A dokumentumfilm a Synanon szervezet felemelkedését és bukását tárja fel a tagok szemszögéből, akik megélték azt, a korai napoktól, az úttörő drogrehabilitációs programtól a későbbi süllyedésig, amit sokan szektának tartanak.
Ismerd meg egy hősnő születését Cassandra Webb (Dakota Johnson alakítja) személyében, aki mentősként valóban egy hétköznapi hős, és aki New York nyüzsgő utcáin igyekszik segíteni másokon. Számára a veszély és az életmentés rutinszerű, folyamatosan versenyt fut az idővel. Élete azonban váratlan fordulatot vesz, ami teljesen zavarba hozza. Hirtelen kérdések merülnek fel benne: vajon gyorsabb-e, mint a körülötte lévők? Vajon képes-e előre látni a jövőt? Egy rendkívüli képességekkel rendelkező szuperember üldözi? Miközben a világa káoszba süllyed, és az univerzum darabokra hullik, a szerencse rámosolyog, amikor karaktán és egyben mindenre elszánt lányokkal találkozik. Együtt vágnak neki a túlélésnek, miközben megfejtik a Cassandra újonnan felfedezett képességeit övező rejtélyeket. Ez a Marvel-eredettörténet rendkívüli látványvilágával és lenyűgöző színészgárdájával – többek között Dakota Johnson, Sydney Sweeney és Emma Roberts – ragadja magával a nézőket. Csatlakozz egy új kalandhoz, amely izgalmas utazást ígér az ismeretlenbe.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Carrie egy éles nyelvű újságíró, aki New York legolvasottabb lapjánál dolgozik, saját, pikáns rovatáért milliók rajonganak. Barátnője, Charlotte zátonyra futott házassága után munkát vált. A társaság belevaló tagja, a sikeres üzletasszony, Samantha, aki nem pártolja a monogámiát, életében először beleszeret egy férfibe. Az ügyvédi irodát vezető Miranda nagy döntés előtt áll: karrierjét vagy az anyaságot válassza?
Justin Willman bűvész, humorista és csapata bonyolult tréfákat hajt végre gyanútlan célpontokon, hogy segítsenek bosszút állni rajtuk.
A BBC elhozta a 21. századba minden idők legnépszerűbb mesterdetektívét, Sherlock Holmest és társát, Dr. Jonh Watsont. A legendás páros soha nem látott eleganciával és lendülettel ered a szövevényes bűnesetek nyomába.
/ dokumentum | dráma | életrajzi | misztikus
Vajon győzedelmeskedhet a nevelés a genetika felett? Meghatározhatjuk életünk alakulását, vagy génjeinkben hordozzuk a lehetőségeket? Mi történne, ha megtudnánk, valahol a nagyvilágban van két másik ember, aki tökéletes másunk? A film hármasikrekről szól, akiket születésük után elválasztottak egymástól. Sem ők, sem adoptáló szüleik nem tudtak a másik két testvér létezéséről, mígnem hosszú évek után sorsuk kereszteződött. Kiderült, hogy nemcsak megjelenésükben egyformák.
Clint Eastwood egyszerre rendező és főszereplő új filmjében, amelyben egy idős, magányos és filléres gondokkal küzdő férfit alakít. Earl 81 éves korára teljesen elvesztette a lába alól a talajt, de mindent megtenne, hogy egyenesbe kerüljön az élete. Amikor munkát ajánlanak neki, természetesen elvállalja - annak ellenére, hogy egy mexikói drogkartellnek kell szállítania. A férfi pontos, precíz és megbízható, időben leszállítja az árut, így egyre több feladatot bíznak rá. Kora miatt ráadásul gyanú felett is áll, így pörög az üzlet. Ám egy, a drogügynél szolgáló zsarunak, Colin Batesnek feltűnik, hogy új szállító állt munkána, és Earl nyomába ered, aki viszont még azelőtt szerete mindent rendbehozni, hogy vagy az egyik, vagy a másik oldal kapcsolja le végleg. (Intercom)
Egy afroamerikai telemarketinges hatalmas sikereket ér el, miután rájön arra, hogyan is lehet beszélni angolszász akcentussal.
