Zombik az USA-ban új koncepcióban Nem játszottam a játékkal, majd esetleg, ha megjelenik a 3. része is. Mindenesetre a sorozat első évada üdítőnek hatott a Disney+ előfizetés lemondása után, és pont emiatt érdemes fenntartásokkal olvasni a véleményem, ugyanis a sok gagyi tömegsorozat után úgy gondolom, hogy ez igenis bírt újat mutatni. Sajnos a woke már szerves részévé vált a streaming platformoknak, így ebben a sorozatban is többször beletekertem, hogy átugorjam a felesleges részeket (mert valljuk be, ezzel semmilyen hozzáadott értéket – még művészit sem! – képviselnek ezek a jelenetek, de még történet szempontból sem).
Azonban volt egy teljes rész, amiben szerintem abszolút jól sikerült beleültetni ezt az "anomáliát" a so... több»
Most már tudom, miért szeretik annyira Visszaemlékezve, amikor először a köztudatba került ez a rajzfilmsorozat, a zenéje volt az első, ami megfogott benne. Habár 2012-ben már gimisként inkább a videójátékok világa foglalkoztatott jobban, húgommal gyakran néztük közösen a tV-t iskola után, már ha éppen nem volt zeneiskola vagy úszóedzés. Személy szerint engem a sorozat gördülékeny animációja fogott meg akkoriban, majd ahogy bontakozott ki a történet és a színes, rejtélyekben gazdag világa valahogy mindig ugyanazokat a részeket ismételték, így elég hamar azok közé a rajzfilmek közé került, amit csak azért kapcsoltunk el, mert már láttuk az adott részt.
Nem igazán tudom megmagyarázni a miértjét, de eszembe jutott az előző héten a z... több»
Ez nagyon betalált Az egy dolog hogy felülmúlta minden elképzelésem, de ennyire pozitív benyomást nem is tudom hogy tett-e rám animációs film valaha. Kezdeném azzal, hogy maga az animációs környezet milyen magas színvonalat képvisel, a fények, a karakter mozgás, a gesztikuláció és hogy ez mind tökéletes összhangban legyen számomra csak azt bizonyítja, hogy a készítők mennyire odaadóan foglalkoztak a történet megvalósításával. Kifogástalan és zseniális.
Sokszor vagyok abban a tudatban hogy az elmúlt évekből alig akadt egy-két film, ami egyedi módon tudott volna élményt adni, talán csak más területeken kell keresgélni a mesterművek után, ki-ki lépve az élőszereplős művek sorából.
Személy szerint pont ezt kereste... több»
82 The Last of Us - 1. évad (2023)
Nem játszottam a játékkal, majd esetleg, ha megjelenik a 3. része is. Mindenesetre a sorozat első évada üdítőnek hatott a Disney+ előfizetés lemondása után, és pont emiatt érdemes fenntartásokkal olvasni a véleményem, ugyanis a sok gagyi tömegsorozat után úgy gondolom, hogy ez igenis bírt újat mutatni. Sajnos a woke már szerves részévé vált a streaming platformoknak, így ebben a sorozatban is többször beletekertem, hogy átugorjam a felesleges részeket (mert valljuk be, ezzel semmilyen hozzáadott értéket – még művészit sem! – képviselnek ezek a jelenetek, de még történet szempontból sem). Azonban volt egy teljes rész, amiben szerintem abszolút jól sikerült beleültetni ezt az "anomáliát" a so... több»