10/5 Gyengére sikerült film elég elkapkodott befejezéssel, de nem olyan borzasztó, mint a trailer alapján vártam. Ami azt illeti, tök jól szórakoztam rajta.
Idén egy rakás ennél sokkal rosszabb film került moziba, vagy kapott jóval nagyobb hype-ot. Nem volt ezzel a filmmel nagyobb probléma, mint bármelyik közepes plázahorrorral.
10/9 Általában jó filmekről nem szeretek hosszan írni, mert csak azt tudnám fejtegetni, hogy mennyire jó. Itt is ez a helyzet.
Kegyetlen jól megírt sztori, bravúros történetvezetés, emlékezetes karakterek, és végre egy valóban karizmatikus protagonista.
Vitt magával a sztori, többször izgultam, mint az elmúlt hetekben bármin. A baljós minimalista zene is szépen kísérte a filmet, és dobott rá egy plusz hangulatot.
Egyedüli hibaként a túl hosszú játékidőt tudom felhozni, jól állt volna belőle 15-20 perc lefaragás. Ezenkívül sajnálom, hogy netflixes, mert most a következő nagy csalódásig (~holnapig) nem leszek képes olyan infernális gyűlöletet érezni irántuk, mint eddig.
10/6 Elviselhetetlen szinteket öltött a „mégis mit nézzek ma?!” agyalással és a keresgéléssel töltött órák száma, ezért elővettem azt a James Wan stílusát megidéző könnyed munka utáni elalvós komforthorrort, amit a lehető legkevesebbszer láttam.
Azt kell mondjam, sokkal rosszabbra emlékeztem. Vagy én lettem sokkal ostobább 5 év alatt a sok B filmtől, ez is benne van a pakliban. Mindenesetre meglepően félelmetes és kellemes néznivaló, bár érthető, hogy nem ment akkorát, mint a második rész. Elég lassan indul, sok ijesztő jelenetet „lelőnek” (tehát csak beszívatják a horror klisére számító nézőt, majd mégsem történik semmi), és ez eléggé megtöri a film ritmusát.
Itt van az objektív, vitathatatlanul... több»
10/6 Az a fajta cső kreténség, amit nagyon jólesik megnézni egy fárasztó nap után. Szórakoztató, de fájóan közhelyes és ostoba B film. Olyan, mint A kaptár, Underworld, Penge-széria vagy a Csatahajó, Pacific Rim, A Nagy Fal. Sokat nem okosodtam tőle, de valakinek ezt is meg kell néznie.
10/6 Nagyon ciki, de annyira nem tudtam mit nézni, hogy ősi ellenségem, Tehetségtelenamalan munkájára esett a választásom.
Az elviselhetetlenül cringe rappelős jelenetek miatt mínusz 1 pont, de amúgy azt kell mondjam, hogy elég derék kis horror. Múltkor azt írtam, hogy 20 éve nem rendezett jó filmet ez a bohóc, de kifejeltettem a repertoárból ezt a filmet. Valóban elég ütős, a lassabb építkezés után megkérdezik a valódi hátborzongatás.
Hiányzik a békebeli idők found footage horrorok tarolása... Akkortájt kaptam rá igazán a horrorra.
10/7 Szépen felvett, de történetileg elég keszekusza film, sokszor nem egyértelmű, hogy mi történik pontosan.
Viszont az egyiptomi nyaralás után egy hónappal nagyon érdekes volt visszarepíteni magunkat a nyomorba. Ezért nagyrészt nem is a sztori miatt tetszett, hanem az egyiptomi hangulat miatt. Még jobban megerősödött bennem, mennyire hálás vagyok Magyarországért és, hogy Európába születtem. Egyiptom államformája a korrupció és a pusztulat. Sokszor elkeserítő volt nézni emiatt, nem hiszem, hogy sokat túloz a film.
10/6 Sajnos a film felétől úgy 20-30 percet szunyókáltam, de az így is világos, hogy Cobra nagyon kemény csávó, a gonoszok pedig nagyon gonoszak.