Egy fiatal programozót (Domhnall Gleeson) kiválasztanak, hogy vegyen részt a mesterséges intelligencia kutatás áttörő kísérletében. A kísérlet sikeres, talán túlságosan is az...
A film története szerint egy pakisztáni tengeralattjárónak rejtélyes körülmények között nyoma veszik.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Carrie szakít Mr. Biggel, és valahogy nem működik az elmélet, miszerint egy kapcsolat felét kell egy ember nélkül tölteni, hogy túltegyük magunkat rajta. Miranda meghívja a lányokat egy baseballmeccsre, ahol Carrie randira hívja Joe Starrt, aki ismert sztár, viszont Biggel is találkozik. Samantha rosszul érzi magát, ezért igyekszik Jamest tanítani, hogyan viselkedjen az ágyban, de kevés sikerrel jár. Charlotte találkozik egy ideális férfival, viszont zavarja, hogy állandóan a mogyoróit igazgatja, ezért vásárol neki egy bokszeralsót, ám a férfi ezt túlzásnak tartja.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Carrie és a csipet-csapat Staten Islandre utazik, ahol Carrie bíróként vesz részt az évi tűzoltónaptár döntősei kiválasztásában. Vele tart egy politikus is, aki érdeklődik iránta. Samantha összejön a szerinte legszexibb tűzoltóval, de a szex a tűzoltóállomáson kevésbé izgalmas, mint amire számított. Charlotte új hercege túlságosan macsó, és Miranda bizonyítani akarja függetlenségét, ezért visszautasítja Steve segítségét, amikor szemműtétre vállalkozik.
/ dráma | romantikus | vígjáték
A lányok eljegyzési partira készülődnek, de Carrie és Miranda kívülállónak érzik magukat - szinglik, udvarló nélkül. Samantha egy tévés ügynököt szed fel, azonban gyorsan vált, amikor találkozik egy jóképű férfival, de az elcsábítása nem megy olyan könnyen, mint gondolta. Charlotte megkérdezi Trey-t, tervezi-e megkérni a kezét, aki erre beindul. Carrie születésnapi partija rosszul sül el, mert senki nem ér oda, de végül kellemes meglepetés éri.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Miranda mindent megtesz, hogy ne legyen főállású anyuka, de a szoptatás elől nem menekülhet. Charlotte felvázolja az elméletét, miszerint az ember csak két nagy szerelmet tapasztal meg életében. Carrie egyedül van, de próbálja kiélvezni a város nyújtotta szórakozási lehetőségeket, sőt azt állítja, beleszeretett a kiszámíthatatlan városba. Samantha nyilvános bosszúra készül Richard ellen. Szerencsére tengerészek hete van, amikor a fiatal tengerészgyalogosok minden nőt meghívnak bulizni, akinek nincs gyermeke.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Carrie elalszik, ezért rohannia kell a Wall Street megnyitójára, ahol fontos vendég. Ezenkívül az első randijára készül Jack Bergerrel, azonban a lányok tanácsára több férfival is találkozgat, úgyhogy Applegate-re is kiveti a hálóját, de az egész katasztrófába torkollik. Miranda végre bevallja, hogy szerelmes Steve-be, gyermeke apjába. Charlotte teszteli Harryt, hogy végül hajlandó lesz-e elvenni valakit, aki nem zsidó, de sajnos a szex sem megy úgy, ahogy szeretné.
Monica, a 11 éves kislány magát hibáztatja szülei boldogtalan házassága miatt. Amikor édesapja elhagyja a családot, a kislány elhatározza, hogy megnyeri az iskolai tudományos versenyt; ezzel próbálva meg visszacsalogatni édesapját és felvidítani depresszióba süllyedt édesanyját. A feladat: kitalálni, mitől növekedhetnének gyorsabban az erdőben a málnák.
