. 12.
2022. 02. 12.
Sosem olvastam Stephen King Setét Torony című regényét, ami ennek a filmnek az alapjául szolgált, de valószínűleg az jobban sikerült, mint a film adaptációja. Az alapsztorival nincs semmi probléma azt leszámítva, hogy unalmas. A filmből az jött le, mintha Kingnek ez a saját Gyűrűk urája lenne, de nekem nincs meg benne az a varázs, ami a Tolkien-művekben úgy magával ragadott. Voltak benne nagyon jó jelenetek, illetve szerintem McConaughey és Elba nagyon jól passzoltak az általuk eljátszott szerepükhöz, és nagyon jól is hozták a karakterüket, szóval rájuk panasz nem lehet. Összességében ez akár egy jó film is lehetett volna, de még valami plusz nem ártott volna, mert így sajnos egy elég felej... több»

73 Astro Boy  (2009)

2022. 02. 12.
Nekem annyira nem jött át ez a futurisztikus manga alapján készült animációs film. A professzor karaktere adott egy mélységet a történetnek, őt kedveltem. Ezt leszámítva nem sok pozitívumot tudnék kiemelni. Meg azt pl. nem értettem, hogy egy jelenetben miért volt szívverése a robotnak. Viszont biztosan volt, akinek tetszett, és meg is tudom érteni, de nekem egyszerűen unalmas volt az egész az első 20 perc után. Aki kedveli ezeket a robotos dolgokat, annak akár jó film is lehet, nekik tudom ajánlani, másnak nemigen.
2022. 02. 11.
Még anno, mikor kijött moziban, néztem, és úgy emlékeztem, hogy ez egy egész tűrhető film volt. De hát sajnos kopnak az emlékek. Nulla kreativitással hoztak egy tinihorrort, egy idétlen és semmi egyediséggel nem rendelkező gonosszal, akiről mellesleg semmit nem tudtunk meg. Legalább valami eredettörténetet kaphatott volna. Arról nem is beszélve, hogy a féltékenykedős téma teljesen ellehetetlenítette azt, hogy akár csak egy kicsit is komolyan lehessen venni a filmet. 10 éves kor alatt akár még szórakoztató darab is lehet.
2022. 02. 11.
2022. 02. 11.
Őszintén sokkal rosszabbra számítottam azon vélemények alapján, amiket eddig hallottam a filmről, persze közel sem Guillermo del Toro legerősebb filmje, de szerintem egyszer meg lehet nézni. Az a probléma vele, hogy túlságosan komolyan veszi magát, és próbál művészinek tűnni. Stickland karaktere, akit Michael Shennon remekül alakított, szerintem rengeteget adott hozzá a filmhez. Összességében: volt benne pár jó jelenet, így aki kedveli a rendezőt, annak érdemes lehet megnézni, de azért nem egy kihagyhatatlan darab.
2022. 02. 11.
A stop-motion filmek kedvelőjeként úgy éreztem, adok ennek az alkotásnak is egy esélyt, és jól tettem. Mint ahogy a cím is mondja, a film 3 történetet mutat be, aminek a középpontjában egy ház áll. Elég érdekes és elborult hangulata és egyedi képi világa van az egésznek. Személy szerint nekem a 2. történet tetszett a legjobban. Netflix-filmhez képest egy egészen jó darab. Összességében: ez egyértelműen nem a fiatalabb korosztálynak szánt alkotás, és rajtuk kívül is inkább azoknak ajánlom, akik egy komolyabb hangvételű filmre kíváncsiak.
2022. 02. 09.
Nem igazán értettem ezeket a negatív véleményeket a filmmel kapcsolatban. Engem érdekelt a történet, és úgy döntöttem, megnézem, és szerintem teljesen rendben volt, semmivel nem hozott kevesebbet annál, amit vártam tőle. M. Night Shyamalan egyébként is az egyik kedvenc rendezőm, bár nekem ebben a filmjében nem igazán jött át az a hangulat, amit a többi tartalmaz. Vizuálisan teljesen rendben volt, kicsit kiszámítható a történet, de egyszer mindenképpen jó volt megnézni szerintem. Összességében, valószínű nem lesz egy klasszikus darab, de a műfaj kedvelőinek érdemes lehet megnézni.
Wallace és Gromit kalandjai a valaha volt egyik legjobb stop-motion filmek. Sokak gyerekkorának meghatározó darabjai lehetnek, ahogy nekem is. Felejthetetlen képsorok, remek hangeffektek. A történet egyszerű és aranyos. Annyi negatívumot tudnék kiemelni (ami igazából nem is maga a film hibája, így az értékelésnél figyelembe sem vettem), hogy kötelezően eredeti szinkronnal ajánlott nézni, ugyanis a magyar szinkron nem lett éppen a legjobb. Korához képest szerintem ma is tökéletesen szórakoztató darab. Szerintem egy igazi klasszikus, ezért kihagyhatatlan darabnak tartom.
2022. 02. 07.
Sosem értettem ezt a hatalmas imádatot ez iránt a csapat iránt, ezért biztos voltam benne, hogy meg kell néznem ezt a filmet, hogy segítsen a megértésben. Hát nem így lett, alapból fel voltam készülve, hogy meredek sztori lesz, és azt mondom, hogy azzal, hogy hihetetlen sablonos volt, még olyan nagyon nagy probléma nem is volt (persze azért jónak semmiképpen sem nevezném még így sem). Ezen kívül minden más is siralmas volt, például rossz volt ránézni a főszereplőkre, vagy pl. az idegtépő párbeszédek. Összességében: jelen pillanatban azon kívül, hogy látszik rajta a törekvés, semmi pozitívat nem tudnék kiemelni, így 2 csillagot érdemel tőlem.