Korához képest amúgy meglepően erőszakos és agresszív, a gyors vágások pedig nagyon jól mutatnak.
10/3 Az első horrorok között volt, amit láttam. Az akkori nyomógombos Nokia 6120C telefonomra konvertáltam .3gp kiterjesztésben, 320x240-es felbontásban. Szétf*stam rajta az agyamat.
Most megnézve valami szürreálisan pocsék az egész, minden szempontból hitvány. Kicsit sem erőltették meg magukat a készítők. Viszont a 2000-es évek minden archéját magában hordozza, és nagyon feldobta ezzel a hangulatomat. A játék felbontása és kinézete is óriási nosztalgia. Időnként áldozni kell a 2002–2006 időszak oltárán.
10/8 Végtelenül tisztelem Stallonét, és ahogy selfmade felküzdötte magát kultfigura pozícióba.
Pöpecül elkészített dokumentumfilm lett nagyon jól vágva, és sok érdekes jelenettel. Azt viszont a legtöbb életrajzi film esetében hiányolom, hogy az alanya kevésbé napfényes oldalát is bemutassa. Ugyanolyan gyarló emberekért rajongunk, amilyenek mi is vagyunk, ugyanolyan hibákkal és erkölcstelenségekkel, amiket mi is elkövetünk, de náluk ki van ez hagyva a narratívából, és ezzel még jobban félisteni státuszba emelkednek. Keletkezik egy még nagyobb szakadék köztük és az átlagember között azzal, hogy a kevésbé büszkélkednivaló dolgok rendszerint kimaradnak az életrajzokból.
10/6 Szinte sokkoló meglepetés, de Shyamalan rendezett egy épkézláb filmet! 20 éve, A falu óta nem volt erre példa. Ettől még persze a ahyamalani formula, azaz a kiemelkedő trailer utáni gyenge végeredmény és az óriási alapötlet kontár tönkretevése megmaradt, de nem olyan fájdalmasan idegesítő módon, mint az elmúlt években.
Nézhető, érdekes, helyenként mérsékelten izgalmas péntek esti néznivaló volt ez. Kicsit sok a csavarból, illetve sok életszerűtlen hülyeség is történik, de ezek jórészt minden filmben előforduló dolgok. (Hipergyors átöltözések, hülye az egész rendőrség, minden eszköz azonnal működik elsőre, néha túl okos de néha túl hülye szereplők...).
Azt mondom, ha minden filmje ilyen lenne... több»
10/6 Kár érte!
A film kétharmadáig a kimért tempó ellenére is nagyon jól működik a feszültség, nagyon izgalmas az alaphelyzet. Jók a hangok, szépen van felvéve, remek a hangulat, érdekesek a karakterek.
A végeredmény viszont egy ellaposított, nehezen befogadható massza. Mintha egy egész pályán szépen átvezetett labda, ügyes cselezgetés után várnád a gólt, de kapura rúgásnál a kapu fölé a közönségbe lőné a játékos. (Vagy nemtom, nem nézek focit).
Az első ~óra miatt nézhető film, addig minden stimmel nálam, de a végeredményt tekintve nem hiszem, hogy tovább ajánlanám.
10/7 Spoiler nélkül nehéz bármit mondani róla, de megterhelő volt nézni (főleg a születésnapomon).
A jobb thrillerek közé tartozik, de a rendezés ügyetlen ahhoz, hogy kiemelkedő legyen. Túl hosszú, túl sokat időzik apróságokon, nem igazán tud kellő feszültséget teremteni. A casting véleményem szerint borzalmas, nehéz a karakterekkel szimpatizálni vagy azonosulni, de ez lehet, hogy csak nálam van így. A hangok és a vágások viszont nagyon profik, illetve 1-2 poénon hangosan felnevettem, ezek baromi jó feszültségoldó pillanatok voltak. Olyanok, amikor kínjában a helyzet abszurditásán nevet a néző.
