Nem sok elvárással ültem le megnézni ezt a filmet, és nem is kaptam sokat. Konkrétan nem sok mindent tudok felidézni belőle - na jó, azért a verdák nagyon ott voltak - azon kívül, hogy a végén egy Linkin Park számmal zárult, amiről kénytelen voltam megállapítani, hogy nagyon, de nagyon messze kerültek attól a zenekartól, akiket annak idején megszerettem. Na de vissza a filmhez. Kiszámítható, sablonos, tucat autós film, ami semmi újat nem tudott mutatni a műfajban. A játékokat anno szerettem, és sokat játszottam vele, de még az is sokkal izgalmasabb volt, mint ez a több mint két óra, ami elment rá az életemből.
Nem értem, miért volt anno bukás a mozikban ez a mese. Szerintem egyszerűen remek! Igazi felüdülés volt a sok modern technikával készült rajzfilm mellett, amik sztoriban sem tudtak igazán újat mutatni. Jó a sztori, a zenék, bájos, vicces, kapott néhány remek karaktert. Ennél több nem is kell egy jó kis kikapcsolódáshoz. Remélem a jövőben újra belevág a Disney hasonló projektekbe, mert ez egy igazán jól sikerült vállalkozás lett.
Az utóbbi évek egyik kedvenc Disney filmje nálam. Rengetegszer újra néztem már, és nem tudom megunni. Örülök, hogy ilyen szép modern köntöst kapott ez a mese és a dalokat is nagyon jól eltalálták. Emellett van benne minden, amit egy ilyesfajta mesétől elvár az ember lánya, de mégsem lett túl giccses és habos-babos. Még több ilyet!
Nagyon vártam ezt a rajzfilmet anno, de végül csalódtam benne. A látvány pazar és végre nem egy szokványos tündérmese, ahol a herceg megmenti a bajba jutott hercegnőt majd boldogan élnek, míg meg nem halnak. De valami mégis hiányzott nekem. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi, szerintem túl erőtlen volt a medvés szál, még kellett volna bele valami. Az izgalmas karakterek a végére ellaposodtak és nem tudtam elégedetten felállni a végén és azt mondani, hogy na, ez megy a kedvenceim közé. Sajnálom, mert egyébként tényleg remek kezdeményezés volt.
Ritkán nézek sorozatokat, még kevesebb van, amire teljesen rá is kattanok, de ez ilyen. Egyszerűen zseniális! Nem igazán volt olyan rész, ami után ne kerestem volna az államat valahol a földön. Egyelőre a negyedik évadra gyúrok, de nem hiszem, hogy csalódást tudna okozni. Szívesen kezet fognék az írókkal, akik kitalálják a sztorikat és felforgatják a szinte unalomig ismételt és nézett meséket. Azt hiszem, soha többé nem leszek képes ugyanúgy nézni Pan Péterre vagy Hook kapitányra, ha már itt tartunk (nekem amúgy ő a kedvenc szereplőm, nagyon-nagyon eltalálták a színészt erre a szerepre). Nem tudom, lehetséges-e tovább fokozni a történetet és hol lesz a vége. Egyszerre szeretném, ha már vége ... több»
Az Egri csillagok mellett ez a másik kedvenc magyar filmem. Rengetegszer láttam már, és mindig megnézem, ha adják a tv-ben. Zseniális szereposztás, bájos történet és váratlan csavarok. Lehetetlen megunni :)
Kíváncsi voltam erre a filmre, főleg a pozitív kritikák miatt amit a film kapott, de nekem nem hozta azt amit vártam tőle. Maga a sztori jó, és a kivitelezéssel sincs különösebb gondom, de azt hiszem én kicsit másfajta zenét vártam, valami többet ettől a filmtől. Különleges helyett számomra sokkal inkább átlagosra sikeredett, pedig tényleg szerettem volna szeretni ezt a filmet.
