Még mindig jó Az összes azonos című film közül ez a leg. Igaz, hogy 2010 előtt ez volt a nívó a műfajban, de mai szemmel nézve is szórakoztat a gyenge szinkron ellenére. A főszereplők zseniálisak (Matthew McConaughey és Penélope Cruz), a történelmi előzmény egyedi és remek, a nyugat-afrikai autentikus helyszínek telitalálat. A „járványos” szál miatt szerintem nem igazán illik bele a humorfaktor, de Steve Zahn inkább a vígjátékokból lehet ismerős, ezért ezt tudjuk be annak, hogy alapból mókás a karakter ábrázolása. Nem rossz akció-kaland, vígjátékkal fűszerezve, amit néha erőltetettnek tartok. Már rég láttam a filmet, és lehet, máskor is megnézem, csak a következő alkalommal az eredeti szinkront választom.... több»
Sokkal jobb film volt, mint az autóversenyzős romantikus verzió. Igazi multikulturális hősies küzdelem, ahol a víznek is nagyon fontos szerepe van. James Belushi alakítása zseniális.
Kevés csavar sok csapdával A főszereplő miatt néztem meg. Amikor először megláttam őt az Alvilági játékokban, amit azóta is minden évben megnézek, akkor eldőlt, hogy ezt a fickót még sok filmben fogjuk látni. Na, ez a sok film inkább az utóbbi pár évben jelent meg, ebből két Guy Ritchie-film, a másik az Oppenheimer volt, ami említésre méltó.
A megosztó sztoriban a rendező, M. Night Shyamalan is felbukkan majd egy rövid szerepre, csak a szokásos. Saleka Shyamalan nagyobbat alakít, egy énekesnőt (Lady Raven), akinek a koncertjén vesz részt Josh Hartnett (Cooper Adam) a lányával. Ezt az eseményt akarják csapdának felhasználni a hatóságok, hogy elfogják a ,,Hentes" nevű sorozatgyilkost. Itt lesznek azért sötét foltok egy ... több»
Sikerült fullba tolni Egyedi sci-fi katasztrófafilmként indul, amit 30 perc után sikerült elkomolytalankodni, pedig akadnak benne érdekes dolgok, és a koncepció sem volna rossz. Próbál valamennyire tudományos lenni, de mégis ott van az a idegesítően sok b*romság.
4/10.
Nem robotnak való vidék Középszerű disztópikus sci-fi Antonio Banderasszal és enyhe Blade Runner hangulattal. Sok akciót, izgalmat ne várjunk, mondanivalóból több van. Nehéz értelmezni egyes jeleneteket, egyszer nézhető.
5/10.
A hét űrszamuráj 2. Sokkal nagyobb elvárásokkal kezdtem bele, de nem hozta a várt eredményeket. A cselekmény gyengén indul, szinte majdnem azonos A tűz gyermeke elejével. Ugyanazok a karakterábrázolások, nem odaillő kosztümök, ugyanaz a „űrhobbit” falu. Sofia Boutella itt is pucérkodik, csak most másik férfi partnerrel. Legalább valamivel több ideig láthatjuk, ennyi pozitívum van. Sokáig az első rész előzményeit taglalják, csak már egyre fárasztóbb módon, pedig ez a film kevesebb mint 3 órát vesz igénybe. Valamennyire megismerjük a főbb karakterek eredetét. Majd a feléhez közeledve kezdett tetszeni, amit látok, bár többet nem nyújt az első résznél. Itt már érződik az enyhe Star Wars hatás is a sok klisével, nem... több»
A hét űrszamuráj Nem értek pár dolgot, például azt, hogy úgy pontoznak le egy filmet, hogy még nem is látták. Tény, nem vagyok hozzászokva a 3 óránál hosszabb filmekhez, de megértem azt a nézőpontot, hogy a vágott 1. rész azért gyenge vagy rossz, mert rövid lett és gyors, összecsapott. Azonban mikor azzal jönnek, hogy ez a film azért rossz és nézhetetlen, mert túl hosszú, akkor könnyen hiteltelenné válhat az illető.
A cselekmény kezdetén még nehéz eldönteni, hogy mit nézünk valójában, mert gyakran vegyítik a történelmi és sci-fi elemeket. Az első 25 perc alatt találkozunk újdonságokkal is, ahol túl van tolva a meztelenség és az erőszak. Értem, hogy R-besorolás, de közel 3 és fél órában el lehetett volna ezek... több»
Sokkal jobb is lehetne A nagy sikerű HBO gyártású Csernobil-sorozat után elkészült az oroszok filmváltozata is. Nagyobb alkotást vártam, nem olyat, amelynek több mint a fele a szereplők magánéletéről szól, a katasztrófából már kevesebbet észlelünk, különösen annak előzményeiről. Majd a búváros akcióra próbálják kihegyezni a cselekményt a második felében, ami kissé zavaros volt. Legalább egy ilyen heroikus, megtörtént esemény feldolgozásába fektethettek volna valamivel többet, ha már a katasztrófa lényege kimaradt, saját nézőpont ide vagy oda. A sorozatban megkapjuk, ami itt nem volt meg.