/ dráma | romantikus | sci-fi | vígjáték
Egy fiatal nőt, Bella Baxtert (Emma Stone) a hétköznapinak aligha nevezhető tudós, Dr. Godwin Baxter (Willem Dafoe) visszahozza az életbe. Baxter vezetésével Bella útra kel, hogy felfedezze az őt körülvevő világot és önmagát. Megismerkedik Duncan Wedderburnnel (Mark Ruffalo), egy ügyvéddel, aki megmutatja neki a tudományon túli világot, és csatlakozik hozzá egy több kontinensen átívelő vad kalandban. Bella felfedezi a társadalmi igazságosság és a felszabadítás iránti szenvedélyét, és megszabadul előítéleteitől. A látnoki erejű rendezőnek, Giorgos Lanthimosnak korábban már olyan átütő alkotásokat köszönhettünk, mint A homár, az Egy szent szarvas meggyilkolása és A kedvenc. Legújabb filmjének főszerepeiben Emma Stone, Mark Ruffalo, Willem Dafoe, Margaret Qualley, Christopher Abbott, Kathryn Hunter és Jeremy Wheeler láthatók.
/ vígjáték
Albert és Bruno kényszeres fogyasztók, túladósodottak, egyiküket a pitiáner cselszövések, a másikukat a magánélete sodorja az úton, amelyet mindketten azért járnak, hogy a víz fölött tartsák a fejüket. Találkoznak fiatal lázadó aktivistákkal, klímavészmadarakkal, a társadalmi igazságosság és az ökológiai felelősségvállalás szerelmeseivel. Albert és Bruno, akiket jobban vonz a sör és a chips, mint a jó ügy, fokozatosan integrálódnak egy mozgalomba, meggyőződés nélkül, leginkább azért, hogy minden akciót és minden lázadást kihasználjanak, és hasznot húzzanak belőlük. Az ideológiai minimalizmus, a túlfogyasztás és a boldog józanság között szembesülünk jövőnk bonyolult egyszerűségével, korunk ellentéteivel és paradoxonjaival, egyszóval azzal, hogy minden rendben van.
Ebben a pszichológiai krimiben, amely a rangos cannes-i filmfesztiválon elnyerte az Arany Pálmát, Sandra látszólag festői élete úgy omlik össze, mint egy kártyavár. A befutott német írónő egy nyugodt francia faluban lakik az Alpokban, francia házastársával és látássérült gyermekükkel. Férje hirtelen halálát követően a körülményeket – akár véletlen, akár önkezűleg okozta, akár gyilkossági szándékkal – továbbra is homály fedi. Ennek következtében Sandra egy hihetetlenül feszült nyomozásba és az azt követő perbe keveredik. A film a hitchcocki hagyományokhoz híven a feleség szemszögéből bontakozik ki, a nézőkre hagyva az ártatlanságán való töprengést. Az Egy zuhanás anatómiája mindazonáltal túllépi a puszta bűnügyi elbeszélés határait. Justine Triet rendező mélyebb témákba, különösen a házasságba és az emberi kapcsolatok legmélyebb rétegeiben rejlő bonyodalmakba mélyed.
/ vígjáték
Egy csendes kis vidéki faluban nem sok minden történik, ám minden a feje tetejére áll, amikor az egyik elbűvölő, elszigetelt helyen található ház eladóvá válik. Simon és Adelaide számára, akik két gyermekükkel a kis párizsi lakásukba zárva élnek, ez ideális lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak a városi káoszból. Idilli álmuk azonban sötét fordulatot vesz, amikor felfedezik, hogy barátságos szomszédaik vadászterületnek használják a hátsó kertjüket! A szomszédok között konfliktus tör ki, és nincs megállás, amikor az ész és a (gátlástalan) taktika harcába bocsátkoznak!
