Fogalmam sincs arról, hogy vannak-e előző életeink, és különösebben nem hiszek semmiféle "hókuszpókuszban". De hajlandó vagyok elgondolkozni bármin, ami szokatlan, megmagyarázhatatlan jelenség az életünkben. Ez a film is egy ilyen misztikus történet. Szerintem érdekes, izgalmas és megható, legalább egyszer érdemes megnézni.
Legelőször nagyon fiatalon láttam ezt a filmet. Akkor még nem filozofálgattam a témáján (talán nem is értettem), valahogy mégis nagy hatással volt rám. Elbűvölt. Később többször megnéztem, és mindig találtam benne valami "újat és ütőset". A 2002-es amerikai változat sem rossz, de én erre a Tarkovszkij-féle munkára szavazok. Nálam világbajnok.
Micsoda??? Vígjáték, zenés, családi??? Nehezen találok megfelelő, szalonképes szavakat. Kedves alkotó stáb, ez a film nagyon gáááz! Cukormázzal borított bóvli. Még ha szatíraként próbálom értelmezni, akkor is túl sok. Túl színes, túl hangos, túl agresszív, túl mű... Semmi nincs benne, ami természetes. Beteg az egész. Sajnálom, de ez a véleményem. :(
Nekem jobban tetszett, mint a korábbi 3 véleményezőnek. Kimondottan jó filmnek értékelem, persze elfogult vagyok, mert a két főszereplőt amúgy is nagyon kedvelem. Ez egy kedves, érzelmes történet apró izgalmakkal és egy kis humorral fűszerezve. A vége nem "happy end", de ettől lett számomra nagyon is hiteles: sokszor előfordul, hogy el kell engednünk dolgokat, embereket, terveket, álmokat, és örülni kell annak, hogy volt néhány nap, óra, pillanat, amikor azok gazdagabbá tették életünket.
Rendkívül szuggesztív erejű dráma. Fantasztikus zenés, táncos produkciókkal tarkítva nézhetjük a megrázó történetet, ahogy Joe "padlógázzal" rohan szó szerint mindhalálig. Haragudtam Joe-ra, de a végén mégis megríkatott.
Én is inkább kriminek nevezném. Olyan kriminek (akár Agatha Christie is írhatta volna), amiben némi furcsa humor is fellelhető. Nekem tetszett. Csajkovszkij B-moll zongoraversenyének felcsendülő taktusait pedig egyenesen telitalálatnak tartom.
Összességében átlagosnak ítélem a filmet, de be kell ismernem, örülök, hogy megnéztem. Végül is tetszett. Frappáns ötlet volt westernbe öltöztetni a fantasyt.
Megható lélektani dráma, talán kicsit kaland, de semmiképpen nem vígjáték. Szép, csendes, nyugodt tempójú film. Kicsit felzaklat, elszomorít, ugyanakkor az egekig emel...
Időnként újra megnézem. Nem remekmű, de jó történet jó színészek, jó poénok. Persze az évek múlásával változnak a hangsúlyok... Csak egy dolog van számomra, amit állandóan szeretni fogok: Bendegúz (Olvasztó Imre) zseniális figurája, és az a semmivel össze nem téveszthető jóízű kacagása, ami itt cseng a fülemben mindig, ha szó esik róla.
Első nekifutásra nem tudtam végignézni, nagyon idegesített. Aztán – mert kíváncsi voltam – megnéztem a végét is. Kár volt. Tényleg egy katyvasz. A fenti besorolás szerint is az: hogy a fenébe lehet egy film egyszerre "kaland, fantasy, horror, vígjáték, misztikus és családi"? Senkinek nem ajánlom ezt az értelmetlen, gusztustalan, elmebeteg filmet.
Ma már talán kicsit poros, kicsit kopott, a mai eszeveszett, rohanó életünkben talán lassú is. De szerintem egy film nem feltétlenül attól izgalmas, hogy percenként frászt kapsz a robbanásoktól, autós üldözésektől, lövöldözésektől, verekedésektől és a fröcsögő vértől. Ez egy szuper krimisorozat, ami gondolkodásra késztet és szórakoztat. Peter Falk nagyszerű alakításain túl számos hírességet is láthatunk egy-egy epizódszerepben. Én mindig szívesen nézek Columbot.
Szívesen csatlakozom a sorozatot méltatók sorába, mert igazán szórakoztató volt számomra minden epizód. Természetes, néha meghökkentően őszinte karakterek, érdekes történetek, egyszerű bölcsességek, sok humor. És a gyönyörű alaszkai táj! Azt hiszem, el tudnék lenni egy „Cicely”-hez hasonló városkában.
Az első évadot (8 részt) láttam. Igazán izgalmasnak, sőt lenyűgözőnek találtam. Tartalmában nem sok a mély filozófia, inkább bulvár, és mégis! Betalált! Susan Sarandon és Jessica Lange szenzációs alakításaikkal tökéletesen hozták elém Bette Davis és Joan Crawford viszálykodását. Önmagában is lekötött a sorozat, de még érdekesebbé tette egy felismerés: Sok-sok év után e nyolc epizód döbbentett rá, hogy talán azért hatott rám „Baby Jane” úgy, ahogy, mert Bette és Joan között a való életben is rettenetes indulatok dúltak. Ez a negatív kémia ott, akkor megfékezhetetlenül átütött a filmvásznon.
Tényleg egy fantasztikus lélektani horror a két zseniális színésznővel (ahogy itt lentebb egy hozzászóló írta). Jó film. Én mégis a „nézhetetlen” kategóriába soroltam, mert nekem rettenetes élmény volt. Sok-sok évvel ezelőtt láttam egy este a tv-ben, a konkrét eseménysort már csak nagy vonalakban tudnám elmesélni, de az érzésre tisztán emlékszem. Annyira kiborított, hogy nem mertem a kislámpát lekapcsolni éjszakára. Ilyet addig még soha és azóta sem tettem film hatására. Én biztosan nem fogom újra megnézni!
Ez a film számomra olyan, mint egy csésze zamatos kávé kortyolgatása hajnalban, vagy egy pohár hűvös limonádé a nyári forróságban. Feléleszt, felüdít. Kedves, vidám történet. Szinte minden szereplő szerethető, a kutyus igazán jópofa, a két kislány telitalálat, Eli Wallach pedig hab a tortán.
Itt egy véleményben negatív kritikaként olvasom, hogy hosszú és lassú. Elaludtak rajta. (?) Hmmm. Szerintem pont az az egyik erénye a filmnek, hogy nem kapkod, kivár, hagy időt átérezni a pillanatot... egy-egy arcrezdülés vagy kézmozdulat sokszor többet mond a kiejtett szónál... mindez Morricone csodálatos kísérőzenéjével. Én imádom.
78 Pilátus (2019)