A női főszereplő (Oksana Akinshina) ismerős lehet a Sputnik c. orosz sci-fiből, amiben szerintem ennél nagyobbat alkot. A történ... több»
Nagyon jó 2018-ban más filmekre ültem be, de amikor megláttam a sejtelmes előzetest, akkor már eldőlt, hogy egyszer meg fogom nézni. Clint Eastwood önmagában már nagy húzónév, de amilyen szereplőgárdát láttam rajta kívül, nem találtam szavakat, és jó értelemben. Bradley Cooper nagyot alakít benne. A sztori nem csupán egyedi, de igaz történetet dolgoz fel. Ilyen bűnügyi filmdrámát még nem láttál.
8/10.
Egy csodálatos barátság története Egy pápa tisztsége élethosszig tart, és nem volt jellemző, hogy egy pápa önként lemond, ezt XVI. Benedek (Anthony Hopkins) megtette.
Életem során két pápaválasztást láttam a tévében, ezeket az eseményeket nosztalgikus érzés volt látni most megfilmesítve, sokkal érdekesebb volt, mint amit az átlagembernek bemutatnak. Annyira hitelesnek tűnnek a filmben látottak, hogy könnyen hihetőnek és valóságosnak tűnhetnek.
A történet két fontos egyházi szereplő kapcsolatáról szól, az elején és a végén történnek meghatározó egyházi események is. Anthony Hopkins zseniálisan alakít a filmben, azóta is ha felmerül XVI. Benedek pápa neve valamilyen kontextusban, akkor egyből a színész arca jelenik meg előttem... több»
A leghuszárabb huszár Az utóbbi időben a magyar filmgyártás reneszánszát éli a történelmi filmeket illetően, vannak jók és kevésbé jók, de ezeknek a filmeknek a veszte többnyire a belpolitika miatt kialakult már-már divatirányzat szerű kényszeres lepontozás. Hiteles kritika kevés van róluk, a vélemények többnyire elfogultak, bár ez nem azt jelenti, hogy makulátlan lenne a film, sőt.
A nyitójelenet az osztrák–porosz örökösödési háborúval (hétéves háború) indít a sziléziai hadszíntéren. Hadik András huszártábornok (Trill Zsolt) neve onnan lehet ismerős, hogy Berlin gyors bevételével és megsarcolásával írta be magát a történelembe, leginkább róla és az említett történelmi eseményről szól a cselekmény. Az osztrák gya... több»
Alive után szabadon 1972. október 13.
Sokan emlékeznek erre a dátumra, még azok is, akik nem éltek akkor. A tragédia túlélői beírták magukat a világtörténelembe, pedig nem akartak belekerülni, ebben a formában semmiképp. Megfilmesítette a Netflix az uruguayi rögbicsapat és kísérőik történetét Pablo Vierci azonos című regényéből.
1-1 egész napot már igazi kihívás azokban a körülményekben lenni, ők 71 napot töltöttek ott, az Andok hegycsúcsai között. Nem volt elég a gép lezuhanása, 4000 méteres magasságban, oxigénszegény környezetben még a faggyal, sérülésekkel, hóviharokkal és lavinákkal kellett megküzdeniük az éhezés közepette. Nem egyszerű ezt képernyőre vinni, hogy minél hitelesebbnek tűnjön, ezért elképzelni... több»
Sokkoló háborús dráma Nehéz írni róla, mivel megtörtént eseményt dolgoz fel. A gyerekszínészek ügyesek, le a kalappal. Tudnak a dánok nagyon, kevés filmet tudok tőlük ebből a témából.
Nem a legélesebb A jövőben járunk, az északi sarkkörön, egy high-tech felszereltségű csillagvizsgálóban, ahol Augustine (George Clooney) remete életet él, aki inkább néz ki hajléktalannak, mintsem tudósnak. Korábban többen voltak, de egy katasztrófa miatt távozott onnan mindenki. Ezzel párhuzamosan keres az űrben egy űrhajós csapat egy új, lakható bolygót. Van néhány visszaemlékezés, amolyan előzményfoszlány a főszereplő fiatalabb korából. Nem maradhatott ki a logikátlan lépések sorozata, na meg az olyan baromságok, mint pl. az étellel való játék, amikor világvége helyzet van. Látványosnak látványos, de maga a cselekmény lapos. A befejezés sem túl meggyőző, de látom benne a szándékot. Tetszett az apró csavar... több»
Jessica Alba az új J. Lo? Nekem mindig A tenger vadjai és a Sin City jut eszembe, ha felmerül Jessica Alba neve, és ezután is így lesz. Ugyanaz a szép, kislányos arc, mint aki semmit sem öregedett. Nem sok jót (semennyit) hallottam a filmről, de kíváncsi voltam a főszereplőre és a sztorira. A cím már létezik, többször is. Hasonló történeteket is láttunk.
Kategóriába nem tudom sorolni, de közelebb áll a legaljához. Kiszámítható a befejezés, és a csavarokat sem kell keresni. A főszereplő Jennifer Lopez nyomdokaiba lépett, de bízzunk benne, legközelebb ennél csak jobbal jön elő.
4/10.
93 A bolygó neve: Halál (1986)