/ akció | kaland | katasztrófafilm | sci-fi
Jackson Curtis (John Cusack) író épp gyermekeivel kirándul, amikor a kellemesnek ígérzekző családi vakációból rémálom lesz. Jackson ugyanis rájön, hogy közeleg a világvége, de az amerikai kormány gondosan elhallgatja a dolgot – a 2012-ben bekövetkező apokalipszisre ugyanis titkos terv készült, amely biztosítja a kiválasztottak túlélését. A globális természeti katasztrófák sora megnehezíti Jackson dolgát, aki kétségbeesetten próbálja meg egyben tartani a családját, és minél több ember életét megmenteni .
/ romantikus | vígjáték
A történet négy párról szól. A kapcsolataik hatalmi egyensúlya felborul, amikor a négy nő úgy gondolja, hogy a gyakorlatban is kipróbálja a társkapcsolatokról szóló népszerű könyvben olvastakat. Steve Harvey Viselkedj úgy mint egy hölgy, gondolkozz úgy, mint egy férfi című könyve segít abban, hogy a nők megtudják, mit akarnak a férfiak, hogyan lehet fölébük kerekedni. Ám a párjaik hamarosan rájönnek erre, és kidolgoznak egy tervet, hogy mindezt a maguk javára fordítsák. Kezdetét veszi a nemek csatája.
Dave Skylark (James Franco) és Aaron Rapoport (Seth Rogen) egy népszerű tv-show fő munkatársai. A tudomásukra jut, hogy a rettegett Észak-Koreai diktátor, Kim Jong-un (Randall Park) műsoruk nagy rajongója. A showmanek népszerűségének jót tenne egy interjú a diktátorral. Úgy döntenek, hogy meglátogatják Kim Jong-unt, és készítenek vele egy történelmi jelentőségű riportot. Tervük sokban módosul, amikor a CIA felkéri őket, hogy dolgozzanak be a titkosszolgálatnak. Az ügynökség keresve sem találhatott volna alkalmatlanabb kémeket a nagy feladatra, ami nem kevesebb, mint Kim Jong-un meggyilkolása.
/ akció | dráma | háborús | történelmi
Benjamin Martin (Mel Gibson), a hétgyermekes családapa igyekszik békében élni, pedig régebben ő is kivette a részét a háborúskodásból. De a történelem ismétli önmagát, és az amerikai függetlenségi háborúban legnagyobb fia, Gabriel (Heath Ledger) az első között önként jelentkezik. Egy brit katona azonban megöli a fiút. Ettől kezdve már Benjamin sem tud érzéketlen maradni, újra fegyvert ragad, és miközben a hazáért küzd, meg akarja torolni fia halálát is.
/ dráma | romantikus | vígjáték
A legtöbb tinédzserhez hasonlóan az 1970-es évek San Franciscójában Minnie Goetze (Bel Powley) is a szerelmet, az elfogadást és az éet értelmét keresi. Minnie egy összetett szerelmi kapcsolatba anyja (Kristen Wiig) pasijával, 'a legjóképűbb férfival a világon', Monroe Rutherforddal (Alexander Skarsgard).
A film egy posztdemokratikus Dél-Afrikában játszódik, ahol egy férfinek meg kell mentenie családját és megakadályoznia, hogy egy korrupt politikus kerüljön az elnöki székbe.
/ dráma | kaland | road movie | thriller
És most a bátraknak felcsillan a remény: kigyulladt az olaj. Az olajkút oltása csak speciális eljárással lehetséges: nitroglicerinnel kell berobbantani az égő olajat és gázokat. A nitroglicerint azonban csak több száz kilométerről, teherautóval, úttalan utakon lehet a katasztrófa helyszínére szállítani. A feladat az öngyilkossággal határos, hiszen az anyag a legkisebb ütődésre robban, ám a jelentkezők mégis szinte tolakszanak a munkára.
Egy halálos robbanás megakadályozása érdekében egy illegális crack csapatnak 24 órája van arra, hogy két teherautónyi nitroglicerinnel átvágjon egy veszélyekkel teli sivatagon.