Hogy szüksége volt-e a világnak egy újabb Emma-adaptációra? Nem biztos, de egyáltalán nem baj, hogy elkészült. Autumn DeWilde tudott annyit hozzátenni az egészhez, ami miatt azt mondom, hogy megérte, Anya Taylor-Joy előtt pedig kétségkívül hatalmas jövő áll még. A komikusabb oldalát is megmutatta, és éppúgy brillírozott, mint a komolyabb hangvételű filmjeiben. Az Emma egy nagyon korrekt romantikus vígjáték, bár a tempója miatt azért jár részemről a pontlevonás. Egy félórával mindenképp rövidebbre vághatták volna, mert helyenként azért eléggé el tud laposodni. Ez miatt van bennem némi hiányérzet, de a műfaj kedvelőinek valószínűleg nem okoz majd csalódást.
Elisabeth Moss ott van a nagy kedvenceim között, elsősorban miatta vártam a filmet. Eleinte jól is indult, megvolt a feszültség és a rejtély, de anélkül, hogy elspoilerezném, a második felében egymást érték a logikátlanságok és az olcsó forgatókönyvírói húzások, így a végére csalódottan álltam fel. Nem mondanám kifejezettnek rossznak, inkább tipikusan egyszer nézős, amiben sokkal több volt, mint amit sikerült kihozni belőle. Nem haragudtam a filmre, csak sajnáltam, hogy a jó kezdet után lejtmenetbe kezdett. De legalább Moss végig egyenletes teljesítmény nyújtott, az a nő szerintem zseniális, már a Mad Menben is az volt, azóta pedig felküzdötte magát a legjobbak közé.
Ha teljesen őszinte akarok lenni, egyáltalán nem vártam semmit a Sonictól, különösen a furcsa hájp (?) után. Eleve a videojáték adaptációkkal nincsenek jó tapasztalataim, de nem lövök mellé, ha azt mondom, keveseknek vannak, ehhez képest viszont abszolút pozitív csalódás volt. Közepesnél nem értékelném jobban, de ez egy erős közepes értékelés, az a fajta, amit nem bántam meg, és nem is mondanám, hogy ne szórakoztam volna rajta. Marsdennek az ilyen komikusabb figurák kimondottan jól állnak, és Jim Carrey-t is jó volt végre nagyvásznon látni. Neki ez a figura nem jelentett kihívást. Ha van gyerek a közelben, ő remekül fog szórakozni, így ha családi filmnézés lenne a program valamelyik este, a ... több»
Az első rész után még nem tudtam eldönteni, hogy akarom-e folytatni, de adtam neki még esélyt, mert láttam benne potenciált, és örülök, hogy így tettem. Szépen mélyíti a sorozat a karaktereket, akik kimondottan jól lettek megírva, és külön dicséret a castingért. Hiába nagyon fiatalok a főszereplők, nagyon természetesen játszanak a kamera előtt, és a köztük lévő kémiára sem lehet egy rossz szavunk. A coming of age műfajban kiemelkedő, nem olyan humoros, mint a Szexoktatás, de cserébe egy picit mélyebb és életszerűbb. Bátran tehettek vele egy próbát.
Alapvetően kellemes meglepetést okozott a film, az előzetes alapján nem voltam benne biztos, hogy megugorja majd a lécet, de abszolút korrekt képregény adaptáció lett, amibe azért férni némi dráma is. Charlize Theron csuklóból hozta a karaktert, kimondottan jól áll neki az akció. Apropó akció, abból végképp nem volt hiány, hogy ha valami laza kikapcsolódásra vágysz, és már unod a Marvel és DC-adaptációit, akkor nem fogsz mellélőni vele.
54 Dj Hamupipőke (2019)