Nincsen semmi rendkívüli ebben a történetben. Régi jól bevált klisékkel dolgozik: a gazdag, sikeres énekesnőnek elege van az őt körülvevő világból és öngyilkos akar lenni, amikor a jóképű rendőr, akit védőként rendeltek ki mellé (és nem mellesleg politikusi ambíciói vannak) megmenti az életét. Innentől kezdve egyre több időt töltenek együtt, megismerjük az extravagáns külsejű nő mögött azt a fekete kislányt, aki az első tehetségkutatóján egy szívbe markoló dalt énekelt. Néhány botrány után elmenekülnek a média előtt egy mexikói városba, ahol újra felfedezi önmagát, az éneklés iránti szeretetét, hogy mi az, amiért érdemes küzdeni. Egy karaoke rendezvényen újra elénekli a Blackbird-öt, amivel ... több»
Nem igazán tudom hova tenni ezt a filmet. Egyrészt látványos, az effektek szerintem jók, még a sztori sem lenne rossz, de valahogy nem kötött le. Talán túl sok mindent akartak beleszuszakolni a játékidőbe és emiatt csak végigrobogunk az eseményeken de nem áll össze a kép. De lehet, hogy csak azt nem tudom megszokni, hogy az alapvetően görög mitológiai karaktereket amerikaiasították (bár a könyveket még nem olvastam, szóval nem tudom az írónak mennyire sikerült ezeket a mítoszokat átültetnie, és alapvetően nem a történetek modern korba helyezésével van bajom, hanem konkrétan az Amerikába emigrálásukkal).
Szeretem ezt a filmet. Azt nem mondom, hogy 100%-osan korhű és megtörtént eseményeken alapul, de jól bemutatja a kereszténység és az ókori politeista vallások közti viszony alakulását egy olyan városban (Alexandria), amely híresen sokszínű volt. Azon nagyvárosok egyike, ahol a külömbüző vallási közösségek mindig is egymás mellett éltek, nem mindig békésen. A film ezt a konfliktust ráadásul úgy mutatja be, hogy egy női filozófust állít a középpontba és egy rabszolgát, aki megtapasztalja azt a szabadságot amit a kereszténység kínál neki és annak árnyoldalait is. Főleg, amikor a szeretett nőt éri végül támadás a keresztények részéről. Elgondolkodtató, jól felépített kosztümös film ez, aki érdek... több»
Az alapsztorit olvasva az volt az első gondolatom, hogy na, ezt látnom kell, meg hát a szereplőgárda is elég impozáns. A film maga viszont csalódás volt. Vontatott, kiszámítható és unalmas volt, egy jó alapötletből nem igazán sikerült kihozni a maximumot. A film egyetlen pozitívumát Christopher Walken és Viggo Mortensen játéka jelentette, akikre mintha rászabták volna ezeknek az őrült figuráknak a szerepeit, és szinte lubickoltak, különösen Viggo. Elképesztő mennyire lazán hozta Lucifer már-már őrületbe hajló, pokoli figuráját. Ha másért nem, ezért megérte megnézni a filmet, de többször nem tenném.
Úgy látom elég vegyesek a vélemények erről a filmről. Nekem tetszett, beleillik a manapság divatos utópisztikus young adult hullámba, de mégsem éreztem azt, hogy lerágott csont lenne. Az alapötlet jó, a színekkel való játék is tetszett, bár elsőre meglepődtem és nem értettem miért fekete-fehér a film. Nekem kicsit fura volt mondjuk Jonas ragaszkodása a babához, de ez legyen az én bajom. Mondjuk azzal egyet kell értenem, hogy Bridges és Meryl Streep tényleg sokat dobtak ezen a filmen. Viszont kíváncsi lettem a könyvekre, úgyhogy felvettem az olvasmánylistámra.
Érdekes egy film ez. Van valami hátborzongató a hangulatában, jók a képi megjelenítések, a sztori, a rendezés, a karakterek. Bizonyos szempontból abszolút azonosulni tudtam Ninával. Ez a film jól bemutatja az önmagunkkal és a külvilággal folytatott küzdelmet, ami a művészek életének szerves része. Tetszik, hogy nem csak a színpadi csillogásról szól, hanem a tánc, a művészvilág árnyoldalait is bemutatja.