6-7 pont között vacilláltam sokáig, egyik pontszámot sem érdemli meg igazán. Nem szeretek fél pontot ad... több»
10/6 Ritkán mondom ezt, de ennek a filmnek nagyon kellene egy reboot. Az alapötlet óriási, a filmben látható néhány frenetikusan óriási poén, totál jó alapanyag lenne, többször is láttam. Viszont a poénok nagy része így is kritikán aluli, a CGI közel nézhetetlen, és mindig az az érzésem van közben, hogy sokkal, de sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Egy jó rendező és pár őrült színész az évszázad vígjátékát tudta volna belőle összehozni. Akkora az ötlet, hogy még sorozatban is simán nézném (ezt is ritkán mondom). A pár jó poénért és az ötletért nagyon jó, hogy ez a film elkészült, de amikor dokumentumfilmként vagy korrajzként hivatkoznak rá, az már kicsit sok.
10/7 – Kellemes meglepetés Micsoda nem várt meglepetés!
Semmit nem tudtam róla, csak egy címet és a jó IMDb-értékelést. Mikor megláttam, hogy a 2020-as Caveat rendezője készítette, kicsit elkedvetlenedtem, de mindenhol dicsérték. És okkal, haver! Szétparáztam magam, pedig ritkán érint meg bármi. A forgatókönyv és a megvalósítás brutál kreatív. Mindig élmény ilyen jó indie horrort találni, James Wan is ebből nőtte ki magát.
Helyenként érezhető, hogy még viszonylag amatőr a rendező, a büdzsé sem teszi lehetővé, hogy a vártnál jobban elszabaduljon a csetepaté, de mindezzel együtt 2024 egyik top horrorja. Én nagyon élveztem.
10/8 Mi volt ez az elborult finálé, azt a mindenit?!
Fede Alvarezben meg nem csalódtam, maradjon is így.
Minden van benne, ami egy Alien-mozihoz kell. Nyomasztó atmoszféra, érdekes kütyük, szörnyek, izgi szereplők, android. Jól sikerült, de azon gondolkodom, hogy mi hiányzik, mégis mitől lehetett volna jobb. Mi a különbség e között és a 10/21 atomkirály második rész között? James Cameron odaszögezett a rissz-rossz tévém elé egy több évtizedes filmmel, ezen meg végül is elvoltam, izgulgattam az egyik legcsúcsabb vetítőteremben. De nem jövök rá, mi adja ki a kettő közti ekkora különbséget.
Mindenesetre a Romulus is erős epizód lett, várom a következőt.
10/6 Összevont szemöldökkel néztem egy darabig, majd a film felénél rájöttem, hogy én ezt már láttam... Nevetgéltem is magamban. Korábban sajnos életforma szerint szívtam, még az emléke is kiesett...
...Aztán az imént rájöttem, hogy nem, nem erről van szó. Ugyanez a rendező leforgatta PONTOSAN UGYANEZT még egyszer, Malum címen. Megcsinálta a saját filmje rebootját, gyakorlatilag ugyanazt még egyszer (??), 7 évvel később, azzal kevertem. Nem tudnék még egy példát mondani ilyen rendezői húzásra. Egyébként rég f*stam ennyire, emiatt tetszett. Alacsony költségvetése ellenére nagyon para lett, viszont egy idő után már inkább csak idegesítő/frusztráló. Mi a tökömért nem megy ki az épületből már a film ... több»
10/7 Nem ez volt a legvidámabb film, amit életemben láttam, de abszolút megérte megnézni. Óriási alapötlet, brutál érdekes és letargikus sztorivezetéssel. Alapvetően nem rajongok a sorozatokért, de ezt a témát megnézném bővebben kifejtve is, mondjuk 8 részben. Talán a regényt is elolvasom egyszer.
53 aMItől félsz (2024)
Gyengére sikerült film elég elkapkodott befejezéssel, de nem olyan borzasztó, mint a trailer alapján vártam. Ami azt illeti, tök jól szórakoztam rajta. Idén egy rakás ennél sokkal rosszabb film került moziba, vagy kapott jóval nagyobb hype-ot. Nem volt ezzel a filmmel nagyobb probléma, mint bármelyik közepes plázahorrorral.