Az indonézek is izzadnak? Az általam látott filmek 90%-át (sajnos) az észak-amerikai filmek teszik ki, ezért kíváncsian kattintottam az indonéz alkotásra. A történet leginkább a német bűnügyi filmekre emlékeztet, lassú tempójú, kevés akcióval. Ködös, párás trópusi hangulat és egy fiús főhősnő jelenléte visz némi változatosságot a történetbe. A német „stílus” kedvelőinek valószínűleg tetszeni fog. Egyszer nézhető.
Elysium, lehetséges jövő? A történet talán egy lehetséges disztópikus jövőt mutat meg. A föld pusztulásáért felelős gazdag elit egy luxusűrállomásra menekül a gyáraik, kapzsiságuk, hatalomvágyuk miatt tönkretett bolygóról. A hátrahagyott szegényeknek csak a kopár föld marad. Bár a film nem tárgyalja a klímaváltozást, ez a probléma egyre sürgetőbbé válik, miközben a fő felelősök tovább pusztítják a bolygót.
Nevezzen csak gonosznak... – mondta az Ördög „Nevezzen csak gonosznak, de pechjére én csak egy szükséges rossz vagyok” – mondta az Ördög. Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e erről a filmről valamit, mivel a történet magáért beszél, semmilyen mélyebb elemzést nem igényel, a néző arcába mondja a szörnyű igazságot. A Lord of War szerepel az általam valaha látott legjobb filmek tízes listáján. A film 2005-ös bemutatása óta nem sok minden változott, a bolygó legnagyobb fegyverkereskedői: USA, EU, Kína, Oroszország stb. továbbra is szállítják a fegyvereket az éppen aktuális háborúkhoz, vérontásokhoz. A céljuk a véres profit és a minél jobban elhúzódó lokális háborúk. A fegyvergyártás és a háborúk támogatása az emberi faj egyik nagy szégyene.
Mindörökké? Na nem. Az első rész úgy él az emlékezetemben, mint egy remek akciófilm, jó poénok, napsütötte Miami, Will Smith luxusautóval száguldozik, mint egy afro James Bond, fegyvert pufogtat, hű társával, Martin Lawrence-szel az oldalán. A második rész még hozott valamit az első rész hangulatából. Tizenhét év után megérkezett a harmadik rész, a jobb napokat is látott két színész újra összeállt. A rendező, amit lehetett, az előző filmekből próbált átemelni. Az eredmény egy fakó, az előző részeket ügyetlenül másolni próbáló, majd kétórás történet lett, 90 perc is bőven elég lett volna.
Három kívánság Ki ne hallott volna, a palackba zárt szellemekről, a dzsinnekről? Az arab mesevilág állandó szereplői, lehetnek jók vagy rosszak, egy a közös bennük, kívánságokat teljesítenek. A kívánságok nagyrésze gyarló, mint maga az ember, örök fiatalság, örök boldogság, gazdagság, hatalom stb. A kívánságot kérő emberek többsége saját kívánsága áldozatává válik. Azonban ez a szellem emberi érzésekkel is rendelkezik, ez kellően bonyolítja a látványos, egyedi hangulatú történet tanmese jellegét.
Mese habbal Bugyuta Pixar animációs filmet még nem láttam, mindegyikbe sikerült valamilyen mondanivalót is becsempészni a készítőknek. A Lightyear sem kivétel, a Toy Storyból ismerős űrjátékfigura kalandja minden korosztály számára szórakoztató lehet. Humor, dráma, mindenből egy csipetnyivel.
Nem minden MI rossz? Az előzetesek alapján egy agyatlan CGI akciófilmre számítottam, ezért vonakodva néztem meg. Azonban meglepetésemre, JLo karaktere és az MI jól működik a filmben. A történet valójában kétszemélyes, a játékidő jelentős részét kettejük párbeszéde tölti ki, felfogható egyfajta párkapcsolati civódásnak is. Az ember és az MI között bensőséges viszony alakul ki, ez kiemeli az Atlast a tucatfilmek közül.
Elveszve a történetben... A Lost volt az első, sokszereplős, túlélős, flashback jeleneteket tartalmazó sorozat, ezért nagy népszerűségre tett szert.
Sci-fi, misztikum, akció és egyéb elemeket keverve érdekes egyveleget alkot, egyes részein úgy érezni, mintha az írók abban a pillanatban, kapkodva találták volna ki, más részek viszont tökéletesen illeszkednek a szerteágazó történetbe. A helyenként túlbonyolított és nehezen követhető sorozat, ma is szórakoztató. Amikor készült, még nem létezett Netflix, sem más streamingszolgáltató.
A szellemirtók visszatértek Az örökség sem volt rossz, de szerintem A borzongás birodalma a méltó utódja az 1984-ben és 1989-ben bemutatott első két résznek. Az eredeti szereplőgárda visszahozása jó ötlenek bizonyult, nem hátráltatják, hanem kibővítik a cselekményt. A történet gördülékeny, minden a helyén van, jók a dialógusok, humor és dráma megfelelő arányban. Végig szórakoztató, hozza az első két rész hangulatát.
Rabok vagyunk, vagy szabadok? Milyen világ lenne az, ahol nincsenek háborúk, faji ellentétek, megosztottság? Utópia. Ha jönne egy idegen faj, aki békét teremt erőszakos módon, az utópiából máris disztópia lenne. A filmről nekem a Cloverfield Lane 10 jutott eszembe, hasonló nyomasztó képi megoldásokkal, kevés CGI-jal, inkább hangokkal és fényhatásokkal éri el a kívánt hatást. Kapitalizmusban él jelenleg az emberi faj többsége, ahol mindent és mindenkit beáraznak, állandó fogyasztásra ösztönöznek. A háttérben a szálakat (mint az idegenek) a globális nagyvállalatok mozgatják. Kapitalizmusban az ember az, amije van. Minden és mindenki eldobható, pótolható. Rabok vagyunk, vagy szabadok?
A hírnév sokféle oldala Nem tudom, miért pontozták le ennyire ezt a filmet, valószínűleg a TikTok generáció számára a történet nem tűnik izgalmasnak, talán mert patakokban folyó vér és repülő szuperhősök nincsenek benne. A főhőse egy átlagember, aki akarata ellenére híres lesz, és ügyetlenül próbál valamit kezdeni a hirtelen jött népszerűséggel. De mi történik akkor, ha valaki híresből hírhedtté válik?
Érdekes alaptörténet, fanyar humor. Nicolas Cage játéka a bőven nézhető kategóriába sorolja a filmet.
33 Határtalan köd (2024)
Az általam látott filmek 90%-át (sajnos) az észak-amerikai filmek teszik ki, ezért kíváncsian kattintottam az indonéz alkotásra. A történet leginkább a német bűnügyi filmekre emlékeztet, lassú tempójú, kevés akcióval. Ködös, párás trópusi hangulat és egy fiús főhősnő jelenléte visz némi változatosságot a történetbe. A német „stílus” kedvelőinek valószínűleg tetszeni fog. Egyszer nézhető.