Ez a film nem sok újat ad hozzá a bunyós filmek által megszokott alapmotívumokhoz. A fordulatokon sem lepődik meg különösebben az ember, és a vége is kiszámítható, ami azt illeti. Bár az edző személye és az a gondolatvilág amit képvisel feldobja. A pazar zeneválogatásról nem is beszélve. Az egyszerűen zseniális, bár én elfogult vagyok az ilyesmivel. Én egyébként általában nem vagyok oda a harcművészetekről szóló filmekért, de ez tetszett.
Nem tudom, miért ilyen alacsony a pontérték ennél a filmnél, szerintem az egyik legjobb a saját kategóriájában. Vicces, szerethető, jó persze nem túl meglepő a végkifejlet, és mélyen szántó gondolatokkal sem operál, bár egy pillanatig azt hittem talán mégis más vége lesz, na de nem panaszkodok. Üditő, hogy kivételesen egy pasi szemszögéből látjuk az eseményeket, ahogy próbálja megfúrni az esküvőt miközben úgy tesz, mintha mi sem lenne természetesebb. Nálam többször nézős volt, és simán megér 10/10-et, merthogy a maga nemében igenis szórakoztató, és ennél többet nem is várok el egy romkomtól.
Kellemes kikapcsolódás ez a film, persze nem kell hozzá gondolkodni, és a fordulatokon se nagyon lepődik meg az ember, de van rosszabb is ebben a kategóriában. Egyébként a legnagyobb problémám ezzel a filmmel Jud Law, nem tudom miért, de képtelen vagyok elviselni a fickó látványát...
A negatív kritikák ellenére nekem kifejezetten tetszett ez a film. Egy látványos, pörgős fantasyre vágytam és ezt meg is kaptam. Még Keanu Reeves játéka is kifejezetten jó volt, és az sem zavart, hogy egyetlen európaiként szerepel. Az utolsó nagy küzdelem a boszorkánnyal lehetett volna nem is tudom, talán kidolgozottabb, ott valami hiányzott. Ettől függetlenül teljesen átjött a távol keleti hangulat, és azok az értékek, amiket ők illetve a film közvetített, és szívesen újranézem máskor is.
Én imádom az animációs filmeket, bárhol bármikor képes vagyok megnézni őket, de ettől nem dobtam hanyatt magam. Valószínűleg azért, mert a trailer alapján egy több humorral fűszerezett mesét vártam. Nekem hiányzott belőle még valami. Plusz pont viszont, hogy némileg görbe tükröt állít a szokásos tündérmeséknek Anna és Hans kapcsolatával, és a végén is megvan a tanulság. A zenével nekem nem volt bajom, azon kívül, hogy az amerikai változat folyt a csapból is és már azelőtt untam, hogy a mese megjelent volna, de ez nem von le az értékéből. Nálam az Aranyhaj és a nagy gubanc, vagy a A hercegnő és a béka előrébb szerepel a tetszési indexen.
Nekem nem igazán tetszett ez a film. Másfél óra után elkezdtem unni, igaz a végére kicsit felpörgött, mikor jöttek a gondok, de valahogy nem tudott lekötni. DiCaprio viszont tényleg jól hozta a folyton betépett kissé elmebeteg brókert, azt meg kell hagyni, de három órán keresztül kicsit sok volt. Igaz, én már a Nagy Gatsby-ben is untam, na de ez legyen az én problémám. Még szerencse, hogy ezt nem moziban néztem meg, nem érte volna meg a pénzt.
Mindenki tudja, hogy a folytatások ritkán múlják felül az első részeket, és ez most sincs másképp. Talán azért, mert Fogatlan és Hablaty párosa már nem újdonság, nincs meg az a feszültség, amit az első részben a sárkányok és a vikingek közti ellenségeskedés jelentett. Persze ebben a részben is vannak megható, szomorú, vicces jelenetek és méltó az első részhez, de ha csak egy hajszálnyival is, de elmarad attól. Ettől függetlenül, akinek tetszett az első, annak ez is fog :)
74 Elragad a hév (2014)