Kár volt meglovagolni az első rész sikerét. Kicsit túlzás volt, hogy most őt is elrabolták. A harmadik rész pedig....remélem nem akarnak több részt belőle, mert már nem nagyon tudnak mit kitalálni. Az első rész volt a legjobb.
Az trailer alapján érdekes filmnek ígérkezett, de maga a film szerintem elég unalmas volt, a vége pedig számomra túl elvont. Nagyon nem kötött le, sokkal többet vártam tőle. Fárasztó film, és Depp sem győzött meg.
Minden filmjét imádom Denzel Washingtonnak. Ezt a szerepet is nagyon jól hozza, szerethetővé tesz egy egyébként a való életben elítélendő személyt(alkoholista pilóta). Az alakítás 5* és a történet is jó.
Nem erre számítottam. Nagyon gagyi volt, Will Smith szerepe szerintem teljesen felesleges volt, illetve sokkal jobban is meg lehetett volna rendezni a történetet. A lovat pedig minek kellett kutyának hívni?
Az első 3 évadot imádtam. Előtte nem igen volt ilyen sorozat. Azonban a ballagás utáni évadok szerintem már erőltettek illetve az is nagyon látszik hogy Cori halála után, sok mindent át kellett írni az eredeti forgatókönyven. Lassan ideje lenne abbahagyni.
Klasszikus Tim Burton film. Johhny Depphez nagyon jól illenek az ilyen szerepek, remekül alakított, a történet pedig valóban tanulságos és elgondolkodtató.
74 Elrabolva 2 (2012)